Főszerepben a zenés filmek

Vass Ádám - 2019. április 27. 18:00

Újabb Retro Vetélkedőt tartottak a Munkásművelődési Központban. A péntek délutáni programon ezúttal tizenhárom csapat mérte össze tudását.

Változatos kvízkérdések és feladatok várták azt a közel ötven résztvevőt, akik pénteken délután érkeztek a Retro Vetélkedőre. A Munkásművelődési Központ egyik legnépszerűbb programján összesen tizenhárom négyfős csapat vett részt. A kérdések a zenés filmekről szóltak, így az indulóknak közösen rá kellett jönniük, melyik dalrészlet melyik filmből, musicalből való, össze kellett párosítaniuk a szereplőket a filmekkel, vagy éppen fel kellett ismerniük egy friss fotóról, hogy melyik színész melyik filmben szerepelt.

Ehhez persze nem ártott, ha a csapattagok együtt énekelték Olivia Newton-John-nal a Grease fináléját, a tévé előtt ropták a twistet a Made in Hungária alatt, elképzelték, milyen lenne, ha őket emeli fel Patrick Swayze a feje fölé és együtt élvezték a szabadságot a Hair szereplőivel. A hat feladatsor egyaránt tartalmazott nehezebb és könnyű kérdéseket is, de hibázni nem lehetett, mert a mezőny nagyon szoros volt, a fődíjat pedig csak egy csapat érdemelhette ki.

A rovat további hírei: Mozaik

Ködös és fagyos reggelek, napos napok – folytatódik a kellemes ősz

Ködös és fagyos reggelek, napos napok – folytatódik a kellemes ősz

2024. okt. 21.

Napos, derűs, száraz időszak várható a következő napokban a DO időjárási szakértőjének friss prognózisa szerint. A hét végére jöhet csapadékzóna, de addig kitart a jó idő.

Ezért bízza szakemberre a riasztórendszer telepítését!

Ezért bízza szakemberre a riasztórendszer telepítését!

2024. okt. 21.

Számtalan betörésről és jogosulatlan belépésről szóló hírrel lehet találkozni nap mint nap. Sokszor ezek hátterében nem is a riasztórendszerek hiánya áll, hanem azoknak nem megfelelő telepítése és kalibrálása. (X)

DSTV: elsősavató a Lorántffyban

DSTV: elsősavató a Lorántffyban

2024. okt. 21.

Egymást érik a város középiskoláiban az intézményi elsősavató események, derül ki a DSTV összeállításából. Minden érintett készül rá, az osztályközösségek összekovácsolásának fontos terepe – stábunk legutóbb a Lorántffy középiskolában járt. Hangkép.

Most vásárolni, és csak később fizetni érte? Lehetséges!

Most vásárolni, és csak később fizetni érte? Lehetséges!

2024. okt. 20.

A prémiumminőségű övek, kiegészítők minden alkalomra jól jöhetnek. Akár kihagyhatatlan akció kerül a szemünk elé, akár ajándékvásárlási időszak érkezett el, a BNPL, vagyis a "Buy Now, Pay Later" – vásárolj most, fizess később – lehetőség segíthet nekünk. (X)

Te is elfelejted másnapra, amit ma angolul megtanultál? Itt a megoldás!

Te is elfelejted másnapra, amit ma angolul megtanultál? Itt a megoldás!

2024. okt. 19.

Van egy jó hírünk a nyelvtanulók számára! Nem, sajnos még mindig nem létezik módszer arra, hogy egy éjszaka alatt megtanuljunk egy-egy idegen nyelvet, azonban megvan a megoldás az állandó felejtés problémájára, ami rengeteg diák életét keseríti meg. (X)

Figyelj rá(n)k! – rózsaszínbe burkolt ünnepség a mellrák elleni küzdelem jegyében (UPDATE: galéria)!

Figyelj rá(n)k! – rózsaszínbe burkolt ünnepség a mellrák elleni küzdelem jegyében (UPDATE: galéria)!

2024. okt. 19.

Rózsaszínbe borult a Városháza "C" szárnya és környéke a mellrák elleni küzdelem jegyében még múlt szombaton. A Figyelj rá(n)k! című rendezvény célja az volt, hogy felhívja a figyelmet a megelőzés fontosságára, és arra, hogy lehetséges a gyógyulás ebből a daganatos megbetegedésből.

DSTV: álmokat ölt ruhákba

DSTV: álmokat ölt ruhákba

2024. okt. 19.

A varrónői munka világa mellett a ruhatervezés műhelytitkaiba is bepillantást enged a DSTV összeállítása. A kalauz ismét Veres Viktória, aki ugyan jelenleg még csupán hobbiként űzi a mesterséget, de idővel e téren is szeretne szintet lépni. Hangkép.