Kovács Zsófira méltán büszke az egész város
Cserna Gábor polgármester személyesen is gratulált Kovács Zsófiának, a Dunaferr SE tornász kiválóságának a közelmúltban elért sportsikereihez.
Cserna Gábor kiemelte, hogy városunk már tizenkilenc éve a Nemzet Sportvárosa cím tulajdonosa és a város nagyon büszke a sportolóira, köztük Kovács Zsófiára is, aki komoly sikereket ért el tornában. Rátermettségét legutóbb a koperi Világkupán bizonyította, ahonnan két aranyéremmel tért haza. Ezzel a teljesítményével, ahogy a polgármester mondta városunk hírnevét is öregbítette. Cserna Gábor hangsúlyozta, hogy a város mindig is támogatta a sportolóit, az olimpikonokat kiváltképp és ez a jövőben sem lesz másképp, tehát Kovács Zsófia is mindenben számíthat a város támogatására. Majd további eredményes szereplést kívánva egy emléklappal és egy csokor virággal gratulált a sportolónak és egy palackkal a Város Borából Trenka János edzőnek.
Zsófi a Világkupa után sem állt meg pihenni, folytatja a munkát, gőzerővel készül a következő versenyekre, melyek között lesznek magyar bajnoki megméretések, világkupák is, de leginkább az őszi kvalifikációs világbajnokságra készül, mely már a közelgő olimpia kvalifikációja is lesz egyben.
A rovat további hírei: Sport
Bravúros pontszerzés idegenben
2025. feb. 09.
Két másodperccel a rendes játékidő vége előtt kapott góllal ért el 31-31-es döntetlent a Szombathely otthonában a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia csapata.
Nem adott esélyt ellenfelének a DFVE
2025. feb. 08.
Szenzációs játékot nyújtva aratott 16-3-as győzelmet a BVSC elleni hazai rangadón a DFVE női vízilabda csapata a női OB I szombati fordulójában.
Remek játék, szép siker
2025. feb. 08.
Helyzetet is alig engedett vetélytársának a Dunaújváros Futsal együttese, mely magabiztos, négygólos győzelemmel zárta az Airnergy FC elleni péntek esti rangadót.
Tisztes helytállás a cél
2025. feb. 07.
A tabellán második MÁV Előre vendégeként folytatja az Extraliga alapszakaszát a DKSE felnőtt röplabda csapata szombaton este hét órától.
Hazai rangadó vár a DFVE csapatára
2025. feb. 07.
A tabellán negyedik BVSC elleni mérkőzéssel folytatja a bajnoki küzdelmeket a DFVE női vízilabda csapata szombaton délután öt órától.
Itthon térnének vissza a győzelem útjára
2025. feb. 07.
A játék minden elemében javulnia kell a dunaújvárosi futsalosoknak ahhoz, hogy péntek esti rangadójuk után elégedetten jöhessenek le a rácalmási pályáról.
DSTV: emlékverseny az Arany iskolában
2025. feb. 06.
Remek hangulatú viadallal emlékezett meg a sportág helyi legendájáról a DKSE birkózó szakosztálya a mögöttünk hagyott hétvégén. Hangkép.