Elvtelen összefogás
Nagyon úgy tűnik, hogy ez az összefogás nem a választópolgárok képviselete miatt jött létre, sokkal inkább az elvtelen pártpolitikusok egyéni érdekei miatt.
A Rajta Újváros! Egyesületből – meg nem erősített- kiszivárgott információink szerint a helyi szocialistákkal történt egyeztetések azért fulladtak kudarcba, mert az Egyesület tagjainak végig egyetlen célja volt: kihagyni a szocialistákat a jelöltek sorából, hogy a maguk számára kedvezőbb politikai pozíciót szerezzenek. Ennek egyik bizonyítéka, hogy vasárnap már be is mutatták a körzeti jelöltjeiket.
A jelöltek között ott van Szabó Zsolt, így az Egyesületnek vélhetően nem lesznek anyagi problémáik, mert a hírek szerint az Egyesület mögött áll Szabó Zsolt apukája is. A mezőfalvi zöldbáró egyengeti a könnyű sorsú Zsolt politikai karrierjét. A legszebb az egészben az, hogy mindehhez az a Mezei Zsolt asszisztál, aki elvileg a munkásokat képviseli a Vasas Szakszervezetben. Lám, így fog össze a nagytőke a vasműs érdekvédővel.
Ami szintén alátámasztja értesülésünket, miszerint a cél a szocialisták kiszorítása volt, az az, hogy a jelöltek sorában megjelent Tóth Kálmán, aki bemutatkozásából valahogy kifelejtette hős szocialista múltját. Elvtelenül szembefordult pártjával, (ha még egyáltalán párttag, hiszen vélhetően a szocialisták már kipenderítették soraikból) őt is csak a politikai haszonlesés vezérli. Pintér Tamás pedig -láthatóan- a Rajta Újváros! Egyesület soraiban is éppoly súlytalan, mint a Parlamentben. De mit is várhatnánk, hiszen a fővárosi borbélyával és fitneszedzőjével többet találkozik, mint a választókerületi polgármesterekkel.
Nagyon úgy tűnik, hogy ez az összefogás nem a választópolgárok képviselete miatt jött létre, sokkal inkább az elvtelen pártpolitikusok egyéni érdekei miatt.
A rovat további hírei: Közélet
Elkészültek a munkával, megújult a járda is
2025. aug. 07.
Folytatta a DVG Zrt. a városi távhővezetékek cseréjét, legutóbb Szántó Péter önkormányzati képviselő körzetében, a Dunasor 29-31. előtt készült el egy nagyobb szakasz. A vezetékek cseréje bontással járt, így az érintett utcában a járda is megújult.
Néma főhajtások a rendkívüli közgyűlésen
2025. aug. 07.
Rendkívüli közgyűlést hívott össze csütörtök délelőttre Pintér Tamás, Dunaújváros polgármestere. A rendkívüliség közbeszerzési eljárás eredményének megállapítása, új közbeszerzési eljárás megindítása, továbbá más halaszthatatlan döntések meghozatala miatt vált szükségessé.
"Hagyd otthon az unokád!" – mozgalmas programözönnel várták a szépkorú közönséget (galériával)
2025. aug. 05.
Nem csak a fiataloké a világ – ezt Dunaújváros szépkorú polgárai ismét bebizonyították. A Hagyd otthon az unokád! című mini fesztivál sokakat vonzott a régi Vidám Park területére múlt szombaton. A jó hangulathoz minden adott volt: étel és ital, színpadi produkciók, nagy mosolyok és természetesen remek közösség.
Elhunyt Egresi Zsuzsanna grafikusművész
2025. aug. 04.
A Kortárs Művészeti Intézet (ICA-D) kollektívája, valamint a dunaújvárosi képző- és iparművészek mély fájdalommal búcsúztatják Egresi Zsuzsanna grafikusművészt, városunk ikonikus alakját. Nyugodjék békében – emléke él! Nekrológ.
Nyugodjon békében, Mester!
2025. aug. 04.
Dunaújváros önkormányzata mély megrendüléssel tudatja, hogy városunk díszpolgára, Dunaújváros és térsége táncművészeti életének megalapítója, a nívódíjas balettmester és koreográfus Wünsch László 94. életévében elhunyt. Nekrológ.
Gyászol a város, elhunyt Wünsch László
2025. aug. 03.
A gyászhírt percekkel ezelőtt Pintér Tamás polgármester osztotta meg – a több rangos elismeréssel, köztük a Dunaújváros díszpolgára címmel kitüntetett tánctanár, koreográfus és balettmester 94 évesen költözött az égi balett-terembe.
Kell a vér augusztusban is, várják az önkénteseket!
2025. aug. 03.
A remek tavaszi mutatók után a nyár csöndesebben alakult, de az augusztusi tervek ismét remek véradási alkalmak sorát ígérik. A lényeg: a vérigény változatlanul jelentős – nagyon várják az önkénteseket, lesz, ahol édes élménnyel, másutt sörrel és virslivel csalogatnak!