Jubiláltak a természetfotósok
Tizennégy alkotó válogatott művei kerültek ki a Munkásművelődési Központ folyosó galériájába pénteken este, a kivételes természetfotók egy tíz napon át láthatóak majd.
Talán soha ennyien nem állítottak ki egyszerre a Munkásművelődési Központban. Az MMK folyosógalériája azért jött létre, hogy teret adjon a városi és környékbeli művészeknek arra, hogy bemutatkozzanak és megmutassák magukat a nyilvánosság előtt. A Mezőföld Természetfotó Egyesület tagjai azonban már rutinosnak mondhatóak, az MMK-ban is többször vendégeskedtek már, de egyszerre ennyien még soha, most pénteken ugyanis összesen tizennégy tagjuk állított ki fotókat. A tárlat "A mi világunk 2019" címet viseli és természetesen a középpontjában a csodás környezetünk áll.
A megnyitót Pálfalvi János és a Quintia zenekar előadása nyitotta, majd Rohonczi István, "Roho0" üdvözölte a szép számmal érkező vendégeket. Mint mondta, a jó természetfotós tiszteli a természetet, hiszen tudja, hogy az egy élő rendszer. Óriási türelem is kell hozzá persze, és megszállottság, főleg amikor napokig kell várni egy jól elkapott pillanatra, ami akkor sem biztos, hogy eljön, vagy sikerül úgy rögzíteni, ahogy azt szeretné, és többször vissza kell térni ugyanarra a helyszínre. De a jó természetfotós nem csak a drága felszerelésektől jó, hanem a technikai háttere, tudása miatt, aminek segítségével a valóságot ragadja meg és mutatja be a közönségnek, vagyis magát a természetet.
A tizennégy alkotó munkája nyitvatartási időben látható az MMK földszinti színháztermének folyosóján egészen április 15-ig.
A rovat további hírei: Kultúra
Szép évadzáró a Dunaújvárosi Vegyeskarral (galériával)
2024. jún. 21.
Remek repertoárral lepte meg, szép előadással varázsolta el a kórusmuzsika szerelmeseit a Dunaújvárosi Vegyeskar. Az évadzáró hangversenynek az Intercisa Múzeum immár befedett kertje adott otthont múlt szombaton – a koncert megérdemelten aratott nagy tapsokat.
Móricz 70: csodás gálákkal koronáztak (galériával)
2024. jún. 21.
Három, egyaránt teltházas gálával búcsúzott a jubileumi tanévtől az alapítása 70. évét ünneplő Móricz Zsigmond Általános Iskola. A monstre műsoroknak a Bartók színházterme adott otthont múlt csütörtökön, pénteken és szombaton. Csodás élmény az emlékezetes év végén!
DSTV: tárlatvezetés a kúriában
2024. jún. 21.
Komoly érdeklődés övezi a Mondbach-kúria kiállításait, derül ki a DSTV összegzéséből. A felújított épületegyüttes a közelmúltban különleges meglepetéssel várta a vendégeket – a Pentelei Molnár János műveiből válogatott tárlat új kincsekkel bővült. Hangkép.
Gazdag lesz a Múzeumok Éjszakája – idén is több helyszínen!
2024. jún. 20.
Folytatódik a népszerű kulturális és közösségi sorozat, városunkban az Intercisa Múzeum és a Kortárs Művészeti Intézet (ICA-D) készül különleges programokkal szombaton. Minden program nyitott és ingyenesen látogatható – mindenkit szeretettel várnak!
ICA-D: rangos kurátori díjat kapott Deák Nóra
2024. jún. 19.
A januári AICA-díjat követően a második rangos művészeti elismerést érdemelte a Kortárs Művészeti Intézet (ICA-D): Deák Nóra nyerte a második Jerger Krisztina-díjat – mégpedig Gróf Ferenc Beleértve a holdat és más égitesteket című kiállításáért. Gratulálunk!
Vegyeskari évadzáró koncert a múzeumban
2024. jún. 13.
Mind a helyszínt, mind a repertoárt illetően egyszerre lesz hagyományos és különleges a Dunaújvárosi Vegyeskar hangversenye az Intercisa Múzeumban szombaton délután. A koncert ingyenes, mindenkit szeretettel várnak!
DSTV: pompás gálán a Violin
2024. jún. 13.
Színes és gazdag repertoárral mutatkozott be a Bartók színháztermében a Violin Alapfokú Művészeti Iskola közössége, derül ki a DSTV összeállításából. A műsor gerincét az intézmény táncosainak bemutatói adták volt, de színre léptek a többi tagozat növendékei is. Hangkép.