Dunaújváros Hetilap

Surján László: A néppárt egyre kevésbé kereszténydemokrata

doszerk - 2019. május 2. 12:04

A néppárt soha nem tudott abszolút többséget szerezni az Európai Parlamentben, ezért mindig rossz kompromisszumokat kötött – ezzel indokolta az Európai Néppárt támogatottságának csökkenését Surján László, az Európai parlament korábbi alelnöke a Hír TV Magyarország élőben című műsorában.

A kereszténydemokrata politikus logikus lépésnek tartaná Orbán Viktor felvetését, miszerint az Európai Néppárt működjön együtt a Matteo Salvini vezette jobboldallal.

Magyarország 15 évvel ezelőtt, 2004. május 1-jén csatlakozott az Európai Unióhoz. Surján László visszagondolva ez elmúlt esztendőkre úgy fogalmazott, ma az a baj az Európai Unióval, hogy jól működött, de ma már nincs egy olyan új közös cél, ami mindenkit lelkesítene, ezért az európai intézmények egymással folytatnak hatalmi játékokat, ezek pedig az európai polgárokat egyáltalán nem érdeklik. Surján László közölte nagyon zavarja, hogy nyilvánvaló hazugságok árasztják el az európai közvéleményt.

Az Európai Néppártról szólva a politikus elmondta, a néppárt soha nem tudott abszolút többséget szerezni az Európai Parlamentben, mindig rossz kompromisszumokat kötött és lassan elvesztette az arcát.

Európát néppártiak vezetik, de nincs néppárti arca, hanem a liberálisok, a szocialisták kedvében igyekeznek eljárni – tette hozzá.

Éppen ezért tarja Surján László a leglogikusabb lépésnek azt, amit Orbán Viktor mond, hogy a Salvini vezette jobboldal legyen a néppárt szövetségese.

Az egykori európai parlamenti képviselő szomorúnak nevezte, hogy a Fidesz azért került a néppártból való kizárás szélére, mert az eredeti Európai Néppárt értékeit próbálja érvényesíteni. Hozzátette: nem arról van szó, hogy Fidesz már nem kereszténydemokrata, hanem arról van szó, néppárt egyre kevésbé kereszténydemokrata. Surján László ezért is hagyta abba az európai parlamenti képviselőséget.

Teljes beszélgetés:

 

- hirtv.hu -

A rovat további hírei: Közélet

Élményekkel gazdagodtak minden nap – véget ért az önkormányzat nyári tábora

Élményekkel gazdagodtak minden nap – véget ért az önkormányzat nyári tábora

2025. aug. 12.

Retro életérzés, strandolás és mozgalmas feladatok – ezek várták a gyerekeket az önkormányzati nyári táborsorozat idei forgatagában. A hat héten át tartó aktív kikapcsolódásban hétről hétre rengeteg csemete vett részt, az Aquantis Élményfürdő ismét remek helyszínnek bizonyult.

Pályázati forrás orvosolhatja a parkolási gondokat – döntően a Római városrészben

Pályázati forrás orvosolhatja a parkolási gondokat – döntően a Római városrészben

2025. aug. 12.

A TOP Plusz közlekedésfejlesztési projekt keretében 600 millió forint uniós forrásból összesen 332 parkolóhely létesítését tervezik, többnyire a Római városrészben. A fejlesztéssel végre jelentősen javulhatnak a parkolási lehetőségek, hangzott el a hírt bejelentő tájékoztatón.

DSTV: toboroznak az egyenruhások

DSTV: toboroznak az egyenruhások

2025. aug. 12.

Terjedelmes összeállításban foglalkozik az egyebruhás toborzással a DSTV. Ki is hogyan kerülhet a rendőrség kötelékébe? Milyen álláslehetőséget kínálnak a jelentkezőknek? E kérdésekre is választ találnak az érdeklődők. Hangkép.

 

Fájdalmas búcsú Almási Zsolt polgármestertől (galériával)

Fájdalmas búcsú Almási Zsolt polgármestertől (galériával)

2025. aug. 11.

A család mellett barátok és tisztelők, volt munkatársak és a jelenlegi városvezetés is részt vett a közelmúltban elhunyt Almási Zsolt temetésén. A város első polgármesterétől pénteken búcsúztunk – nyugodjon békében, emlékét megőrizzük!

"Együtt vagyunk fent és lent is..." – a Medusa Dance Crew mindig összetart

"Együtt vagyunk fent és lent is..." – a Medusa Dance Crew mindig összetart

2025. aug. 09.

Dunaújváros mindig is tele volt művészi vénájú emberrel. Festészet, költészet vagy zene – mindenhol vannak fontos szereplőink. A táncműfajokban is sok tehetség tűnt fel az elmúlt évtizedekben, a Medusa Dance Művészeti Egyesület nemzetközi terepen is megmutatta már magát. Zsorda Erikkel, a táncegyesület vezetőjével beszélgettünk táncról, csapatról és értékekről – és persze az összetartozásról. 

Segítő kéz az álláskeresésben

Segítő kéz az álláskeresésben

2025. aug. 08.

Gyakorlati tanácsadó napot szerveznek a Városháza "C" szárnya házasságkötő és rendezvénytermében jövő kedden. Az eseményre a Dunaferr utódcégeinek csoportos leépítése nyomán munkát keresőket várják!

 

Korszerű, új autókkal bővült a DVG Zrt. járműparkja

Korszerű, új autókkal bővült a DVG Zrt. járműparkja

2025. aug. 08.

Négy új autóval bővült a DVG Zrt. járműparkja. Az Autó Máté Kft. jóvoltából a társaság állománya három korszerű MG ZS típusú személyautóval és egy Peugeot Boxer duplakabinos platós tehergépkocsival gazdagodott.