Lépcsőfutás esőben, teljes felszerelésben

Vass Ádám - 2019. május 30. 12:29

Tizenegyedik alkalommal rendezték meg városunkban a megye tűzoltó-állomásainak lépcsőfutó versenyét, az indulók dolgát idén viszont nem a hőség, hanem az eső nehezítette.

Nem túl kegyes az időjárás a tűzoltókkal, ha a lépcsőfutó versenyről van szó. Az elmúlt években mindig csúcsot döntött a hőség, idén viszont épp az eső nehezítette a dolgukat. Az önkormányzat és a Dunaújváros és Környéke Közbiztonságáért Alapítvány támogatásával csütörtökön délelőtt, tizenegyedik alkalommal rendezték meg a megye tűzoltó-állomásainak lépcsőfutó versenyét.  Vizi Ignác tűzoltó alezredes, Fejér megyei katasztrófavédelmi igazgatóhelyettes a verseny előtt elmondta, idén harmincnyolc versenyző érkezett, akiknek további tíz fős technikai személyzet segít a részvételben.

A helyszín ezúttal is a Római városrészben található víztorony mögötti Duna-parti lépcsősor volt, ezen kellett a térség lánglovagjainak a lehető legrövidebb idő alatt felérniük, méghozzá húsz kiló plusz súllyal, vagyis teljes menetfelszerelésben, ráadásul úgy, hogy az eső miatt rendkívül csúszóssá vált a lépcső burkolata. De még így a legtöbben másfél perc alatt felértek, a győztesek pedig még ennél is jóval gyorsabban. A verseny végén mindenkit üdítő, hamburger, és jó hangulatú beszélgetés várt a bajtársakkal.

A rovat további hírei: Sziréna

DSTV: nők versengtek a volánnál

DSTV: nők versengtek a volánnál

2025. máj. 20.

Nem mindennapi megméretést szerveztek a Dunaújvárosi Rendőrkapitányságon a közelmúltban, derül ki a DSTV összegzéséből. A Nők a volánnál című közlekedésbiztonsági versenyen 9 csapat 27 hölgy versenyzője adott számot a tudásáról. Hangkép.

Kábítószer hatása alatt bántalmazta szomszédját, letartóztathatják

Kábítószer hatása alatt bántalmazta szomszédját, letartóztathatják

2025. máj. 18.

Súlyos testi sértés és más bűncselekmény miatt indítványozta a Dunaújvárosi Járási Ügyészség annak a férfinak a letartóztatását, aki kábítószer hatása alatt bántalmazta egykori szomszédját. A sértett orrcsonttörést szenvedett, értesült a DO.

Dunaújvárosi rendőrök vizsgálták a halálos kimenetelű közlekedési baleset hátterét

Dunaújvárosi rendőrök vizsgálták a halálos kimenetelű közlekedési baleset hátterét

2025. máj. 14.

A tragédia Vajtán történt még március végén, a baleset során kigyulladt egy autó, a kocsi 24 éves utasa életét vesztette a tűzben. A dunaújvárosi rendőrök nyomoztak az ügyben: bódult állapotban, engedély nélkül vezetett a sofőr, értesült a DO.

Őrjöngő férfit fogtak el a rendőrök

Őrjöngő férfit fogtak el a rendőrök

2025. máj. 13.

Ököllel és asztallábbal esett neki egy férfinak az a 27 éves dunaújvárosi lakos  a Szabadság úton még múlt pénteken. A támadó kábítószer hatása alatt garázdálkodott, értesült a DO.

Útlezárások a hosszú hétvégén – figyelem, a buszközlekedést is érinti!

Útlezárások a hosszú hétvégén – figyelem, a buszközlekedést is érinti!

2025. ápr. 30.

Felhívással fordult a közlekedőkhöz a város önkormányzata: a hosszú hétvégén változások lesznek a parkolási rendben és a közlekedés kapcsán is a Vasmű úton és környékén! Változás várható a buszközlekedés terén is!

Megtalálták a hajóbalesetben eltűnt dunaújvárosi férfi holttestét

Megtalálták a hajóbalesetben eltűnt dunaújvárosi férfi holttestét

2025. ápr. 29.

A Budafok-Tétény közelében eltűnt Lieszkovszky Zalán holttestét találták meg Bölcskénél vasárnap kora délután. A dunaújvárosi férfi egy hajóbaleset áldozata lett a közelmúltban – napokig eltűntként keresték, de beigazolódtak a balsejtelmek: életét vesztette.

Dunaújvárosi férfi tűnt el a hajóbalesetben

Dunaújvárosi férfi tűnt el a hajóbalesetben

2025. ápr. 21.

A Csepel TC erőnléti edzője, a Dunaújváros PASE labdarúgóinak és a dunaújvárosi futsalosok volt játékosa, Lieszkovszky Zalán tűnt el a szombat esti dunai hajóbalesetben, értesült a DO.