Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. feb. 28. Elemér
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü
Dunaújváros Hetilap

Vádemelés következik Hasszán F. ügyében

Közélet
Hassan F.
vádemelés
terror
migránsok

facebook megosztás

doszerk - 2019. ápr. 23., 08:39

Rövid időn belül vádemeléssel zárul a terrorizmussal gyanúsított Hasszán F. elleni nyomozás. Az Iszlám Állam hóhéraként azonosított szír férfi legalább húsz ember haláláért lehet felelős, 2016-ban lépett Görögország területére, ahol migránskártyát, majd menedékjogot kapott, az uniós tagországok közötti szabad mozgásra jogosító papírokkal - írja a Magyar Nemzet.

Hamarosan vádemeléssel zárul a ­szíriai Hasszán F. ellen emberöléssel elkövetett terrorcselekmény és más bűncselekmények gyanúja miatt indított nyomozás – értesült a Magyar Nemzet. Lapunk információi szerint bár a férfi tagadja, hogy az Iszlám Állam (ISIS) harcosaként részt vett legalább húsz ember kivégzésében, a rendelkezésre álló bizonyítékok – titkosszolgálati adatok, vallomások, egy videófelvétel stb. – a bűnösségét valószínűsítik.

Mint ismert, Hasszán F. 2018. december 30-án a budapesti Liszt Ferenc repülőtéren akadt fenn a biztonsági ellenőrzésen, amikor hamis okirattal igazolta a saját és a vele utazó nő személyazonosságát. A férfit embercsempészés és hamis közokirat felhasználása miatt rövid időn belül felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a bíróság, és kiutasította Magyarországról.

A kiutasítás végrehajtása előtt azonban kiderült, hogy Hasszán F. azonos lehet azzal a férfival, aki a belga titkos­szolgálat szerint 2016 elején a szíriai Homsz városában társaival terrortámadást követett el. Bosszúból és a civil lakosság megfélemlítése céljából öltek meg húsz embert, akik megtagadták csatlakozásukat az ISIS-hez. Hasszán F. a nyomozás adatai szerint emír, tehát egyfajta „szakaszvezető” volt, s így ő adott parancsot a lefejezésekre, de maga is elkövetett gyilkosságokat.

Letartóztatása után Hasszán F. első vallomásai meglehetősen zavarosak voltak. A terrorizmus vádját tagadta, ugyanakkor a görög titkosszolgálat ügynökének mondta magát, amit Athén azóta hivatalosan cáfolt. De nehezen lehet komolyan venni azt az állítását is, ami szerint ő analfabéta, hiszen a tőle lefoglalt mobiltelefonban számos üzenet található. Mindemellett úgy tűnik, Európába érkezését követően az unió több pontján megfordult, s tagja lett egy embercsempész-hálózatnak, az azonban máig tisztázatlan, hogy kiket, milyen céllal és hova juttatott el, vannak-e közöttük terroristák, és ha igen, úgy mire készülhetnek.

Ami bizonyos, hogy a görög hírszerző szolgálat 2018 augusztusától kezdve folyamatosan ellenőrizte. Ők azonosították elsőként Hasszán F.-et, miután a belga hírszerzés júliusban felhívta a figyelmet egy Homszból érkezett, akkor még meg nem nevezett szír terrorista kapcsolataira.

Hasszán F. egyébként 2016-ban jutott be illegális úton Görögországba, ahol bekerült az Európai Unió és az ENSZ közös migránskártya-programjába, 2017. július 27-én pedig menedékjogot és olyan úti okmányt kapott, amellyel szabadon utazhatott a tagállamok között. A férfi letartóztatásának meghosszabbítását a napokban kezdeményezte az ügyészség.

- magyarnemzet.hu -

A rovat további hírei: Közélet

Ismét bakot lőtt az ellenzék – Nem tervezi a Suzuki a túlóra növelését – A képviselők lepattantak a gyárkapuról

Ismét bakot lőtt az ellenzék – Nem tervezi a Suzuki a túlóra növelését – A képviselők lepattantak a gyárkapuról

2019. feb. 19.

