Orbán: ne a brüsszeli bürokraták határozzák meg az EU jövőjét!

2019. június 14. (péntek) 12:17 - doszerk

Nem lényegtelen, de másodlagos kérdésnek nevezte Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke a Kossuth rádiónak péntek reggel adott interjúban, hogy melyik európai pártcsaládhoz tartozik a jövőben a Fidesz. Hangsúlyozta, nem szabad, hogy brüsszeli bürokraták határozzák meg az Európai Unió jövőjét.

Ezek a csoportosulások is alakulnak - fogalmazott a pártcsaládokról, hozzátéve: nem lehet lecövekelni egyetlen helyre, mert akkor kiszolgáltatnák magukat az európai politika változásainak. A magyar érdekkel összhangban kell helyet foglalnia a Fidesznek az európai színtéren - jelentette ki Orbán Viktor.

Jelezte: a Fidesznek nincs helye egy olyan közösségben, amelyik bevándorláspártivá válik, elfeledkezik keresztény gyökereiről, nem tiszteli a nemzeteket, a brüsszeli bürokraták foglyává lesz. 
Közölte, megpróbálják korábbi formájában megtartani az Európai Néppártot, amely Helmut Kohl pártjaként tisztelte a nemzeteket, fontosnak tartotta a kereszténységet, mindig is figyelembe vette a közép-európaiak érdekeit, ugyanakkor gazdaságilag rendkívül dinamikus Európai Uniót eredményezett, amely abban a formájában "jó és hasznos volt Magyarország számára".

Orbán Viktor arról beszélt, hogy az uniós vezetői posztok elosztásánál a visegrádi államok érvényesíteni fogják saját szempontjaikat. Kiemelte: a politikában a fontos dolgoknál az erő számít, ennek alapját pedig az adott állam és érvei súlya adja, e két területen pedig jól áll Közép-Európa. Hangsúlyozta: a V4-ek kereskedelme Németországgal jóval nagyobb, mint Franciaországé, "egy meghatározó országcsoportról beszélünk", "az európai gazdasági növekedés motorja jelenleg Közép-Európa".

Kell olyan vezetőnek lennie Közép-Európából, európai szinten is, aki ezt az önbizalmat, erőt, jövőre vonatkozó optimista világlátást megtestesíti, és olyan vezetőket tudunk csak támogatni Közép-Európán kívülről, akik tisztelik Közép-Európát, nem néznek le bennünket - fogalmazott Orbán Viktor. Korainak nevezte, hogy konkrét személyi javaslatokról nyilatkozzanak, de hangsúlyozta, nem szabad európai vezető posztra jelölni olyan embert, aki korábban részt vett vagy élen járt "valamelyik tagállam megtámadásában".

Egy széles listával kell menni, hogy utána meg tudjunk egyezni - jelentette ki, majd közölte, lát esélyt arra, hogy egy-két héten belül megállapodás szülessen e kérdésben. A miniszterelnök elmondta: az unió jövőjével kapcsolatban részletkérdésekben tér el a visegrádi államok álláspontja egymásétól, "irányszabó" kérdésekben nem. Saját uniós vállalásai között említette, hogy csak a migráció megállítás mellett egyértelműen hitet tevő dokumentumokat és személyeket támogatnak, hogy "meg kell adni a tiszteletet a nemzeteknek", valamint, hogy a keresztény kultúráról nem szabad megfeledkezni.

A tagállamok gazdaságpolitikai függetlenségét tiszteletben kell tartani, tehát nem lehet ráerőszakolni egységes gazdaságpolitikát egymástól rendkívüli mértékben különböző országokra - hangsúlyozta Orbán Viktor, elutasítva, hogy brüsszeli bürokraták alakítsák a magyar költségvetést vagy adórendszert. Magyarországnak megvannak a saját érdekei, és csak magyarok tudják megmondani, mi jó Magyarországnak, és mi nem - hangsúlyozta. Szívesen, de addig működnek együtt partnerekkel, amíg az az ország érdekeit szolgálja - fűzte hozzá.

