Sztárigazolások az Acélbikáknál

doszerk - 2019. május 11. 8:30

NHL-t is megjárt vezetőedző, valamint három kiváló játékos leigazolását jelentették be ma délelőtt a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorongozói.

Mint arról a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapatának honlapja percekkel ezelőtt beszámolt, a tavalyi, finoman szólva sem túl jól sikerült szezon után komoly változások lesznek az együttesnél, mely a következő szezonnak szlovák edzőpárossal vág neki, s Azari Zsolt klubelnök három játékos leigazolását is bejelentette.

A vezetőedzői posztot az 57 éves szlovák szakember, Miroslav Ihnačák tölti be a következő szezonban, aki játékosként Igor Libával és Ján Vodilával közösen Csehszlovákia legproduktívabb támadó trióját alkották a nyolcvanas évek elején. A világ legjobb bajnokságának számító NHL-ben a Toronto Maple Leafs és a Detroit Red Wings csapatait erősítette, játékosként Németországban és Svájcban is tevékenykedett, míg a Kassa színeiben 1986-ban, 1995-ben és 1999-ben is bajnoki címet szerzett. Edzői minősítésben 2007-ben juttatta be a késmárki csapatot a szlovák Extraligába, 2012-ben a kassai jégkorong csapattal ezüstérmet nyert, míg az elmúlt évben a Kassa csapatában tehetség-kutatói (scout) tevékenységet folytatott.

Vezetőedzőnk segítője a szintén szlovák Jan Vodila lesz, aki játékosként megjárta az "A csoportos világbajnokságot, háromszoros csehszlovák bajnok, s 1988-ban a bajnoki rájátszás legértékesebb játékosának is megválasztották. Ők ketten jól ismerik egymást, a 2008/2009-es szezonban a lengyel Tychy, míg a 2017/2018-as szezonban a Nagymihály együtteseit is közösen irányították. Mint azt Azari Zsolt klubelnök elárulta, olyan edzőket szerettek volna szerződtetni, akik rendet tudnak teremteni, de az is nagyon fontos, hogy mindketten igen komoly játékosmúlttal rendelkeznek, s a tárgyalások első perceitől sikerült velük megtalálni a közös hangot.

Nemcsak a kispadon, az öltözőben is nagy változások lesznek Acélbikáinknál, s bár több szerződés esetében még hátravannak az utolsó simítások, három kiváló játékos leigazolását már nyilvánosságra hozta a klubvezetés. Dunaújvárosban folytatja ugyanis pályafutását Keegan Danserau, Kovács Bronson, illetve a helyi nevelésű, de az elmúlt években a Miskolc és MAC csapatait erősítő Somogyi Balázs is. Dansereau kanadai, amerikai és svédországi éveket követően szerződött Magyarországra, itt először Miskolcon, majd a 2016/2017-es szezonban Dunaújvárosban játszott, méghozzá kiemelkedően, hiszen az Erste Ligában 46 mérkőzésen összesen 81 pontot szorgoskodott össze. Az elmúlt két szezonban a MAC gárdáját erősítette, előbb az Erste Ligában, majd a szlovák Extraligában szerepelt eredményesen, óriási fogás, s mivel magyar állampolgár is, így nem foglal légiós helyet a keretben.

Kép: DO-archív

Somogyi Balázst sem nagyon kell bemutatni a dunaújvárosi drukkereknek. A helyi nevelésű 27 éves csatár négy Dunaújvárosban eltöltött felnőtt szezont követően távozott csapatunktól, előbb a DVTK, majd a MAC, majd ismét a DVTK együtteseit erősítette. Háromszoros MOL Liga és Erste Liga-győztes, tavaly a szlovák Extraligában 57 mérkőzésen 24 pontot ért el. Az ő leigazolása is óriási fegyvertény, s biztosak vagyunk abban, hogy rutinjával, ponterős játékával hatalmas segítséget jelent majd együttesünk számára a 2019/2020-as szezonban.

Kép: DO-archív

A magyar és kanadai állampolgár Kovács Bronson Zoltán a védelemben segíthet Acélbikáinknak. A 28 éves kőkemény bekk kanadai, majd amerikai utánpótlás és felnőtt éveket követően 2015-ben szerződött Magyarországra, a Debrecen együtteséhez. A következő szezont már a MAC csapatánál kezdte meg, ahol két idényt húzott le, s tagja volt a fővárosiak Erste Liga aranyérmes együttesének is. Két sikeres fővárosi évet követően visszatért Debrecenbe, ahol szintén csapata erőssége volt, s azt, hogy a védekezés mellett a támadásokból is kiveszi a részét, 58 mérkőzésen elért 38 pontja is bizonyítja.

Kép: MAC (Mudra László felvétele)

A rovat további hírei: Sport

Vasárnapi meccsözön

Vasárnapi meccsözön

2025. okt. 26.

Labdarúgóink itthon, jégkorongozóink és röplabdázóink idegenben lépnek pályára bajnokságuk újabb fordulójában a hét utolsó napján.

Vereséggel kezdett a DFVE

Vereséggel kezdett a DFVE

2025. okt. 25.

Nem tudta megnehezíteni az UVSE dolgát a DFVE női vízilabda csapata a Bajnokok Ligája csoportkörének első mérkőzésén a fővárosban ma este.

DSTV: veteránok az élvonalban

DSTV: veteránok az élvonalban

2025. okt. 25.

Dunaújváros veterán birkózói a legutóbbi nagy megméretésen is remekül szerepeltek. Volt mit, és volt kiket ünnepelni, nem is maradt el a kiváló eredményeket elért sportolók köszöntése. Hangkép.

Hétgólos vereség Brassóban

Hétgólos vereség Brassóban

2025. okt. 25.

Két harmadig jól tartotta magát a tartalékos DAB a Brassó otthonában, de a harmadik felvonásban átgázoltak Acélbikáinkon a házigazdák.

DSTV: jó úton haladnak

DSTV: jó úton haladnak

2025. okt. 24.

Már látható eredménye is van a DLSZ Aréna fejlesztésének, jól haladnak az építési munkálatok. A szövetségnek nemsokára egy hatalmas álma valósul meg, s mi lehetőséget kaptunk arra, hogy újra és újra bemutathassuk az oda vezető utat. Hangkép.

Újabb erdélyi túrán az Acélbikák

Újabb erdélyi túrán az Acélbikák

2025. okt. 24.

A tabella második helyén álló Brassó otthonában folytatják szereplésüket az Erste Liga alapszakaszában a DAB jégkorongozói ma este fél hattól.

Egyéni összetettben döntőztek a tornászok

Egyéni összetettben döntőztek a tornászok

2025. okt. 23.

Tizennyolcadik helyen végzett a jakartai tornász világbajnokság egyéni összetett fináléjában a DKSE kiválósága, Mayer Gréta.