Semmi meglepő nincs Gyurcsány árulásában
Hétértékelő. Boros Bánk Levente szerint az ellenzékiek nem mernek vagy nem akarnak felelős és számonkérhető politikusként a választók elé állni, ezért keresnek külsős jelölteket - írja a Magyar Nemzet.
Kálmán Olga jelölése sem az önkormányzati választásokról, Budapestről vagy a főváros lakóiról szól, hanem kizárólag Gyurcsány Ferencről és az ő pártjáról – mondta a Magyar Nemzetnek Boros Bánk Levente politológus.
Gyurcsány Ferenctől 2004 vagy legalábbis az őszödi beszéd után bárki is arra számított, hogy ő egy szavatartó ember, és nem hazudik? – tette fel a kérdést a múlt hét eseményei kapcsán Boros Bánk Levente, a Médianéző Központ igazgatója. Hozzátette: a bukott kormányfő eddig gyakorlatilag mindenkit, minden szövetségesét hátba szúrta, ha az egyéni vagy saját pártjának érdeke azt diktálta. Már abból mindenkinek tanulnia kellett volna, ahogyan Medgyessy Pétert eltávolította, akinek a kormányának egyébként a tagja volt.
Kálmán Olga jelölése sem az önkormányzati választásokról, Budapestről vagy a főváros lakóiról szól, hanem kizárólag Gyurcsányról és az ő pártjáról – hangsúlyozta az elemző, aki szerint aki ezt másként képzeli, az illúziókba ringatja magát. Arról, hogy a DK most egy semmilyen politikusi tapasztalattal nem rendelkező újságírót indítana Tarlós István ellen, azt mondta: már régi történet, hogy az ellenzéki politikusok nem mernek kiállni saját pártjuk jelöltjeként, hanem mindig elővesznek egy külső embert. Ez a függetlenség látszatának mítosza, ilyen volt egyébként korábban maga Karácsony Gergely is miniszterelnök-jelöltként, de ugyanezt látjuk, amikor Gyurcsány a feleségét teszi meg EP-listavezetőnek. Az ellenzékiek nem mernek vagy nem akarnak felelős és számonkérhető politikusként a választók elé állni. Ugyanakkor Boros Bánk szerint Kálmán Olga is hibázik, ha azt gondolja, hogy Gyurcsány nem fogja őt is hátba szúrni vagy eldobni, amikor már nem lesz rá szüksége. Kálmán esetleges indulása kapcsán megjegyezte: a választók remélhetőleg el tudnák dönteni, hogy rábíznák-e egy újságíróra egy kétmilliós város vezetését. A politika ugyanis egy szakma. A ’90-es évek elején volt csak olyan, hogy professzionális politikusok híján az értelmiségiek kezdtek el politizálni.
A jelek szerint nincs nagy különbség a tavalyi országgyűlési és az idei önkormányzati választás között, mert az is arról szólt, elhiszik-e a választók, hogy ezek az ellenzéki pártok képesek egy országot elkormányozni – mondta az elemző. A másik tendencia az ellenzéki oldalon, hogy mindenki más tehet az ő sikertelenségükről, csak ők nem – folytatta a politológus, hozzátéve, hogy ez a fajta hozzáállás nem túl vonzó a választók számára.
Boros Bánk szerint ha Gyurcsányon múlik, akkor megvalósul a DK–MSZP-egyesülés. A kérdés, hogy mennyire erős még az MSZP immunrendszere. Az egybeolvadás, a részükről kétségbeesett lépés a vereség beismerése lenne abban a harcban, amely Gyurcsány MSZP-ből való kilépésével kezdődött. Róla mindig is tudtuk, hogy újra uralni akarja a balliberális oldalt, ez az MSZP számára sem lehet újdonság. Ha a szocialisták most megint maguk mennek a vágóhídra, az elemző szerint őket minősíti. Boros Bánk úgy látja: Karácsony helyzete tovább romlott, minden új jelölt bedobása arról szól, hogy ne ő legyen majd Tarlós István kihívója. De különösen megdöbbentő, hogy még jó képet is próbál vágni ehhez. Ahelyett, hogy azt mondta volna, becsapták, elkezd mellébeszélni.
