Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. feb. 28. Elemér
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü
Dunaújváros Hetilap

Nem segítette az MSZP kampányát Frans Timmermans látogatása

Közélet
MSZP
Timmermans
kampány
EP-választás

facebook megosztás

doszerk - 2019. máj. 22., 09:01

A Nézőpont Intézet elemzője szerint nem oldotta meg a MSZP kampányát Frans Timmermans, az Európai Szocialisták Pártjának csúcsjelöltje azzal, hogy részt vett az MSZP európai parlamenti (EP-) kampányrendezvényén szombaton Budapesten - írja a Magyar Nemzet.

Tóth Erik kedden az M1 aktuális csatornán közölte, az MSZP a „patkányozás” óta nem EP-választási, hanem belpolitikai kampányt folytatott.

Frans Timmermans – mondta – bevándorláspárti és Soros György nyílt társadalomról szóló eszméjét is vallja. A szocialisták azzal, hogy újra meghívták egy rendezvényre, azt bizonyítják, a magyar emberek nem számíthatnak rájuk a migrációs politikában – vélekedett.

Hozzátette, tízből nyolc magyar ugyanis egyetért a határkerítéssel, az MSZP pedig továbbra is annak lebontásán dolgozna az Európai Parlamentben.

Kitért arra is, Frans Timmermans az MSZP a kampányrendezvényén olyan üzeneteket próbált megfogalmazni, amelyekkel szerinte képes többséget teremteni, ezek a „valóságtól elrugaszkodó” szakpolitikai elképzelések viszont később visszaüthetnek, és akár a politikai karrierjére is hatással lehetnek.

- magyarnemzet.hu -

A rovat további hírei: Közélet

Előállították Mezei Zsolt alpolgármestert (frissítve)

2026. jan. 29.

A rendőrség csütörtökön hajnalban előállította Mezei Zsolt alpolgármestert. Az üggyel kapcsolatban megjelent önkormányzati közleményt betűhíven közöljük olvasóinkkal.

Átképzéssel segítik a városi munkakeresőket

2026. jan. 27.

A SteelCityZen projekt kapcsán tartott sajtótájékoztatót Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs ügyekért felelős alpolgármester. Az önkormányzat a Pannon iskolával és az Útkeresés Segítő Szolgálattal összefogva segíti a munkakeresőket. 

Lakossági fórumot hirdet a főépítész

2026. jan. 27.

Dunaújváros főépítésze négy témában tájékoztatja az érdeklődőket és érintetteket: az eseményt a Városháza dísztermében rendezik csütörtökön délután.

Az adótörvények idei változásairól a kamarában

2026. jan. 26.

Idén is megszervezi szokásos év eleji tájékoztató előadását a NAV munkatársainak rézvételével a 2026. évi adótörvényi változásokról a Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara (DKIK). Az eseményt szerdán rendezik – még lehet jelentkezni!

Gyászol Dunaújváros, elhunyt Hubikné Tarján Éva

2026. jan. 26.

Életének 83. esztendejében elhunyt Hubikné Tarján Éva, a Dunaújvárosi Kohász és a Dunaferr SE kajak-kenusainak legendás edzője, aki nyugdíjba vonulása után sem szakadt el szeretett sportágától.

Petárda helyett újra kutyatápot vásároltak!

2026. jan. 24.

Nagy durranás – de másképp: ezúttal is sikert aratott a még év végén szervezett "Kutyatápot vegyél, ne petárdát!" akciósorozat. A városlakók közül rengetegen vásároltak tűzijáték helyett állateledelt, amelyből végül több mint 700 kilogrammnyi adomány gyűlt össze az immár hetedszerre szervezett megmozduláson. 

DKIK: tárgyalástechnika – generációs határok nélkül

2026. jan. 24.

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara szervezésében áprilisban új, aktuális üzleti kihívásokra reagáló képzés kezdődik a generációs különbségek tudatos kezeléséről. Még lehet jelentkezni – de már csak hétfőig!

  • További hírek

Friss hírek

  1. Hazai pályán folytatja a bajnokságot a DKKA

  2. Illusztris díszvendég a filmbemutatón

  3. Egyszerű átalakítások, amelyekkel fokokat nyerhetsz a lakótérben

  4. A fővárosba látogat a DKSE

  5. DSTV: a tisztább közterületekért

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: a tisztább közterületekért

DSTV: a tisztább közterületekért

Embedded thumbnail for DSTV: értékelés az Acélbikáknál

DSTV: értékelés az Acélbikáknál

Embedded thumbnail for DSTV: sokszínű programot ígér a népfőiskola

DSTV: sokszínű programot ígér a népfőiskola

Top hírek

  1. Mentőhelikopteres bevetés a Szórádon (frissítve)

  2. Látta? Felismeri? Jelentkezzen mihamarabb! (FRISSÍTVE)

  3. Május végéig meghosszabbították Mezei Zsolt letartóztatását

  4. Szexuálisan bántalmazta nevelt lányát – vádemelés a vége

  5. Jótékonysági bál az emberek egészségéért (galériával!)

Galéria

IX. Szent Pantaleon Jótékonysági Bál

Kolbászfesztivál (2026)

FitCity Dunaújváros (2026. február)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 8. szám - 2026.02.27.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő