Múltidézés, ahogy a csövön kifért
A DUDIK harmadik napja egyértelműen az előző évtizedek legnagyobb slágereiről szólt, de a közönség mintha nem vett volna tudomást a pénteki koncepcióról.
Szívszorító volt látni, mit érdemelt a hét órakor fellépő húsz éves Zanzibár zenekar. Eljöttek Dunaújvárosba, tartottak egy csillagos ötös koncertet, a közönség pedig jóindulattal kettest érdemelt, pedig minden adott lett volna egy jó bulira. Az az ember érzése, hogy ha a korai időpontról van szó, akár a Rolling Stones is jöhetne, akkor se lenne senki hat és hét közt a színpad előtt, tízkor viszont a világ legbénább zenekara is egy nagyobb tömeg előtt tolhatná. A Zanzibár egy jó zenekar, jó dalokkal, nagy slágerekkel, mégis alig száz ember előtt adták elő a produkciójukat, dicséretükre legyen mondva, hogy kellő iróniával és lelkesedéssel fogadták a dolgot, aki pedig részt vett a koncerten, az biztosan jól érezte magát. A kilenc után érkező Kozmix egy fokkal szerencsésebb helyzetben volt, hiszen a látogatók is megérkeztek, ki is használták a lehetőséget, hatalmas bulit csaptak. Látszott a csapaton, hogy őszintén örülnek a DUDIK fellépésnek és valóban odatették magukat. Rendesen dübörgött a basszus és a legnagyobb himnuszok is betaláltak a közönségnél.
Az Emlékek Éjszakája a pénteki nap abszolút legfontosabb programja volt, nem is terveztek mást a szervezők ez alatt. Sőt, az utolsó pillanatban a helyszín is megváltozott, az aréna helyett a nagyszínpadon hallhatták a látogatók az előző évtizedek legnagyobb slágereit. Az, hogy pédául a Desperado, vagy Kozsó valóban egy péntek esti nagyszínpadra való egy fesztiválon az kérdéses, valószínűleg marhára nem, de mindenesetre egész jó bulit csináltak. Persze jobban örültünk volna pár valódi zenekarnak, szerencsénkre szombaton este megérkeznek, amikor a 30y zenél majd, utána pedig az elmúlt évek legnagyobb fellépője, Ákos áll majd színpadra. Ő majd megmutatja, hogyan is kell világszínvonalú látvánnyal és hangzással előállni.
A rovat további hírei: Kultúra
Kihirdették az Év Természetfotósa 2024 pályázat díjazottjait
2024. nov. 14.
Kihirdették a Saubermacher - Az Év Természetfotósa 2024 pályázat díjazottjait.
Hiába mondtak mást, forradalom volt
2024. nov. 13.
A rendszerváltás előtt ’56-ról egyáltalán nem, vagy csak teljesen másképp lehetett beszélni, mint ahogyan azt ma már megtehetjük. Farkas Lajos történész szerint az akkori eseményeket úgy kell bemutatni, ahogy voltak.
Türelmes és pontos – ilyen egy restaurátor
2024. nov. 12.
Az Intercisa Múzeum berkein belül elképesztően sokszínű az a szakmai paletta, amelyet az ott dolgozók képviselnek. A napokban megismerhettük Léhi Krisztina restaurátor munkáját is.
Robbie Williams visszatér Budapestre
2024. nov. 12.
Újra Budapesten ad koncertet Robbie Williams. A világhírű brit popsztár 2025. szeptember 12-én az MVM Dome-ban lép fel.
A fenntarthatóság aktuális kérdéseiről tartanak előadásokat
2024. nov. 12.
A Magyar Tudomány Ünnepe programsorozat részeként a fenntarthatóság aktuális kérdéseiről tartanak előadásokat az egyes tudományterületek szakértői szerdán és csütörtökön Budapesten, a Humán Tudományok Kutatóházában.
A Dunaújvárosi Vegyeskar érdemelte a kórustalálkozó díját
2024. nov. 11.
Rendkívüli megméretés a csodás akusztikájú templomban, szép dunaújvárosi sikerrel: újra a Dunaújvárosi Vegyeskar hódította el a Dréta Antal Egyházzenei Kórustalálkozó elismerését.
Táplálkozástörténelem a múzeum repertoárjában
2024. nov. 11.
Bőséges tárlattal gazdagodott az Intercisa Múzeum egyik kiállítóterme – fókuszában az étkezéssel. A Múzeumok Őszi Fesztiválja keretében nyílt kiállításon egészen az őskortól kezdve megismerkedhetnek a látogatók azzal, hogy miként és hogyan szereztek élelmet, főztek vagy sütöttek őseink, milyen eszközökkel és praktikákkal táplálták magukat és a közösséget.