Bartók Kamaraszínház és Művészetek háza

Múzeumok éjszakája a kőtárban

Vass Ádám - 2019. június 24. 12:45

Az előző évekhez hasonlóan idén is a Római Kőtár és Romkert adott otthont a Múzeumok Éjszakájának dunaújvárosi rendezvényének.

Az idei Múzeumok Éjszakájának is a Római Kőtár és Romkert adott otthont Dunaújvárosban. A program már délután öt órakor elkezdődött, amikor a kézműves foglalkozások is várták a gyerekeket. Ehhez a szülők is csatlakozhattak, főleg, mert ők is részt vehettek azon a programon, amin beöltözhettek római kori hadvezérnek, akár teljes harci díszbe is, és különböző tárgyak készítése mellett kipróbálhatták a római játékokat az üveggyöngyökkel vagy a kockákkal. Fél héttől már kezdődött a szakvezetés a kőtárban, Keszi Tamás régész vezetésével, aki bemutatta a szabadtéri lapidáriumot, a katonai tábort és feltárt objektumait, valamint a római kori fürdőt.

Este nyolctól vártak mindenkit az ókori piknikre a diófa alatt. Mivel a köles, a kása és különböző fűszeres zöldségek, húsok nem a mai ízlésnek megfelelő ezért sokan nem éppen jóllakni érkeztek, de érdekességképpen a legtöbben szívesen megkóstolták, milyen vacsorát készítettek maguknak az emberek több, mint ezer évvel ezelőtt. A további programokat és terveket azonban az időjárás rendesen keresztül húzta, így nem került sor két érdekes előadásra. Így az érdeklődők lemaradtak Búza Andrea régész vetített képes előadásáról, amit a római kori vallásokról tartott volna, illetve Keszi Tamás régész tájékoztatójáról a korabeli temetkezésekről, halotti torokról.

A rovat további hírei: Kultúra

DSTV: "Fény és Érzelem" az MMK-ban

DSTV: "Fény és Érzelem" az MMK-ban

2025. máj. 23.

Újabb tárlat nyílt a Munkásművelődési Központ kiállítóterében, derül ki a DSTV összegzéséből. Gallainé Nagy Erzsébet Fény és Érzelem címmel mutatta be legújabb fotóit – a megnyitót zenei aláfestés tette érdekesebbé. Hangkép.

ICA-D: finisszázs és szabadtéri koncert csalogat

ICA-D: finisszázs és szabadtéri koncert csalogat

2025. máj. 22.

Festés és hangfestés, tárlatvezetés és muzsika – vonzó programmal ér véget az Elefánttá vált köd című kiállítás a Kortárs Művészeti Intézetben (ICA-D) pénteken délután. Hangkép és kedvcsináló itt! Ne válj köddé – gyere!

Élő sporttörténelem a jégkorongozókkal

Élő sporttörténelem a jégkorongozókkal

2025. máj. 21.

Legendás játékosokkal és a nagy rivális korábbi vezetőjével együtt emlékeznek meg a dunaújvárosi jégkorong kezdeteiről és aranyéveiről az Intercisa Múzeum sporttörténeti előadás-sorozatának második állomásán csütörtökön délután öt órától.

Sajtófotókkal folytatódik a tantermi tárlatok sora a Rostiban

Sajtófotókkal folytatódik a tantermi tárlatok sora a Rostiban

2025. máj. 21.

Szabóné Zsedrovits Enikő fotóiból – és a képek születéséhez kapcsolódó történeteiből – rendeznek válogatást a Tantermi tárlatok a Rostiban című sorozat keretében. A kiállítás megnyitója csütörtökön délelőtt lesz.

DSTV: a techno bűvöletében

DSTV: a techno bűvöletében

2025. máj. 21.

Megjelent Varju László első szerzői kiadása, a kazetta a Rozsda címet kapta, derül ki a DSTV összegzéséből. Az autentikus helyszínen készült riportból az is kiderül, mivel foglalkozik, hogyan készít zenét egy live acttel foglalkozó techno zenész. Hangkép.

Idén is dupláznak a Violin iskola gáláján

Idén is dupláznak a Violin iskola gáláján

2025. máj. 18.

Folytatja az elmúlt évek szép hagyományát, idén is megrendezi évzáró gáláját a Violin Alapfokú Művészeti Iskola – az eseménynek a Bartók színházterme ad otthont hétfőn, méghozzá újra kétszer!

DSTV: ifjú zenészeket várnak

DSTV: ifjú zenészeket várnak

2025. máj. 18.

A jövő muzsikusait várja a Sándor Frigyes Zeneiskola, derül ki a DSTV összegzéséből. Az intézmény nyílt napok keretében, színes és változatos, a teljes képzési palettát felvonultató programmal csalogatja falai közé majdani zeneszerető növendékeit. Hangkép.