Az ellenzéki hazugságpropaganda ellenére egyre gyorsuló ütemben fejlődik Dunaújváros
Rendhagyó csütörtöki sajtótájékoztatóján az Ongai család Hold utcai otthonában számolt be az Otthon Melege Program ősztől induló, a főképp a közepes, illetve nagyobb városokban társasházakban élőket érintő kedvezményes lehetőségekről Dunaújváros polgármestere - írja a Pesti Srácok.
Cserna Gábor tájékoztatójában felhívta figyelmet arra, hogy a kormány intézkedéseinek köszönhetően már eddig is számos család korszerűsíthette energetikai szempontból lakásait Dunaújvárosban, illetve más településeken is. Az ősztől elérhető lehetőségek kiegészíthetik ezeket olyan korszerű berendezésekkel, mint az úgynevezett okosmérők, amelyekkel az energiafelhasználás mellett a költségeiket is optimalizálhatják a társasházakban élők. Stábunk beszélgetett az Ongai család tagjaival is, akik elmondták, véleményük szerint az, hogy a jobbikos Pintér Tamás ősztől az Országgyűlés helyett a dunaújvárosi polgármesterséget választaná, azt jelenti, hogy a Jobbikból már csak menekülni lehet, Pintér pedig láthatóan az egyéni túlélésére játszik a jelölésével. Az Ongai család szerint Pintér Tamásnak sem Dunaújvárosban, sem a választókörzet többi településén nincs már hitele, mivel választói nem érdeklik, az érintett települések vezetőivel pedig semmilyen kapcsolata, mivel nem is keresi őket, közeledésüket pedig elhárítja.
Cserna Gábor a napokban megtartott másik sajtótájékoztatóján számolt be arról a történelmi léptékűnek nevezett beruházásról, amelynek hatmilliárd forintos, vissza nem térítendő uniós forrásból származó, pályázaton elnyert összegével jövőre megújul a a város, illetve a közeli Kulcs és Rácalmás szennyvízrendszere. A PestiSrácok.hu kérdésére, hogy a bejelentéskor miért nem jelent meg Rácalmás polgármestere, Cserna Gábor azt mondta, Schrick István megkapta a meghívót, de sűrű programja bizonyára megakadályozta abban, hogy részt vegyen az ünnepélyes eseményen. Cserna Gábor udvariasan annyit közölt, nem minősíti polgármester kollégája távolmaradását.
Stábunk beszélgetett az Ongai család tagjaival is, akik elmondták, hogy Dunaújváros vezetőjét alaptalanul vádolja folyamatosan az ellenzék a település lezüllesztésével. A családfő szerint a hangoskodók épp ezért nem említenek sosem konkrétumukat, csak megfoghatatlan általánosságokról beszélnek, céljuk pedig kizárólag a lejáratás, a karaktergyilkosság. Ongaiék szerint az, hogy a jobbikos Pintér Tamás ősztől az Országgyűlés helyett a dunaújvárosi polgármesterséget választaná, azt jelenti, hogy a Jobbikból már csak menekülni lehet, Pintér pedig láthatóan az egyéni túlélésére játszik a jelölésével. Az Ongai család szerint Pintér Tamásnak sem Dunaújvárosban, sem a választókörzet többi településén nincs már hitele, mivel választói nem érdeklik, és az érintett települések vezetőivel nincs semmilyen kapcsolata, mivel nem is keresi őket,közeledésüket pedig elhárítja. Ongaiék szerint Dunaújváros nyerő embere Cserna Gábor, akire ősszel már bizonyára eggyel több szavazat érkezik, mert a voksoláson akkor már részt vesz a család most érettségiző nagylánya is.
- pestisracok.hu -
A rovat további hírei: Közélet
Lakossági fórumot tartottak Újtelepen
2025. okt. 01.
A napokban több fontos eseményről is hírt adott Tóth Kálmán önkormányzati képviselő. A hét elején fontos ügy apropóján tartottak lakossági fórumot, illetve tovább szépült a korábban is említett Tündérkert Játszótér.
Vállalkozói fókusznap a BNI szervezésében
2025. szep. 30.
Ismét vállalkozói fókusznapot szervezett a BNI dunaújvárosi csoportja a közelmúltban. Az esemény részeként közel 100 vállalkozót vártak – továbbra is központban volt a kapcsolatépítés, a kapcsolati hálók bővítése, és természetesen a vállalkozásfejlesztés is.
Új fejlesztési lehetőségek a múzeumban
2025. szep. 30.
Az Intercisa Múzeum szakembereivel egyeztetett Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs ügyekért felelős alpolgármester hétfőn. A közelmúltban teljes megújuláson esett át a múzeum belső udvara – lenne igény további fejlesztésekre is.
DSTV: ünnepi alkalom a református templomban
2025. szep. 30.
A beszámolót már olvashatták, most itt a DSTV összeállítása az MRE Újváros Drogambulancia ünnepségéről. A református templomban hivatalosan is beiktatták Zsámbok Lilit az intézmény új vezetőjének, majd felavatták a nagyszabású felújításon átesett ingatlant is, amely felépülő szenvedélybetegek számára biztosít lehetőséget támogatott lakhatásra. Hangkép.
DSTV: különlegesen szép születésnapi ajándék
2025. szep. 29.
Édesapjuk példáját követve vállalkoztak véradásra Csiszár László ikerfiai, derül ki a DSTV összegzéséből. Balázs és Zsombor a 18. születésnap után egy nappal vállalta a csapolást, szintén rendszeres véradó nővérük, Laura ezúttal drukkerként vett részt a nagy alkalmon. Apa és fiai együtt kilenc ember életét mentették meg! Hangkép.
DSTV: a tisztább környezetért
2025. szep. 27.
Vannak olyan rendezvények, amelyen örülnek a résztvevők annak, ha nem döntenek súlyrekordot. A közelmúltban megrendezett közösségi szemétszedés szerencsére ilyen volt a DLSZ és a Decathlon szervezésében. Hangkép.
60 éve adták át a kórház „sárga” főépületét
2025. szep. 27.
Szép ünnepségnek és jeles jubileumnak adott otthont a Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza a napokban. Napra pontosan 60 éve, azaz 1965. szeptember 25-én adták át a Szent Pantaleon Kórház-Rendelőintézet főépületét.