A kormány által beterjesztett és a héten a parlamentben napirendre kerülő költségvetés kapcsán elmondta: a kormány folytatta azt a hagyományt, hogy lényegesen korábban terjeszti be és fogadtatja el a költségvetést, mint elődei. Ez világos üzenet mindenki számára, hogy a kormány tudja, mit akar. Ez a cégek, magánemberek és intézmények számára is kiszámítható jövőképet biztosít. A kormány stabil büdzsét alkotott, ami ugyanakkor egy biztonsági költségvetés is. Hiszen elképzelhető egy újabb globális válság, ami érinthet minket is. Ez a büdzsé azonban erre az esetre is biztosít mozgásteret – húzta alá.
- magyarnemzet.hu -
A rovat további hírei: Közélet
Újabb csodaszép karácsonyra készülnek
2024. nov. 22.
A Szent Pantaleon Kórház-Rendelőintézet krónikus belgyógyászati osztályát, az ott fekvő betegeket támogatja idén a "Jót, Szívből – Dunaújvárosért" akciócsoportja a Karácsony Mindenkié elnevezésű jótékony kezdeményezéssel.
Közvetlen uniós pályázatok: keressük a forrásokat, a tudást és a kapcsolatokat
2024. nov. 22.
Több győztes pályázat kapcsán sokat beszéltünk már a közvetlen Európai Unió kínálta források lehetőségéről Dunaújvárosban, arról, hogy városvezetésünk igyekszik kihasználni ezeket a közvetlen projekteket. Már csak azért is, mert más forrásokhoz Magyarország, így városunk sem juthat hozzá. A kérdés, hogyan tekintsünk erre lehetőségre?
Elkerülhetetlen az adóemelés, de a dunaújvárosi polgárok terhei nem növekednek
2024. nov. 21.
Ötvenöt napirendi pont szerepelt a képviselők előtt a csütörtöki közgyűlésen, köztük több fajsúlyos kérdés. Tárgyalta és elfogadta a testület az építményadó megemelését úgy, hogy az csak a vállalkozásokat fogja érinteni. De még a döntések előtt ünnepelt a közgyűlés.
A gyermeknevelés támogató közege
2024. nov. 21.
Színes szakmai napot tartottak a Városházán szerdán. Az Életutak – Kezdetektől a nagy döntésekig című rendezvény ötlete azért született meg, hogy tabuk nélkül lehessen beszélgetni a szülővé válásról és a gyermeknevelésről, mindezt támogató, együttműködő közegben. A Duna Dog Center Alapítványa jóvoltából számos intézmény és fejlesztő szervezet mutatta meg magát.
Feth Katalin kapta idén a "Szociális Munkáért – Dunaújváros" díjat
2024. nov. 21.
Ünnepi ceremóniával kezdődött a közgyűlés, a szféra legrangosabb önkormányzati elismerését Feth Katalin, Feth Katalin a Magyar Vöröskereszt Dunaújvárosi Területi Szervezetének vezetője vehette át Pintér Tamás polgármestertől. Szívből gratulálunk!
"Egy kőbe vésett törvény van: a város az első"
2024. nov. 20.
A Béke városrészben, egész pontosan a 7-es választókörzetben élők meghatározó többsége döntött úgy a június 9-ei önkormányzati képviselő választáson, hogy Kálló Gergelynek, a "Rajta, Újváros!" Egyesület jelöltjének szavaz bizalmat. Az újonnan megválasztott képviselővel beszélgettünk.
Hétköznapi hősök a dunaújvárosiakért
2024. nov. 20.
Dunaújváros közgyűlése különféle kitüntetéseket adományoz a város különböző területein végzett kiemelkedő munka elismerése céljából. Összeállításunkban ezúttal az elmúlt ciklusban a Szociális Munkáért – Dunaújváros díjat érdemeltek életútját elevenítjük fel.