Elengedhetik Weber kezét
Angela Merkel is megelégelhette a csúcsjelöltek körüli huzavonát, és német kormányzati források szerint a kancellár már az e heti uniós csúcstalálkozón kompromisszumot ajánlhat. Berlin végül az Európai Központi Bank vezetését kaparinthatja meg ahelyett, hogy a bajor Manfred Webert juttatná az Európai Bizottság élére - írja a Magyar Nemzet.
Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke tegnap este részt vett az Európai Parlament (EP) elnökök értekezletének – azaz a képviselőcsoportok vezetőiből és a parlament elnökéből álló testületnek – az ülésén, még egy, talán utolsó utáni lehetőséget biztosítva a csúcsjelölti rendszernek.
Az EP vezető politikai csoportjai a május végi választások óta nem képesek parlamenti többség kialakítására, és a Spitzenkandidatok (csúcsjelöltek) ügyében sem találják a közös nevezőt.
Az uniós kulcspozíciók sorsa legkorábban a tagállami vezetők e heti csúcstalálkozóján dőlhet el, Donald Tusk legalábbis erre tett ígéretet május végén. Tervben van ugyanakkor egy július eleji, rendkívüli csúcstalálkozó is, amennyiben a kormány- és államfők csütörtökön és pénteken mégsem egyeznek meg a „vezetői csomagról”, tehát az Európai Bizottság, az Európai Tanács és Európai Központi Bank leendő elnökéről, illetve a kül- és biztonságpolitikai főképviselői poszt várományosáról.
Ahogy arról lapunk is beszámolt, az ígéretek szerint ezúttal a politikai, földrajzi és nemi törésvonalak figyelembevételével osztják majd ki a lapokat, így valószínűsíthető, hogy a visegrádi országoknak is jut majd egy uniós kulcspozíció. A legvalószínűbb forgatókönyv szerint utóbbi a kül- és biztonságpolitikai főképviselői poszt lehet. Ezt most még az olasz Federica Mogherini tölti be.
Jócskán nagyobb hatalmi harc övezi ugyanakkor a bizottsági elnöki szék sorsát. Ez elméletileg a legnagyobb pártcsalád jelöltjének, a néppárti Manfred Webernek jutna, de a tagállami vezetők jelentős része – köztük Orbán Viktor miniszterelnök és Emmanuel Macron francia elnök – ellenzi az újraválasztott néppárti EP-frakcióvezető hatalomra juttatását.
Német kormányzati források szerint a csúcstalálkozó meglepetésfordulatát jelentheti, hogy Angela Merkel kancellár kész feladni a „csúcsjelölti automatizmust” (így Weber elnökségét is), mégpedig egy német vezetésű Európai Központi Bank érdekében.
Az EKB élén jelenleg még az olasz Mario Draghi áll, de Berlin saját jegybankjának elnökét, Jens Weidmannt küldené Frankfurtba. Miközben Weber bizottsági elnökké választásának esélyei napról napra csökkennek, az uniós bank vezető pozíciójának megszerzése Németországban is pozitív visszhangra találna.
- magyarnemzet.hu -
A rovat további hírei: Közélet
Fontos munkák zajlanak a Szalki-szigeten
2025. nov. 12.
Településünk egyik ékköve a szabadstrand és környéke – a területen rengeteg fa található, ám az évek során közülük sokan elöregedtek és megbetegedtek. Jelenleg is tart a balesetveszélyessé vált példányok kivágása.
Hála és köszönet a közösségnek – díjátadó koronázta a szociális munka napját
2025. nov. 12.
Polgármesteri és intézményvezetői köszöntő, szép műsor, és az intézményi tradícióknak megfelelően díjátadó színesítette az Útkeresés Segítő Szolgálat ünnepi eseményét, amelyet a szociális munka napja alkalmából rendeztek a zeneiskola kamaratermében kedden délelőtt.
Közeleg az ország legnagyobb élelmiszergyűjtő akciója
2025. nov. 11.
Idén is az Élelmiszerbank tartós élelmiszergyűjtésével kezdődik az évvégi jótékonysági szezon. Vajon meglesz az egymilliomodik ünnepi adománycsomag? A hét végén már lehet válasz!
Lombhelyzet van, gyűjtik és elszállítják
2025. nov. 11.
Beköszöntött az ősz, ami magával hozta az ilyenkor esedékes munkálatokat is. Dunaújváros rengeteg fával büszkélkedhet, s ezek a fák bizony megszabadulnak a lombkoronájuktól. Csak éppen ez a folyamat nem éppen néhány nap alatt történik meg.
Jól működik a rendszer, idén közel 500 tonna hulladékot lomtalanítottunk össze
2025. nov. 11.
Az idei évre a lomtalanítást befejeztük, Mezei Zsolt városüzemeltetési alpolgármester szerint az a legfontosabb üzenet, hogy hatékonyan üzemel a szisztéma, és hogy számíthatnak a lakók erre a szolgáltatásra – Dunaújváros egyre több hulladéktól szabadul meg évről évre.
"Pentele nem alkuszik, Dunaújváros nem felejt!" (galériával)
2025. nov. 10.
Folytatták a nemes és szép, egyúttal gyászterhes tradíciót, fáklyás ünnepségen emlékezett az 1956-os forradalom és szabadságharc pentelei eltiprására a város önkormányzata a forradalmi emlékműnél múlt pénteken.
DSTV: közös főhajtás az áldozatok emléke előtt
2025. nov. 09.
Az eseménytől már beszámoltunk, most itt a DSTV összegzése: a történelem borzalmaira is emlékeztető ünnepséget szervezett a Pentele Baráti Kör a közelmúltban. A világháborúk áldozatai előtt hajtottak főt, a három helyszínen két település áldozatainak emléke előtt adóztak. Hangkép.









