A polgárőröknek is köszönhető a bűncselekmények számának csökkenése
A rendőrség és a polgárőrség közös munkája is hozzájárult ahhoz, hogy tavaly minden eddiginél kevesebb, mintegy 186 ezer rendőri eljárásban regisztrált bűncselekmény történt Magyarországon - mondta az országos rendőrfőkapitány Balatonföldváron szombaton.
Balogh János a huszonötödik alkalommal megtartott országos polgárőrnapon kiemelte: a polgárőrök 64 ezer alkalommal 550 ezernél is több szolgálati órát teljesítettek a rendőrökkel közösen 2018-ban, ami 300 rendőr teljes évi munkaideje. A polgárőrök a közös szolgálatellátással növelték a rendet, és jelentős rendőri erőt kiváltva segítették a jogsértő cselekmények megelőzését, megszakítását, felderítését, tömegrendezvények biztosítását, eltűnt emberek felkutatását, s egyebek mellett az illegális fakitermelések elleni fellépést - mutatott rá. A rendőr vezérőrnagy szólt arról, hogy a polgárőrszövetség több mint 400 gépkocsit kapott az elmúlt években, feladatainak ellátását idén 150 újabb jármű, továbbá segédmotor-kerékpárok, kerékpárok és ezer digitális rádió-távközlő készülék átadásával is segítik. Úgy vélte: ennek eredményeként tovább javul a munkájuk hatékonysága, nő a biztonság.
A polgárőrség a továbbképzések terén is számíthat a rendőrségre, mert fontos, hogy tagjai naprakészek legyenek a jogszabályi változások, az új kihívások tekintetében - mondta. Balogh János beszédében kitért arra is, hogy a rendőrségtől komoly aktivitást kíván a közlekedési balesetek megelőzése. Emlékeztetett rá, a személyi sérüléssel járó közlekedési balesetek száma 2018. első felében volt a legmagasabb az elmúlt 10 év hasonló időszakaihoz viszonyítva, a halálos balesetek számát figyelembe véve pedig a tavalyi volt az elmúlt tíz év harmadik legtragikusabb éve. Ennek következtében a rendőrség változtatott közlekedésrendészeti felfogásán, taktikáján. Ez év első öt hónapjában a személyi sérüléses közlekedési balesetek száma 7 százalékkal csökkent a tavalyihoz képest, a halálos kimenetelűeké pedig a legalacsonyabb volt az elmúlt 10 évben, ami az 1960-es évek halálos baleseti statisztikáját idézi - közölte az országos rendőrfőkapitány.
Túrós András, az Országos Polgárőr Szövetség elnöke azt emelte ki, hogy a polgárőrségnek ma olyan stratégiai partnerei vannak, amelyekről 25 évvel ezelőtt "álmodni sem mert". Példaként Magyarország kormányát, a Belügyminisztériumot, a rendőrséget, a katasztrófavédelmet, és a katonai szervezeteket említette. Lezárult a polgárőrség technikai fejlesztésének nyolcéves időszaka, megújult a jogi környezet, korszerűbbé vált a polgárőrök oktatása, sikeresek voltak a szövetség szakmai programjai, s most már minden évben 9 millió szolgálati órát teljesítenek a polgárőrök - fogalmazott. Szavai szerint a magyar polgárőrség megőrizte identitását, egységét, szakmai arculatát, a polgárőrök munkája jó hatással van az ország stabilitására. "A 63 ezer polgárőrt büszkeség töltheti el, hogy megbecsült tagjai lakókörnyezetüknek, Magyarországnak" - mondta Túrós András, hozzáfűzve, hogy a polgárőrség létét a lakosság, a politikusok, a rendészeti szervek és az önkormányzatok is szükségesnek tartják, a szervezet stabil működéséhez a jövőben is szüksége lesz a kormány, a Belügyminisztérium kiemelt támogatására.
Szita Károly, a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke, Kaposvár polgármestere arra hívta fel a figyelmet, hogy a 21. század első felének legnagyobb hiánycikke a biztonság. A polgárőrök és a rendőrök közös munkája nélkül nem érhető el az a cél, amit biztonságnak nevezünk - hangoztatta, aki arra biztatott mindenkit, segítse a polgárőrök munkáját. Holovits György Huba (Fidesz-KDNP), Balatonföldvár polgármestere azt mondta: a biztonság iránti vágy az egyik legalapvetőbb emberi, közösségi, társadalmi érzés és igény. Itt, a Balaton partján, a turizmusból élünk, s nemcsak a helyiek, az üdülőtulajdonosok, hanem az évente ide érkező több százezer turista biztonságáért is felelnünk kell - mutatott rá. Hangsúlyozta, hogy a 2300 állandó lakosú Balatonföldvár mindig is igyekezett élen járni a biztonság megteremtésében: területén két - egy szárazföldi és egy vízi - rendőrőrs mellett a rendszerváltás óta polgárőrség is működik, a település minden évben bűnmegelőzési tábornak ad otthont.
Főoldali kép: MTI (Ujvári Sándor felvétele)
-MTI-
A rovat további hírei: Sziréna
Eltűnés miatt keresik Szollár Józsefnét – jelezze, ha tud róla! (FRISSÍTVE)
2024. okt. 31.
A dunaújvárosi rendőrök kérik a lakosság segítségét a 62 éves asszony eltűnése ügyében. Jelentkezzen, ha tud róla, felismeri, de már egy megosztás is segíthet, hogy megtalálják! (FRISSÍTVE)
Eltűnt Eszter – jelentkezzen, ha tud róla! (FRISSÍTVE)
2024. okt. 28.
A dunaújvárosi rendőrök kérik a lakosság segítségét a 15 éves fiatal eltűnése ügyében; jelentkezzen, ha tud a hollétéről, de már egy megosztás is sokat segíthet! Felhívás. (FRISSÍTVE)
Véget ért a tűzgyújtási tilalom
2024. okt. 22.
Az időjárás is egyértelművé tette, elérkezett az ősz; október elejétől egészen április 30-ig lehet szabályos keretek között vágástéri hulladékot, avart, levelet és gallyakat égetni, a munkaszüneti napok kivételével, szerdánként és péntekenként 9-17 óra között.
Flashmob az újraélesztés jegyében (galériával)
2024. okt. 22.
A Magyar Vöröskereszt Dunaújvárosi Területi Szervezete azt gondolta, hogy szeretné emlékezetessé tenni az idei október 16-át, azaz az újraélesztés világnapját. Ráadásul az volt a terv, hogy olyan akciót szerveznek, ami már-már kiveri a biztosítékot.
Ötmillióval rántotta le alkalmi nőismerősét a csaló
2024. okt. 16.
A Dunaújvárosi Járási Ügyészség emelt vádat csalás bűntette miatt azzal a férfival szemben, aki megkárosította nőismerősét. Hitelfelvételre beszélte rá, további segítséget is gálánsan elfogadott – és persze esze ágában sem volt visszafizetni a pénzt, értesült a DO.
Letartóztatták a drogdílert
2024. okt. 09.
A Dunaújvárosi Járási Ügyészség indítványa alapján rendelte el a nyomozási bíró annak a férfinak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint kábítószert árult a városban. Többszörös visszaeső, amfetamint, de más drogot is találtak nála, értesült a DO.
Teljesen kiégett, lakhatatlanná vált egy családi ház Perkátán
2024. okt. 08.
A dunaújvárosi hivatásos tűzoltókat vezényelték a lángot fogott építmény helyszínére – az épület három helyisége teljesen kiégett, négy felnőtt és négy gyermek lakhatásártól kellett gondoskodni, értesült a DO.