Karriernap az egyetemen

Molnár Emese - 2019. április 9. 14:38

Harminckét kiállító volt jelen az egyetemen megrendezett karriernapon, melyen többek között álláslehetőségekről, képzési kínálatról tájékoztatták az érdeklődőket.

A program a „DUNA-MUNKA-TOP – Helyi foglalkoztatási együttműködések Dunaújvárosban és a járási területén” elnevezésű projekt részeként valósult meg a Fejér Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Osztályának szervezésében. Harminckét kiállító érkezett a börzére, többek között helyi és környékbeli cégek, oktatási intézmények, a Szent Pantaleon Kórház, a rendőrség, a büntetés-végrehajtási intézet és a munkaügyi központ is standot állított, ahol aktuális munkalehetőségekről, képzési kínálatról tájékoztatták az érdeklődőket. Az állásbörzére elsősorban a pályaválasztás előtt álló fiatalokat várták, de természetesen azokat is, akik esetleg munkahelyváltáson, pályamódosításon gondolkodnak.

A karriernap megnyitójára megtelt az egyetem „A” épületének nagyelőadója, sok középiskolás diák volt jelen. Köszöntőt mondott dr. Galambos Dénes miniszterelnöki biztos, dr. András István, a Dunaújvárosi Egyetem rektora, valamint Izsák Máté, az önkormányzat Oktatási, kulturális, ifjúsági és sportbizottságának elnöke.

Dr. Galambos Dénes beszédében úgy fogalmazott, Magyarország jövője a mai fiatalok döntéseiből áll össze, hogy milyen szakmát, milyen jövőt választanak maguknak, a mi feladatunk pedig az, hogy tudásunkat és élettapasztalatunkat latba vetve segítsük őket a választásban. Bár a szakképzett magyar fiatalokért sorban állnak a nyugati országok, Magyarország biztonságos környezetet és jövőt kínál a fiataloknak. Kiemelte, nőtt a foglalkoztatottság, csökkent a munkanélküliség. A 2018-as új nagyberuházásoknál az átlagfizetés 425 ezer forint volt, egy friss kutatás szerint pedig a Dunaújvárosi Egyetem műszaki szakjain végzők átlagosan bruttó 450 ezer forint munkabért kapnak, amely országosan is kiemelkedőnek számít. Támogatják a fiatal házaspárok életkezdését és otthonteremtését, a Modern Városok Program fejlesztései pedig az életminőség javítását is szolgálják- sorolta Galambos Dénes. Azt is mondta, a Modern Ipari Várossá történő átalakulásban az egyik legfontosabb pillér az egyetem, amely mára stabilizálta a helyzetét, a vezetőség felismerte a világban zajló változásokat és új területek mellett tették le a voksukat.

- A folyamat elősegítéseként miniszterelnök úr megbízott, hogy a Dunaújvárosi Egyetem és a térség ipari nagyvállalatainak együttműködését még szorosabbra fűzzük, a képzési rendszer újragondolásával. Ennek fényében született Paks 2 Zrt-vel is egy együttműködési megállapodás tavaly novemberben, amelyhez mintegy 2 milliárd forint forrás biztosított- mondta Galambos Dénes. Bejelentette, hogy a kormány részére egy több milliárd forint értékű, az egyetem ipari fókuszú képzési lehetőségeit erősítő előterjesztés készül, amelyről Palkovics László és Süli János miniszterekkel, valamint Bódis József államtitkár egyeztet.

A megnyitó után bemutatkozó előadások kezdődtek a helyi és környékbeli cégek vezetőitől, képviselőitől. Így például megismerhették az idén fennállásának 20. évfordulóját ünneplő Darusín Kft-t, az EUREST Étteremüzemeltető Kft-t, de információkat hallhattak a Fejér megyei kormányhivatal foglalkoztatási osztályának tolmácsolásában az Ifjúsági Garancia Programról is.

A rovat további hírei: Oktatás

DSTV: sportos programözön az Arany János iskolában

DSTV: sportos programözön az Arany János iskolában

2024. okt. 09.

Több városi iskola is csatlakozott a magyar diáksport napja kezdeményezéséhez, derül ki a DSTV összegzéséből. Az Arany János Általános Iskola sportágválasztóval ünnepelt a közelmúltban, az esemény szó szerint megmozgatta a diáksereget. Hangkép.
 

Programözönt ígér a Vasvári hét kavalkádja

Programözönt ígér a Vasvári hét kavalkádja

2024. szep. 29.

Az évi rendes eseménysorozat már pénteken megkezdődött, de igazán hétfőtől pörög föl a gépezet a Vasvári iskolában. Minden napra jut a kínálatból, a csúcspontnak a csütörtöki zöld-sárga sokadalom ígérkezik.

DSTV: tripla jubileum a Rosti iskolában

DSTV: tripla jubileum a Rosti iskolában

2024. szep. 28.

Gazdag programmal készül egyszerre három évfordulóra a Rosti, derül ki a DSTV összegzéséből. A 60 éves alapított jogelőd három évtizede vette föl a jeles tudós-fotográfus nevét – ráadásul Rosti Pál halála alkalmából éppen emlékév is tart. Hangkép.

"Minden gyermek megérdemel egy esélyt"

"Minden gyermek megérdemel egy esélyt"

2024. szep. 23.

A felzárkóztatást, a fejlesztést és a tehetséggondozást a zászlajára tűzve működik városunkban a Danube Education Alapítvány. A közösség koncepciója is csodás – ráadásul történetük éppen aktuális: hamarosan lejár a rászoruló diákoknak hirdetett ingyenes magánórák pályázata.

Szemenyei István maradt a Rudas középiskola igazgatója

Szemenyei István maradt a Rudas középiskola igazgatója

2024. szep. 16.

Néhány hete vált biztossá, hogy a következő 5 éves ciklusban is Szemenyei István lesz a DSZC Rudas Közgazdasági Technikum és Kollégium igazgatója. A tapasztalt szakember számára nem volt kérdés, hogy folytatni szeretné munkát az intézményben. 

DSTV: tanévkezdés előtt beköltözés a Vasváriban

DSTV: tanévkezdés előtt beköltözés a Vasváriban

2024. szep. 07.

A tanévkezdés előtt különleges programmal csalogatta a leendő elsősöket a Vasvári iskola, derül ki a DSTV összegzéséből. Az úgynevezett "beköltöző show" keretében a diákok, a szülők és az osztályfőnökök együtt tették otthonossá az osztálytermeket. Hangkép.

Ünneppel kezdte a 45. tanévét a Dózsa iskola

Ünneppel kezdte a 45. tanévét a Dózsa iskola

2024. szep. 06.

A Dózsa iskolások úgy gondolták, hogy a jubileumi 45. tanévnyitó ünnepséget egy kicsit máshogy rendezik meg, egy kicsit eltérnek az elmúlt évek megszokott hagyományaitól. Így most, szeptember 2-án az alsósokat kivéve, a Kultik Moziban tartottak tanévnyitót – énekkel, zenével, visszaemlékezésekkel.