Hajóbaleset - Nem találtak holttestet a városnál a Dunában
Pénteken beszámoltunk arról, hogy mentőkutyás alakulatok segítik a Kis Hableány hajókatasztrófája után az áldozatok felkutatását a Dunán városunknál is. Mint írtuk a kutyák jeleztek, ezután nagy erőkkel kezdődött meg a keresés.
Mukics Dániel tűzoltó őrnagy, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője mai érdeklődésünkre elmondta, hogy tegnap valóban mind a három kutya ugyanazon a területen jelzett. A mentőegységek ekkor riasztották a tűzoltókat, akik az ártéri részen segítettek a keresésben, de nem találtak semmit. Ekkor riasztották a katasztrófavédelem búvárait, akik szintén megkezdték a keresését, de ők sem találtak semmit a helyszínen. Mukics Dániel elmondta, hogy ennek ellenére tovább folytatják a munkát a lehetséges áldozatok felkutatására búvárosan és kutyásan is egyaránt.
Tegnap megírtuk, hogy Szolnokról és Miskolcról érkezett egy-egy mentőcsapat, hogy kiképzett kutyáikkal segítsék a dunai hajóbaleset áldozatainak felkutatását Dunaújváros térségében. Szolnokról az Életjel Mentőcsoport, Miskolcról pedig a Spider Mentőcsoport (más néven Miskolci Speciális Felderítő és Mentőcsoport) csatlakozott a felderítéshez.
A rovat további hírei: Sziréna
Szirénapróba: ha jön a hónap eleji hétfő, következhet a morgatás
2024. jún. 02.
A szokásos havi képlet szerint városunk mellett Ercsiben, Szabadegyházán és Ráckeresztúron, valamint Paks harminc kilométeres körzetében lesz hallható szirénapróba hétfőn; minden a szokásos, 11 órakor kezdődik a morgatás, a lakosságnak nincs teendője – ez csak próba.
Súlyosbítást kért a főügyészség a kislányt szexuálisan bántalmazó férfira
2024. máj. 30.
Borzalmas bűncselekményt követett el, felesége unokáját éveken át molesztálta az a férfi, akinek ügyében súlyosbításért fellebbezett a Győri Fellebbviteli Főügyészség. Áldozata csak 10 éves volt, amikor először letámadta, értesült a DO.
Rendvédelmi nap a Kultik Mozinál: tömegvonzás (galériával)
2024. máj. 25.
Ahogy évek óta mindig, ezúttal is nagy sikert aratott a Közbiztonsági hónap eseménysorozat keretében tartott Rendvédelmi nap – a programot a Kultik Mozi előtti téren rendezték pénteken.
Betörte a sértett orrát és késsel kiszúrta az autójának a kerekét
2024. máj. 24.
Nem mindennapi támadás ügyében döntött a vádemelés mellett a helyi ügyészség – a tavaly októberi attak szomorú mérlege betört orr és két kiszúrt gumiabroncs volt. Közérdekű munka lehet a "jutalom", értesült a DO.
Teljes útzár, terelés az M6-os sztrádán (FRISSÍTVE)
2024. máj. 21.
Besnyő térségében helyszínelnek a rendőrök, miután a Dunaújváros felé vezető oldalon két személyautó ütközött. Sérült is van, értesült a DO. (FRISSÍTVE)
Mentőhelikopter szállt le a Vasmű úton
2024. máj. 15.
Súlyos sérültet kellett ellátnia a mentőknek a Kossuth Lajos utcában ma délután; a férfi a harmadikról zuhant ki, de úgy tudjuk, túlélte.
Eltűnt, keresik Takács Andrást (FRISSÍTVE)
2024. máj. 07.
A dunaújvárosi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 60 éves férfi eltűnése ügyében. Látta? Tud róla? Jelentkezzen máris! De már egy megosztás is segíthet! (FRISSÍTVE)