Havonta átlagosan 345 keresztényt ölnek meg a világban
Ezzel a kereszténység lett az egyik legüldözöttebb vallás a Földön - írja a 888.hu internetes portál.
Egy, az Egyesült Államokban székelő alapítvány részletes kutatást végzett arról, hogy mely vallások a legüldözöttebbek a Földön. Megállapították, hogy a keresztények e szempontból nagyon rosszul állnak, ugyanis őket támadják meg a legtöbbször.
Az olasz Il Giornale által ismertetett kutatás megállapította, hogy a vallásuk miatt havonta átlagosan 345 keresztényt gyilkolnak meg.
A kutatás kitért arra is, hogy kiemelten magas a templomokat és egyéb szent helyeket ért támadások száma. A szakértők jelentésükben azt írják, hogy havonta legalább 105 templomot próbálnak meg felgyújtani. Számításaik szerint világszerte 219 keresztény van bebörtönözve amiatt, mert a vallásukat gyakorolták.
A kutatás rámutatott, hogy összesen 245 millió (!) keresztény hívő néz szembe valamilyen üldöztetéssel. Tavaly összesen 4136 hívőt öltek meg a világban a vallása miatt. David Curry, a jelentést publikáló szervezet vezetője elmondta, hogy a támadások nagy része mögött a szélsebesen terjedő radikális iszlám áll.
Ahogyan arról többször is beszámoltunk, húsvétvasárnap iszlamista szélsőségesek összehangolt öngyilkos merényleteket hajtottak végre Srí Lankán. A dzsihadisták templomokban és szállodákban robbantottak. A szerda reggeli adatok szerint a halottak száma már 359-re emelkedett. A terrortámadásért az Iszlám Állam vállalta a felelősséget.
Franciaországban követik el a legtöbb keresztényellenes támadást, az elmúlt hónapokban átlagosan három templomot kíséreltek meg megrongálni vagy elpusztítani a nyugat-európai országban.
- 888.hu -
A rovat további hírei: Közélet
Még mindig népszerű a közösségi lomgyűjtés
2025. okt. 20.
Kitalálták, megszervezték, működik – Dunaújvárosban a lomtalanítás új rendszerének már komoly hagyománya van. Az őszi eseménysorozat folyatódott, a Béke városrész több pontján konténerekkel várták a lakosságot múlt szombaton. Az érdeklődés még mindig töretlen – újra megteltek a hulladékgyűjtők.
Sokan keresték fel „ABolhapiacot” vasárnap
2025. okt. 20.
Az évek során rendkívül népszerűvé vált az a városi kezdeményezés, amely mostanára már nevet is váltott. Nem meglepő, hogy a legutóbbi alkalommal is minden árusítóhely, no meg persze sok-sok eladásra kínált használati és ajándéktárgy is gazdára talált.
Az óvodások is tesznek a zöldebb jövőért
2025. okt. 20.
Dunaújvárosban az URBACT projekt részeként a gyakorlatban is megvalósulnak azok a bizonyos "zöld gondolatok". Például két városi tagóvodában, az Aranyalmában és az Eszterláncban a gyerekeket is bevonták a komposztálásba.
Tíz ellenzéki város vezetése fogott össze
2025. okt. 17.
A szorosabb szövetség és a sikeres érdekérvényesítés reményében nyár végén találkozott és egyeztetett tíz megyei jogú város ellenzéki polgármestere. A napokban megszülettek a szövetség közös alapelvei, amelyek a Megyei Jogú Városok Szövetségének ülésén már kormánypárti politikusok elé is kerültek.
Közgyűlés: több pénzhez jutottak a város intézményei a döntések révén
2025. okt. 16.
Tizenhét témát nyílt ülésen, míg kettőt zárt ajtók mögött tárgyalt Dunaújváros közgyűlése a csütörtöki ülésén. A tanácskozás helyszíne az Almási Zsolt terem volt.
Alapítványi összefogás a vasmű macskáiért
2025. okt. 15.
Mint ismert, a vasmű területén több száz kóbormacska él – a terület eddig sem volt biztonságos számukra. A gyár korábbi dolgozói önkéntes alapon élelmezték az állatokat, ám sürgető megoldást igényel az elvadult jószágok helyzete. A Duna Dog Center Alapítvány (DDC) vállalta annak az együttműködésnek a koordinálását, amelyben 100 macska sorsa fordulhat jobbra.
DSTV: lezárult az Urbact projekt
2025. okt. 15.
Az eseményről már olvashattak, most itt a DSTV összeállítása az Urbact projekt Szalki-szigeten rendezett fináléjáról. A nemzetközi program a delegáltak mellett a témával foglalkozó szakemberek, valamint egyetemisták részvételével, szakmai előadásokkal és remek beszélgetésekkel ért véget a közelmúltban. Hangkép.