A családvédelmi akcióterv minden elemére lesz elég forrás
A családvédelmi akcióterv minden elemére annyi pénzt szánnak, amennyi szükséges, a költségvetési keret felülről nyitott - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára hétfőn a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
Novák Katalin közölte, az első héten 2500-an igényelték a nagycsaládosok autóvásárlási támogatását, a kormány várakozásai szerint pedig egy év alatt 10 ezer családnak tudnak segíteni ezzel a kedvezménnyel. Az idén 5 milliárd, jövőre pedig 10 milliárd forintot irányoztak elő a támogatásra a költségvetésben, de a pénz nem fogy el, ha többre lesz szükség, akkor többet is tudnak szánni rá - hangoztatta az államtitkár.
Elmondta, a támogatást az államkincstárnál kell igényelni, majd hat hónap áll rendelkezésre az adásvételi szerződés megkötésére. A 2,5 millió forintot nem kell megelőlegezni, a kincstár az autókereskedővel intézi majd a folyósítását, és a pénz teljes mértékben önerőként is felhasználható, amennyiben hitelre is szükség van a jármű megvásárlásához - tette hozzá Novák Katalin.
Elmondta azt is, hogy nagycsaládosnak azok számítanak, akik legalább három gyereket nevelnek, de a magzatot is beszámítják a 12. hét után, a gyerekek pedig - a támogatás szempontjából - a családi pótlék folyósításának ideje alatt számítanak, kivéve a fogyatékkal élő gyerekeket, mert ők élethosszig figyelembe vehetők.
A kedvezménnyel egyedülálló szülők is élhetnek, és nincs semmilyen jövedelmi korlát - fűzte hozzá az államtitkár. Jelezte, a támogatásért cserébe egy Családbarát Magyarország feliratú matricát kell kiragasztani a hátsó szélvédőre, továbbá a vásárlástól számítva három évig nem lehet eladni az autót. Novák Katalin az M1 aktuális csatornán elmondta azt is, hogy a nagycsaládosok autóvásárlási támogatását kiterjesztették a legfeljebb egy éve forgalomba helyezett és maximum kétezer kilométert futott tesztautókra is, és a kedvezmény összevonható az elektromos autó támogatással is.
Az államtitkár kiemelte, a családvédelmi akciótól azt várják, hogy a fiatalok majd könnyebben és gyorsabban tudnak gyereket vállalni, hosszútávon pedig azt remélik, hogy a magyarság ismét egy fiatalodó nemzet lesz és újra gyarapodik. Szeretnének segítséget nyújtani a családalapításhoz, a család bővüléséhez egyebek mellett a bölcsődei rendszeren keresztül is, ennek érdekében 95 milliárd forintra emelték az új bölcsődei férőhelyek létrehozására szánt keretet - mondta Novák Katalin.
-MTI-
A rovat további hírei: Közélet
Tíz ellenzéki város vezetése fogott össze
2025. okt. 17.
A szorosabb szövetség és a sikeres érdekérvényesítés reményében nyár végén találkozott és egyeztetett tíz megyei jogú város ellenzéki polgármestere. A napokban megszülettek a szövetség közös alapelvei, amelyek a Megyei Jogú Városok Szövetségének ülésén már kormánypárti politikusok elé is kerültek.
Közgyűlés: több pénzhez jutottak a város intézményei a döntések révén
2025. okt. 16.
Tizenhét témát nyílt ülésen, míg kettőt zárt ajtók mögött tárgyalt Dunaújváros közgyűlése a csütörtöki ülésén. A tanácskozás helyszíne az Almási Zsolt terem volt.
Alapítványi összefogás a vasmű macskáiért
2025. okt. 15.
Mint ismert, a vasmű területén több száz kóbormacska él – a terület eddig sem volt biztonságos számukra. A gyár korábbi dolgozói önkéntes alapon élelmezték az állatokat, ám sürgető megoldást igényel az elvadult jószágok helyzete. A Duna Dog Center Alapítvány (DDC) vállalta annak az együttműködésnek a koordinálását, amelyben 100 macska sorsa fordulhat jobbra.
DSTV: lezárult az Urbact projekt
2025. okt. 15.
Az eseményről már olvashattak, most itt a DSTV összeállítása az Urbact projekt Szalki-szigeten rendezett fináléjáról. A nemzetközi program a delegáltak mellett a témával foglalkozó szakemberek, valamint egyetemisták részvételével, szakmai előadásokkal és remek beszélgetésekkel ért véget a közelmúltban. Hangkép.
Ugróiskolák a városrészben: Nagy Gergő ismét alkotott
2025. okt. 14.
Ismét színes alkotásokkal gazdagodott a Római városrész – Barta Endre humán ügyekért felelős alpolgármester, a körzet önkormányzati képviselője méltatta Nagy Gergő grafikusművész munkáját, aki további két alkotással lepte meg a körzetben élőket.
Újra lehet pályázni a Bursa-ösztöndíjra!
2025. okt. 12.
Két típusú ösztöndíjra pályázhatnak a felsőoktatásban tanuló, vagy a felvételi előtt álló diákok. A Bursa Hungarica részeként az önkormányzattól akár havi 18 ezer forintos támogatásban részesülhetnek.
Az égi műhelybe távozott Németh István órás
2025. okt. 11.
Generációk ismerték és kedvelték, a szó leghagyományosabb értelmében volt mesterember Németh István: órásként évtizedekig dolgozott a városban, a közösség meghatározó személyiségeként, 70 évesen ragadta el a halál.