Dunaújváros Hetilap

Dunaújvárosban is a biztonságra, nyugalomra és fejlődésre szavaztak a választópolgárok

Brousil Csaba - 2019. május 30. 17:53

Az európai parlamenti választások eredményéről tartott sajtótájékoztatót Cserna Gábor, a Fidesz helyi szervezetének elnöke.

Dunaújvárosban is, ahogyan az egész országban, rendben zajlott az EP-választás vasárnap este, és ahogyan Orbán Viktor miniszterelnök úr is mondta: „Rekordrészvétel mellett rekordgyőzelmet arattunk” – kezdte tájékoztatóját Cserna Gábor. Hangsúlyozta, hogy 2004 óta ez volt a legmagasabb részvételű EP-választás, a magyarok pedig bebizonyították, hogy Magyarország európai nemzet, európai ország, "Európa a mi hazánk is". A Fidesz helyi szervezetének elnöke megköszönte valamennyi választópolgár és támogató megerősítő voksát, illetve mindazoknak, akik úgy döntöttek, hogy Magyarország maradjon magyar ország, Európa maradjon az európaiaké. Mint mondta a választási eredmények tükrében látszik, hogy az ellenzék átrendeződött Magyarországon. A Jobbik és az MSZP helyben gyakorlatilag megszűnt, a Jobbiktól botránykeltő politikájától elhatárolódtak a választók. Újra feltűnt a szemkilövetős Gyurcsány Ferenc pártja, a DK és feljött a Momentum, ami, ahogy Cserna Gábor fogalmazta az egykori SZDSZ reinkarnációja. Rámutatott, hogy világosan látszik, a Momentum nyíltan flörtöl a Gyurcsány-párttal. A DK pedig a Monetum modern, fiatalos arcán, mint egy rút sebhely, úgy virít.

Cserna Gábor hangsúlyozta, a választás azt is világossá tette, hogy a magyarok szerint érdemes folytatni az elkezdett munkát. Mint mondta látnunk, és értékelnünk kell, hogy hazánkban ilyen magas részvétellel (43.26 %) mentek el voksolni az emberek, és ez nyilvánvalóan nagy legitimációt ad a megválasztott képviselőknek. Dunaújváros is a biztonságra, nyugalomra és fejlődésre szavazott, hiszen városunkban is magasan nyert a Fidesz-KDNP pártszövetség – zárta a sajtótájékoztatót Cserna Gábor.

A rovat további hírei: Közélet

60 éve ballagtak a Szórádból

60 éve ballagtak a Szórádból

2024. dec. 08.

Kivételes eseménynek adott otthon a Mondbach-kúria múlt szombaton – összegyűlt az 1964-ben végzett B osztály. A Szórád Márton Általános Iskolában eltöltött évek olyan meghatározóak voltak az osztálytársak számára, hogy sokan közülük kérdés nélkül vettek részt a jubileumi eseményen.

Folyamatosan cserélik az elöregedett távhővezetékeket a város közterületein

Folyamatosan cserélik az elöregedett távhővezetékeket a város közterületein

2024. dec. 08.

A fűtési szezon elején sikerült befejezni a DVG Zrt. szakembereinek a tervezett csővezeték cserét a Dunasoron. A helyreállítási munkák a napokban fejeződnek be, a csőcsere során felbontott járdát teljes egészében újjáépítették.  Jó hír a közlekedőknek, hogy hétfőn visszaállhat a Szórád Márton út megszokott forgalmi rendje is!

Figyelmesség kicsiknek, nagyoknak

Figyelmesség kicsiknek, nagyoknak

2024. dec. 07.

Szívmelengető hagyománya a városunknak, hogy az ünnepek közeledtével rendre lepik meg az intézményeket, szervezeteket ajándékokkal. Idén a Csillagvirág Tagóvoda csemetéit és dolgozóit lepte meg Szabó Zsolt, mindenkinek jutott a meglepetés édességből.

"Szeretném, ha mindig úgy néznének ránk, mint a rendes emberekre"

"Szeretném, ha mindig úgy néznének ránk, mint a rendes emberekre"

2024. dec. 06.

A Mozgáskorlátozottak Együtt Egymásért Egyesülete szerdán tartotta szokásos évzáró közgyűlését a Campus étteremben, ahol a hivatalos feladatok után egy jó hangulatú estét töltöttek el együtt az egyesület tagjai.

A fenyőfákból karácsonyfák lettek

A fenyőfákból karácsonyfák lettek

2024. dec. 06.

A város több pontján is fényárban úsznak a feldíszített karácsonyfák. A Városháza tér az igazi ünnepi pompáját mutatja, de Újtelepnek és a Barátság városrésznek is gyönyörű, kivilágított karácsonyfái lettek, melyek már ékesen jelzik az ünnep közeledtét.

"Amikor belevágtam, ezer helyre mentem el személyesen: nagyon erős tapasztalás volt"

"Amikor belevágtam, ezer helyre mentem el személyesen: nagyon erős tapasztalás volt"

2024. dec. 06.

Gyöngyössy Csabát sokan, sok helyről ismerhetik a városban. 16 évig volt a Bánki iskola igazgatója, ő a Modern Művészetért Közalapítvány kuratóriumi elnöke, és 2023-ban ő vehette át a Dunaújváros Díszpolgára kitüntető címet. Október óta pedig a 2-es választókörzet önkormányzati képviselője. Az ismert közéleti személyiséggel beszélgettünk.

Jótét licit a Jószoliért – közösségi összefogással karácsony előtt

Jótét licit a Jószoliért – közösségi összefogással karácsony előtt

2024. dec. 05.

Kiállítással koronázzák a Jószolgálati Otthon és a Sándor Frigyes Zeneiskola közös árverését – holnaptól él a tárlat, és közel két héten át várják a licitálókat a nemes kezdeményezés keretében.