Huszonhat órán át vizsgálták a Hableányt
A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) huszonhárom munkatársa huszonhat órán át vizsgálta a dunai hajóbalesetben érintett, kedden a vízből kiemelt Hableány szemléjét - közölte a BRFK csütörtökön a honlapján.
A közleményben felidézték, hogy a május 29-én elsüllyedt Hableányt kedden kiemelték és még aznap egy csepeli kikötőbe szállították. Ott a BRFK rendőrei az ügyészséggel, a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda bűnügyi technikusaival, a katasztrófavédelem munkatársaival, igazságügyi, illetve műszaki és hajózási szakértő bevonásával szemlét tartottak. A huszonhat órán át tartó szemlén a rendőrség részéről négy szakterület (bűnügyi technika, közlekedésrendészet, dunai vízirendészet és bűnügyi nyomozó) szakértői vettek részt.
A legmodernebbnek számító, úgynevezett 3D-s szemlén a rendőrök harmincnégy gigabájtnyi videofelvételt, kilenc gigabájtnyi fotót készítettek, rögzítették a hajón lévő sérüléseket, elváltozásokat. A személyi és tárgyi bizonyítékok teljes körű beszerzése, valamint a tényállás tisztázása érdekében lefoglalták a Hableány kommunikációs és adatrögzítő eszközeit - írták.
A szemle alatt egy húsztagú katasztrófavédelmi egység öt köbméternyi gázolajos vizet, két köbméternyi tiszta gázolajat, valamint hét köbméternyi, gázolajjal szennyezett homokot, iszapot és egyéb veszélyes anyagot távolított el a hajóból. A hajóban nem találtak újabb holttestet. Továbbra is a Duna teljes déli szakaszán, az összes bevethető hajóval, valamint parti egységekkel megerősítve folytatják a hiányzó három ember keresését.
A BRFK a Hableányt lefoglalta, a csepeliből az újpesti kikötőbe átszállíttatja, ahol folyamatosan őrzik majd - áll a közleményben.
-MTI-
A rovat további hírei: Sziréna
Megtalálták az eltűnt diáklányokat
2025. okt. 01.
Székesfehérváron bukkant a rendőrség a városból kedden délután eltűnt lányokra. A szökés nem megoldás, figyelmeztet a hatósági közlemény.
Késelés a Római körúton
2025. szep. 28.
Súlyos sérüléssel szállították kórházba azt a férfit, akit szombaton délután késeltek meg a Római körúton.
Kábítószerrel kereskedtek, letartóztatásba kerültek – rendőrségi videóval
2025. szep. 25.
A Fejér Vármegyei Főügyészség jelentős mennyiségű kábítószerre kereskedéssel elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntette miatt indítványozta annak a négy személynek a letartóztatását, akik több mint 6 kg kábítószert értékesítettek Dunaújvárosban és környékén.
Kulcs a tragédiák megelőzéséhez
2025. szep. 23.
Kétszáztíz otthonban keletkezett tűz Fejér vármegyében e hónap közepéig, és ezeknél az eseteknél már négy ember életét vesztette. És a fűtési időszak még csak most kezdődik!
Öngyilkosság a kiserdőben
2025. szep. 22.
Helybéli férfi holttestére bukkantak a kiserdőben vasárnap reggel, erősítette meg a vármegyei főkapitányság kommunikációs szolgálata a városban terjedő híreket. Idegenkezűség gyanúja nem merült fel, tudatta a közlemény.
Letartóztatták a kiskorú becstelen bántalmazóját
2025. szep. 18.
Indítványozta a Dunaújvárosi Járási Ügyészség annak a férfinak a letartóztatását, aki egy tizenkét éves fiút kényszerített szexuális cselekmény végzésére. A gyanúsított tizennyolcadik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett szexuális erőszak bűntette miatt felelhet, értesült a DO.
Rendőrkézre került a kiserdei szatír
2025. szep. 17.
Becstelen esetről adott hírt a rendőrség – elfogták a kiskorú sérelmére elkövetett bűncselekmény gyanúsítottját a városban. A 41 éves férfit szexuális erőszak bűntette miatt vették őrizetbe, kezdeményezik letartóztatását is, értesült a DO.