A Magyar Suzuki Zrt. nem tervezi a túlórák számának növelését az esztergomi gyárban; a cég kommunikációs vezetőjének tájékoztatása szerint a rendelésállomány alapján a már évek óta érvényben lévő 250 órás éves túlórakeretet sem használják ki.

D+ Híradó - Kiállítás, vereség

D+ Híradó - Kiállítás, vereség

2019. feb. 18.

Családi délután az MMK-ban, minikiállítás a KMI-ben, vereséget szenvedtek az Acélbikák - egy csokorban a nap legfontosabb hírei a D+TV Híradójában.

Foglalkoztatási támogatások: elektronikus ügyintézéssel

Foglalkoztatási támogatások: elektronikus ügyintézéssel

2019. feb. 18.

A munkáltatókat, egyéni vállalkozókat érintő, fontos jogszabályi változásról tájékoztat a Fejér Megyei Kormányhivatal.

Emelik az üzemanyagárakat

Emelik az üzemanyagárakat

2019. feb. 18.

A Mol bruttó 5-5 forinttal emeli a 95-ös benzin és a gázolaj nagykereskedelmi árát szerdán - értesült piaci forrásokból hétfőn az MTI.

Mandiner: "A zsidózásért lemondott Szávay helyére zsidókat listázó politikust jelöl a Jobbik"

Mandiner: "A zsidózásért lemondott Szávay helyére zsidókat listázó politikust jelöl a Jobbik"

2019. feb. 18.

A Mandiner szerint a "zsidó nő megverésével hencegő" Szávay István helyére Bencsik Jánost, egy "zsidókat listázó" politikust jelöl a Jobbik az Országgyűlésbe.

Továbbra is Paks termeli a legtöbb áramot Magyarországon

Továbbra is Paks termeli a legtöbb áramot Magyarországon

2019. feb. 18.

2018-ban a Paksi Atomerőmű négy blokkja 15 733,2 gigawattóra villamos energiát termelt, a bruttó hazai villamosenergia-előállítás felét biztosította  - közölte az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. hétfőn az MTI-vel.

A migráció miatt egyre veszélyesebb lehet az oltásellenesség

A migráció miatt egyre veszélyesebb lehet az oltásellenesség

2019. feb. 18.

A migráció miatt egyre veszélyesebb lehet az oltásellenesség az Egészségügyi Világszervezet (WHO) friss tanulmánya szerint - mondta Szlávik János infektológus főorvos az M1 aktuális csatornán hétfőn. 

  • További hírek

Friss hírek

  1. Egyszerű átalakítások, amelyekkel fokokat nyerhetsz a lakótérben

  2. A fővárosba látogat a DKSE

  3. DSTV: a tisztább közterületekért

  4. DSTV: értékelés az Acélbikáknál

  5. Szexuálisan bántalmazta nevelt lányát – vádemelés a vége

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: a tisztább közterületekért

DSTV: a tisztább közterületekért

Embedded thumbnail for DSTV: értékelés az Acélbikáknál

DSTV: értékelés az Acélbikáknál

Embedded thumbnail for DSTV: sokszínű programot ígér a népfőiskola

DSTV: sokszínű programot ígér a népfőiskola

Top hírek

  1. Mentőhelikopteres bevetés a Szórádon (frissítve)

  2. Látta? Felismeri? Jelentkezzen mihamarabb! (FRISSÍTVE)

  3. Május végéig meghosszabbították Mezei Zsolt letartóztatását

  4. Jótékonysági bál az emberek egészségéért (galériával!)

  5. Szexuálisan bántalmazta nevelt lányát – vádemelés a vége

Galéria

IX. Szent Pantaleon Jótékonysági Bál

Kolbászfesztivál (2026)

FitCity Dunaújváros (2026. február)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 8. szám - 2026.02.27.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő