Elhunyt Piller József
A Szent Pantaleon Kórház vezetése mély fájdalommal tudatja mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Piller József nyugalmazott intézeti főmérnök, volt műszaki osztályvezető július 23-án elhunyt.
Piller József 1932. április 24-én született Bácstóvárosban. 1951-ben költözött városunkba és kezdett el dolgozni a Dunai Vasműben, erősáramú elektrotechnikusként, majd üzemvezetőként. 1972—ben főmérnökként pályázta meg a kórház műszaki osztályvezetői posztját. Szakmai tudása, lelkiismeretes munkavégzése megalapozta, illetve hozzásegítette, hogy elnyerje a kórház műszaki és állóeszköz osztály vezetői állását. Kórházi munkája alatt meghatározó szerepe volt az egészségügy által használt épületek állagának megóvásában, korszerűsítésében. Mindig nagy hangsúlyt fektetett a felújítási munkák tervszerű zavartalanságára, folyamatosságára. Vezetése alatt egy igen jó műszaki gárdát alakított ki, közel hetven ember munkáját irányította. A közvetlen betegellátásban nem vett részt, de a tiszta, kulturált környezettel, a betegek kényelmét szolgáló intézkedéseivel közvetetten hozzájárult a gyógyulásukhoz. Számos céggel, szervizhálózattal állt kapcsolatban, az intézmény érdekeit messzemenően képviselte.
Piller József intézeti főmérnök 1995-ben vonult nyugdíjba, de pár évig még fejlesztési főmérnökként szakmailag segítette a kórház műszaki osztályának munkáját. Szakmai tudása, embersége, kedvessége miatt tisztelték és szerették a kollégák. 1978—ban és 1982-ben Kiváló Dolgozó elismerést kapott, majd 1994-ben Szent Pantaleon Emléklappal, 1997-ben Szent Pantaleon Emlékéremmel jutalmazták, köszönték meg munkáját. Sokan ismerték, köztiszteletben álló polgára volt városunknak, „Dunaújvárosért Díj”-ra és „Dunaújváros Egészségügyéért” díjra is felterjesztették.
2019. július 23-án méltósággal viselt hosszú betegség után kórházunkban hunyt el. A Szent Pantaleon Kórház vezetősége osztozik a család és hozzátartozók fájdalmában. Nyugodjék békében!
- pantaleon.hu -
A rovat további hírei: Közélet
Az év végéhez közeledve is kell a vér
2024. dec. 01.
Remek mutatók egész sorával, új helyszínekkel és az ünnepi időszakban szép események egész sorával jelentkezünk a véradások kapcsán. A lényeg viszont változatlan: aki vállalja a csapolást, három embertársa életét menti meg!
Dupla születésnapot ünnepeltek
2024. nov. 30.
Ketten ünnepelték születésnapjukat: Vörös Józsefné Klári néni és Horog Józsefné Julianna néni 90 évesek lettek. A dupla születésnapot mindketten egy helyszínen, a Dunasori Idősek Otthonában, családjuk körében töltötték.
A karácsonyi csoda megteremtői
2024. nov. 30.
Sokadik éve annak, hogy egy baráti társaság összefogott és azt a célt tűzte ki, hogy szebbé teszik azoknak számára az ünnepi időszakot, akiknek nehézséget okoz a hétköznapokban is meleg ételt tenni az asztalra. A Corso Étterem jóvoltából ismét finom falatok kerülnek rászoruló családok asztalára, de egyéb meglepetésekkel is készülnek a kezdeményezők.
Visszakaphatja végre a régi nevét, újra Szentháromság tér lesz
2024. nov. 28.
Legutóbb a Mondbach-kúriában ülésezett az Utcanév Munkacsoport, ahol több új utcanévre, vagy névváltoztatásra irányuló javaslatot tárgyaltak, illetve véleményeztek.
Évtizedes pályák a város egészségügyéért
2024. nov. 28.
Összeállításunkban hétről hétre felelevenítjük a 2019-2024-es önkormányzati ciklusban díjazottak névsorát, életútját. Ezúttal az egészségügyi szféra kitüntetettjeit vesszük sorra.
Különdíjat nyertünk a Virágos Magyarország 2024-es versenyén
2024. nov. 28.
Budapesten rendezték meg a Virágos Magyarország idei ünnepélyes díjkiosztó gáláját, ahol Magyar Turisztikai Ügynökség és a Virágos Magyarország Szervező Bizottsága Biodiverzitás különdíját Dunaújváros nyerte el, a díjat pedig Szabó Zsolt gazdasági alpolgármester vette át.
Tegyünk jót, együnk pizzát!
2024. nov. 27.
Évek óta sikeresen működik városunkban a Dunaújváros kenyere akcióprogram, mely negyedévente egy kiválasztott szervezetet támogat alkalmanként akár félmillió forinttal. Tulajdonképpen ennek mintájára kezdődik el most Dunaújváros Önkormányzata és az Édes Étterem és Pizzéria közös kezdeményezése, a Dunaújváros Pizzája program.