Dunaújváros Hetilap

A nagyrendezvények után is pezseg az élet a Szalki-szigeten

Molnár Emese - 2019. július 23. 15:31

A Rockmaraton és a strandröplabda bajnokság után most egy kis szünet következik a Szalki-sziget nagyrendezvényeinek naptárában. Viszont a kempinget, az ottani faházakat folyamatosan igénybe veszik a látogatók, kisebb-nagyobb családi-baráti összejövetelekre is.

Ma délelőtt lenéztünk a szabadstrandra, ahol kisdiákok vígan, önfeledten fürdőztek, mellettük horgászok, a nagy fák hűvös árnyékában pedig kicsi gyermekek játszottak. Nyoma sincs annak, hogy az elmúlt hetekben több ezer ember bulizott és sportolt a Szalki-szigeten. A tereprendezés, a rendezvényekre való felkészülés, és az utómunkálatok besűrűsítették a sziget üzemeltetésével megbízott DVG Zrt. naptárát. Mint azt Balatoni Éva, a DVG szolgáltatási szervezője elmondta, rengeteg látogató fordult meg a szigeten. A rockmaratonosok csapatának biztosították a területet, és segítettek nekik mindenféle technikai dologban, ami a sikeres lebonyolításhoz kellett. Aztán volt három-négy napjuk arra, hogy rendbe tegyék a környezetet, kitakarítsák a mosdókat, vizesblokkokat, az apartmanokat a strandröplabda országos bajnokság résztvevőinek.

Még szerepelnek nagyszabású programok a naptárban, például augusztus 9-én lesz egy országos BMW-találkozó, cserkészfesztivál és természetesen az Augusztális ünnepségünk. Emellett mindig vannak vendégek a kempingben. Balatoni Éva vázolta, szinte minden hétvégén előfordul osztálytalálkozó, születésnap, esküvő, amelyeket főként a gombában, a kemping rendezvényházában tartanak. Az apartmanok is folyamatos telt házzal működnek, most is kiadták az összeset. Ha csak egy kis bográcsozásra, vagy kisebb összejövetelre vennénk igénybe a kempinget, az ottani recepciós pultnál lehet érdeklődni a részletekről.

A szabadstrand vízminőségét nem csak a fürdőzési szezon előtt, hanem az alatt is folyamatosan ellenőrzi az illetékes szakhatóság, sőt, nagyrendezvények idején még az ivóvíz minőségét is.

Nagy Dániel, a strand vízimentője elmondta, a legtöbb fürdőző hétvégén jön, de hétköznap délutánonként, általában 14-16 óra után sok család látogat el ide. Szerencsére az idei szezonban eddig semmilyen rendkívüli eset nem történt. Csupán egy méh-csípés miatt kellett gyors segítségben részesíteni valakit.  

A rovat további hírei: Közélet

Mindig a lakók érdekeit kell képviselni!

Mindig a lakók érdekeit kell képviselni!

2024. már. 25.

A Dózsa II. városrészben folytatódott Pintér Tamás polgármester városrészeket, választókörzeteket felkereső körútja. Ezúttal Gyöngyössy Csabával, a 2-es választókerület képviselőjelöltjével találkozott. A beszélgetéshez pedig csatlakozott Mezei Zsolt alpolgármester is.

DSTV: Barkóczi Rosti Pál öröksége

DSTV: Barkóczi Rosti Pál öröksége

2024. már. 25.

Nemcsak halálának évfordulója, de példás pályája miatt is érdemes kiemelt figyelmet fordítani Barkóczi Rosti Pál életművére, derül ki a DSTV összeállításából. A neves földrajz- és néprajztudós, fotográfus örökségéről Kronászt Margit történész-muzeológus beszél. Hangkép.

Huszonhét játszóterünk van – egyre újabbak, egyre szebbek

Huszonhét játszóterünk van – egyre újabbak, egyre szebbek

2024. már. 23.

A tavaszias időjárás egyben azt is jelenti, hogy hamarosan megkezdődik a játszótéri szezon. Dunaújváros legfiatalabb korosztályának huszonhét játszótér áll rendelkezésre az önfeledt játékra, és szerencsére ezek a játszóterek egyre szebbek.  A Bocskai utca mögött most bővült egy játszótér, a Városháza tér mellett pedig egy vadonatúj létesült. 

 Már telepítik a napelemeket az MMK-ban

Már telepítik a napelemeket az MMK-ban

2024. már. 22.

Szabó Zsolt szerint egy gazdasági alpolgármesternek dolga, hogy a város intézményeit időről-időre személyesen is körbejárja és egyeztesse az éppen aktuális teendőket. Ennek a jegyében kedden délelőtt az MMK-ba látogatott el.

Húsvét Dunaújvárosban – nagyheti szertartások a főtemplomban

Húsvét Dunaújvárosban – nagyheti szertartások a főtemplomban

2024. már. 22.

Virágvasárnappal megkezdődik a római katolikus egyházban a nagyhét, mely húsvét vasárnapig tart – a Krisztus Király Főtemplomban is ünnepi események sorára várják a gyülekezet tagjait.

Pert vesztett a DVCSH – 2,5 milliárdot követelt egy önkormányzati cégtől, sikertelenül

Pert vesztett a DVCSH – 2,5 milliárdot követelt egy önkormányzati cégtől, sikertelenül

2024. már. 22.

A DVCSH még 2013-ban indított pert a Dunaújvárosi Partvédelmi Vállalat ellen, ahol 2,5 milliárd forintnyi közüzemi díj megfizetését követelték az önkormányzati cégtől. A több mint tíz éve húzódó pert most lezárta a Kúria, és elutasította a DVCSH keresetét. Pintér Tamás polgármester szerint ez egy újabb siker a Pomázi-féle cégháló ellen.

DSTV: rendhagyó megemlékezés a Vasváriban

DSTV: rendhagyó megemlékezés a Vasváriban

2024. már. 22.

Különleges ünnepséggel emlékezett március 15-ére a Vasvári iskola, derül ki a DSTV összegzéséből. A negyedik osztályos diákok nagyszabású műsora egyszerre szólt a 176 évvel ezelőtt történtekről és a jelenről. Hangkép.