Vukovár város napján, dunaújvárosi küldöttséggel
Dunaújváros horvátországi testvérvárosának, Vukovárnak a városnapját minden évben május 3-án ünneplik. Ezen a napon nyerte el a szabad királyi város státuszt, valamint e nap a város védőszentjeinek, Szent Filipnek és Jakabnak a napja is. A két szent nevét viseli a vukovári római katolikus templom is, már 1723 óta.
A vukováriak sok színes programmal ünnepelték városuk napját. Az eseményt megtisztelték a horvát állam legmagasabb tisztségviselői is, élükön Kolinda Grabar–Kitarović, elnök asszonnyal, Horvátország államfőjével. A szomszédos ország majdnem teljes kormánya is együtt ünnepelt a Duna parti város lakosaival, az eseményen részt vett Andrej Plenković miniszterelnök is, valamint Marija Balić, a Horvát Szábor (Parlament) elnökének küldöttje is.
Ivan Penava Vukovár polgármestere az ünnepségre meghívta Dunaújváros küldöttségét is, melyet Gombos István a humán ügyekért felelős alpolgármester vezetett. Városunkat Gombos alpolgármesteren kívül, Farkas Márta, a Szabó Magda Református Általános Iskola igazgatója, valamint Farkas Lajos, az Intercisa Múzeum igazgatója is képviselte.
Az ünnepi közgyűlésre délben került sor a színházteremben, ahol az ünnepi műsor keretén belül felszólalt a horvát államfő, valamint a horvát miniszterelnök is. Mindketten kihangsúlyozták, hogy Vukovár nem egy egyszerű horvát város, hanem a horvát nemzet szíve és szimbóluma. A délszláv háború során a földig rombolt város, folyamatos fejlesztése nemzeti ügy és nincs olyan kormányülés, melyen ne kerülne szóba valamilyen vukovári fejlesztés. Most a dunai kikötő bővítése a legfontosabb feladat, hangsúlyozta a miniszterelnök, mert egy korszerű és nagy kapacitással bíró kikötő, kapocs lenne Magyarország és Szerbia irányába.
Kitarović államfő beszédében pedig kiemelte a Rijeka (Fiume) és Budapest közötti kereskedelmi forgalom fokozását, jelezve ezzel is, hogy Zágráb számára nagyon fontos a magyar kapcsolat.
Az ünnepi fogadáson Kolinda Grabar-Kitarović államfőnek, a házigazdák bemutatták a dunaújvárosi küldöttséget is, akikkel egyébként a gyönyörű és rendkívül kedves horvát elnök asszony szívélyesen elbeszélgetett.
Örülök, hogy Vukovárnak magyar testvérkapcsolata van – jelentette ki Horvátország első embere. Farkas Márta iskolaigazgató elmondta, hogy a Szabó Magda Református Iskolában már évek óta folyik horvát nyelvoktatás, mire Kitarović elnök asszony meghívta a horvát nyelvet tanuló dunaújvárosi diákokat, hogy látogassanak el zágrábi elnöki rezidenciájába.
A dunaújvárosi küldöttséget lépten-nyomon nagyon barátságosan és kedvesen fogadták a vukovári házigazdák, így városunk képviselői úgy érezték magukat, mintha otthon lennének. Gombos István alpolgármester ki is jelentette, hogy remek ötlet volt Dunaújváros és Vukovár közötti testvérkapcsolat kialakítása.
Hazafelé menet, a magyar küldöttség még horvát területen, megnézte a karancsi református templomot, melyet a magyar és a horvát kormány közösen újított fel. Itt találkoztak Hájek János református püspök- helyettessel, aki egyébként Farkas Márta igazgatónő édes testvére. Az egyházi vezető tájékoztatta a dunaújvárosi vendégeket, hogy néhány nappal ezelőtt egy rangos konferenciát szerveztek, az egyházkerületükhöz tartozó Kórógyon és Kopácson, melyen jelen volt Balogh Zoltán az EMMI volt minisztere, Hoppál Péter volt kulturális államtitkár, valamint Szászfalvi László református lelkész, országgyűlési képviselő, Orbán Viktor miniszterelnök, közeli munkatársa.
A rovat további hírei: Közélet
Hamarosan kezdődik a fűtési szezon városunkban – és már igényelhető a pótfűtés
2025. szep. 19.
A távhőszolgáltató DVG Zrt. tájékoztatja a fogyasztókat, hogy a 157/2005. (VIII. 15.) Kormányrendelet szabályozza a fűtési időszakot, amely szeptember 15-én el is kezdődött, és következő év május 15-én ér véget. Ettől a naptól a távfűtési rendszereknek bekapcsolható állapotban kell lenniük. Tájékoztató.
Továbbra is támogatják az álláskeresőket
2025. szep. 18.
Már nem az első állásbörzét tartották meg a Városháza „C” szárnyában a napokban. A vasmű válságát követően nagyon sokan kerültek nehéz helyzetbe – a városvezetés ahogy és ahol csak tudja, támogatja az érintetteket.
Ahol mindig van mit csinálni – épül és szépül az arborétum
2025. szep. 18.
A közelmúltban fejlesztésekről és fejlesztési lehetőségekről beszélt Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs ügyekért felelős alpolgármester – ezúttal a Baracsi úti arborétumba látogatott, ahol Orosz Csaba önkormányzati képviselő ismertette a jelenleg is zajló munkálatokat.
DSTV: segítség az egészségért szombaton
2025. szep. 18.
A beharangozót már olvashatták, most itt a DSTV összeállítása arról, hogy városunkba költözik a Richter Egészségváros nagyszabású programja. Az egészségvédelmet és a segítségnyújtást ötvöző közösségi kezdeményezésre szombaton várják a városlakókat. Bónusz: itt a teljes kínálat!
Önkéntesek tesznek a város biztonságáért
2025. szep. 17.
Önkéntes polgárőrökkel találkozott és egyeztetett Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs ügyekért felelős alpolgármester és Orosz Csaba önkormányzati képviselő, településünk Közbiztonsági és Környezetvédelmi Bizottságának elnöke.
Dolák-Saly Róbert lesz a Dunaújvárosi Estek sorozatának vendége
2025. szep. 17.
A népszerű előadó, humorista, író műsorszám-illusztrációkkal pettyezett beszélgetésre várja a közönséget a Városháza "C" szárnya emeleti rendezvénytermében csütörtökön délután, a közéleti sorozat évadnyitó eseményén. Boborján rulez! Flyer.
"Európai Mobilitási Hét" Dunaújvárosban is
2025. szep. 17.
Idén is remek programlehetőségekkel, fontos üzenetekkel és gondolatokkal várják az érdeklődőket a címben említett program keretében. A rendezvénysorozat kedden délelőtt startolt a Klímavédelmi akciónappal a Városháza téren.