Szánalmas trükközést mutatott be a jobbikos polgármester
Trükkös megoldást talált Dobó Zoltán, Tapolca jobbikos polgármestere arra, hogy a város közgyűlése által hozott döntés ellenére is létrejöjjön a baloldali összefogást tömörítő helyi egyesület. Dobó, miután a képviselő-testülettől nem kapott felhatalmazást a Tapolca név használatára, Egységben Tapolczáért Egyesület néven fogja bejegyeztetni a szervezetet, azaz a régi „cz" írásmódot választva. A szavazás előtt fenyegetőzött és zsarolt a szétesőben lévő jobbikos politikus.
Az újonnan létrejött szervezet más formában írja a város nevét, mint ahogy az most használatos, (...) ezért a régi írásmódot választottuk, azaz a város nevét „cz"-vel írjuk – mondta Dobó a Tapolcaiújság.hu -nak.
A polgármester azt is megerősítette, ő lesz az MSZP és DK által is támogatott szervezet polgármesterjelöltje az őszi önkormányzati választáson - számolt be a Magyar Nemzet.
A helyi újságban arról nem esik szó, hogy Dobó a közgyűlési szavazás előtt gyakorlatilag megfenyegette Kozma Henrik alpolgármestert, hogy ha nem támogatja az egyesület névhasználatát, a „pénze is elúszik majd". Miután az „erős presszió" nem hatott, és Kozma tartózkodásával a javaslat nem kapott elég szavazatot, a polgármester azonnali hatállyal minden jogköréből felmentette az alpolgármestert, az irodáját kipakoltatta, a nevét az iroda ajtajáról leszereltette.
Szétesett a Veszprém megyei Jobbik
Az álcázásra azért van szükség, mivel a Jobbik pártszakadását követően eléggé meggyengült a Veszprém megyei pártszervezet is: több meghatározó jobbikos is kilépett a pártból, és azóta már a Mi Hazánk Mozgalomban politizál.Ferenczi Gábor, Devecser polgármestere, valamint Orbán Imre kilépésével ráadásul a Jobbiknak megszűnt a frakciója is a megyei közgyűlésben.Idén januárban pedig a veszprémi alapszervezetet szüntették meg.
- origo.hu -
A rovat további hírei: Közélet
A második születésnapját ünnepelte a LEAF kutyás kutató-mentő sportegyesület
2025. okt. 07.
Megalakulása óta egyre aktívabb és sikeresebb a LEAF kutyás kutató-mentő sportegyesület csapata. Az elmúlt hónapokban több szakmai sikernek is örülhetett a közösség, amely immáron a második születésnapját is megünnepelte a múlt hétvégén.
Szépkorúak önkormányzati köszöntése: táblás házat vonzott a Dívák pazar előadása (galériával)
2025. okt. 06.
Minden szempontból tökéletes választás volt az idősek világnapjára időzített önkormányzati előadás: szó szerint zsúfolásig telt a Bartók színházterme, vastaps köszöntötte a Dívák Produkció csodás időutazását szombaton este.
A rózsaszín szalag ereje – közös cselekvésre is buzdított a II. Figyelj rá(n)k! (galériával)
2025. okt. 06.
Ebben az őszi hónapban a rózsaszín nem csak egy szín a sok közül – egyúttal a mellrák elleni küzdelem jelképe is. A Városháza „C” szárnyában, valamint a téren is ez a tónus dominált múlt szombaton: újra nagy sikert aratott a vendégek körében a II. Figyelj rá(n)k! eseménye. A közösségi kezdeményezés fókuszában most is a megelőzés és az önvizsgálat fontossága állt.
Emlékezzünk együtt az aradi vértanúkra!
2025. okt. 04.
Folytatja az elmúlt esztendők nemes hagyományát, az 1848/49-es forradalom és szabadságharc mártírjainak emléknapján szervez megemlékezést városunk önkormányzata: az ünnepséget a forradalmi emlékműnél rendezik hétfőn délelőtt. Meghívó.
Szépkorúak köszöntése a "Dívák" bemutatójával a Bartókban
2025. okt. 03.
Folytatja az elmúlt évek szép hagyományát az önkormányzat, az idősek világnapja alkalmából színházi produkcióval köszöntik városunk szépkorú polgárait – a Dívák című önfeledt komédiázásra a Bartók színháztermében várják a vendégeket szombaton délután. Meghívó itt!
Rangos közösségi elismerés a Hankooknak
2025. okt. 03.
A városunk határában üzemelő abroncsgyár Közösségi Hozzájárulás Díjat nyert az I. Magyarországi Koreai Vállalatok CSR díjátadóján – több évtized karitatív tevékenységét ismerték el a kitüntetéssel.
Szabályosan a tilalom feloldása után is
2025. okt. 02.
Ősszel sok tekintetben változik a környezet – az évszakváltás az avarégetés szabályait is módosítja: a tűzgyújtási tilalom véget ért, de ezentúl is csak körültekintően, a szabályokat betartva szabad tüzet gyújtani: a saját portánkon és a köztéri tűzgyújtóknál is.