A háromtagú néppárti bizottságról szólva a miniszterelnök úgy nyilatkozott, egyenrangú félként tárgyalnak velük, a kérdés az lesz, melyik fél mit akar, és összeegyeztethetőek-e a célok.
A jövő évi költségvetési javaslat kapcsán Orbán Viktor megemlítette: reális az alapja annak a kialakult érzésnek, hogy a dolgok tulajdonképpen jó irányba mennek az országban, hiszen egyre több a munkahely, felfelé kapaszkodnak a bérek, a gazdaság teljesítménye pedig reménykeltő. Hozzátette, ilyenkor meg kell védeni, amit elértünk, ennek részeként csökkentve a gazdaságot fenyegető kockázatokat. 

A számunkra legfontosabb kereskedelmi nyugat-európai gazdaságok fejlődési üteme lassul, amire a kormányzat az adócsökkentést és növekedéstámogató lépéseket egyaránt tartalmazó gazdaságvédelmi akciótervvel adott választ - fejtette ki. Orbán Viktor a kormányzati politika céljaként a családok megerősítését jelölte meg, aminek előfeltétele a gazdasági fejlődés védelme.
A dunai hajókatasztrófáról szólva a miniszterelnök azt mondta, azért rázta meg ennyire az országot az eset, mert "akik meghaltak, azok a vendégeink voltak". Egyeztetni fognak dél-koreai partnereikkel arról, milyen emléket állítsanak az áldozatoknak - jelezte.

-MTI-

A rovat további hírei: Belföld

Ilyen is régen volt: nem változik az üzemanyag ára!

Ilyen is régen volt: nem változik az üzemanyag ára!

2020. augusztus 06. (csütörtök)

Csoda a kutakon!
 

Elfajult a vita Érden, egy ember meghalt

Elfajult a vita Érden, egy ember meghalt

2020. július 31. (péntek)

Végzetes cselekményig fajult két társaság vitája egy érdi benzinkútnál csütörtökön este. Egy 50 éves férfi meghalt, több sérült kórházi ápolásra szorult. Gyorshír.

Tovább csökken az üzemanyag ára péntektől

Tovább csökken az üzemanyag ára péntektől

2020. július 30. (csütörtök)

Folytatódik az elmúlt időszak trendje, ha leheletnyit is, de tovább csökken péntektől az üzemanyag ára: a benzin 2, a gázolaj 3 forinttal lesz olcsóbb literenként.

Koronavírus: újra publikus, melyik megyében hány aktív fertőzött van

Koronavírus: újra publikus, melyik megyében hány aktív fertőzött van

2020. július 30. (csütörtök)

A kormányzati tájékoztatási oldal először két hete közölt adatokat megyékre bontva az aktív esetekről és a koronavírusban elhunytakról, írja a 444. Fejér megyei mutatók itt!

Átlagos lehet az idei zöldségtermés

Átlagos lehet az idei zöldségtermés

2020. július 29. (szerda)

Átlagos évre számít tavalyhoz hasonlóan az idén is a zöldségtermesztésben a Magyar Zöldség-gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (FruitVeB) a jelenlegi körülményeket figyelembe véve, ugyanakkor a következő két-három hónap még jelentősen befolyásolhatja a mennyiségeket.

Csökkenhet egyes lakáshitelek a törlesztőrészlete

Csökkenhet egyes lakáshitelek a törlesztőrészlete

2020. július 29. (szerda)

A kisebb alapkamat miatt augusztustól akár 2-3 százalékkal kevesebb törlesztőrészletet kell fizetni a változó kamatozású lakáshitelek után, közölte a Bankmonitor az MTI-vel.

A közönség is szavazhat a Virágos Magyarországért versenyen

A közönség is szavazhat a Virágos Magyarországért versenyen

2020. július 27. (hétfő)

A közönség is szavazhat az idén rendhagyó módon a lakosságnak meghirdetett Virágos Magyarországért verseny közönségdíjas fotóira; a nevezés lezárult - közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség.