A magyar kormány soha nem áldozza fel egyetlen nemzeti közösségét sem

2019. július 16. (kedd) 7:52 - doszerk

A magyar polgári kormány sohasem fogja feláldozni a nagyhatalmi erőpolitika napi érdekeinek oltárán egyetlen nemzeti közösségét sem, és ilyet más államoktól sem várna el soha - jelentette ki Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter hétfőn az Ungvárhoz közeli Palágykomoróc magyar kormánytámogatással felújított református templomának ünnepélyes átadásán.

A hálaadó istentisztelet keretében mondott köszöntőjében Gulyás Gergely visszatekintett a 13. században épült templom és a helyi magyar közösség hányattatásaira az elmúlt száz esztendőben. Hangsúlyozta, "a magyar nemzet akkor maradhat csak fenn, ha a saját közösségei képesek a múltjukat, hagyományaikat ápolni és hitüket megőrizni, és éppen ezért fontos hogy a 800 éves palágykomoróci templom eredeti szépségében újult meg az erős helyi református közösség épülésére szolgálva." Hozzátette, "amikor egységes magyar nemzetről beszélünk, a gyakorlatban ezt mi úgy valósítjuk meg, hogy a magyar állam és kormány segíti azokat a határon túli magyar közösségeket, amelyek meg akarják őrizni az értékeiket, amelyek meg akarnak maradni."

Utalva a palágykomoróci és kárpátaljai magyarság 20. századi történetére a miniszter kiemelte: "Európának ezen a részén - történelmi tapasztalataink alapján mondhatjuk - nehezen lehet szabad az egyik nemzet, ha nem szabad a másik, amely mellette él, ha nem szabad anyanyelvét használnia, ha nem imádkozhat és tanulhat a maga nyelvén". Hangsúlyozta: "a magyar polgári kormány sohasem fogja feláldozni a nagyhatalmi erőpolitika napi érdekeinek oltárán egyetlen nemzeti közösségét sem, és ilyet más államoktól sem várnánk el soha."

Az ukrán-magyar viszonyról szólva a politikus rámutatott: Magyarország egy erős, felemelkedő Ukrajnában érdekelt, amit azzal is bizonyított, hogy a V4-ekkel együtt határozottan elítélte az ország elleni orosz agressziót, és egyik legnagyobb támogatója volt Ukrajna Európai Uniós vízummentességének. "Bár már elégszer csalódtunk, és igen nagy hitre van szükségünk az újbóli reményhez, mégis bízunk benne, hogy a most zajló és az elmúlt hónapokban történt változások az ukrán államvezetésben utat nyitnak a közoktatásban való anyanyelvhasználat ügyének megnyugtató rendezéséhez, a korábbiakkal legalább megegyező szabályok helyreállításához, a jószomszédi viszonyhoz és Ukrajna megerősödéséhez" - szögezte le.

Kép forrása: MTI (Nemes János felvétele)

Gulyás Gergely méltatta a templom restaurálását 2006-ban kezdő és az utóbbi években a Rómer Flóris Terv támogatásával befejező Teleki László Alapítvány tevékenységét, amelyet a határon túli magyar épített örökség megőrzése érdekében fejt ki.

Trianon közelgő 100. évfordulójára utalva Gulyás Gergely azt mondta: "a múltat nem tudjuk újraírni. Mégis egy évszázad elteltével is élnek nemzeti közösségeink, megújulnak templomaink. Míg mások - különösen Nyugat-Európa társadalmaiban - az országhatáraikon belül is elvesztették nemzeti identitásukat, addig mi - "megfogyva bár, de törve nem" - az országhatáron kívül is megőriztük magyarságunkat."

Beszédében Diószegi László, a Teleki László Alapítvány igazgatója elmondta, a palágykomoróci református templom rendkívül értékes építmény, amelynek a belsejében a restaurátorok igen értékes freskókat és számos építészeti emléket, köztük a kriptát tártak fel, ahol a Mikszáth Kálmán Különös házasság című regényéből ismert Butler János gróf alussza örök álmát. Rámutatott, noha a régiót ma határok szabdalják részekre, a palágykomoróci templom egyik testvére megtalálható a magyarországi Csarodán, míg a másik a szlovákiai Kistoronyán, ami azt jelzi, a térség valamikor összetartozott, ahogy ma már összetartozik a magyarsága.

Kovács Attila, a 220 hívet számláló palágykomoróci református gyülekezet lelkipásztora igehirdetésében az összefogás fontosságát hangsúlyozva arra emlékeztetett, hogy Kárpátalja egyik legértékesebb templomának 20 évig tartó felújításán a kárpátaljai szakemberek mellett magyarországi építészek és marosvásárhelyi restaurátorok fáradoztak. A megújult Isten háza bizonyítja: összefogással, hittel minden akadály legyőzhető - mondta. Egyúttal köszönetét fejezte ki a magyar kormánynak és a Teleki László Alapítványnak a templom felújításához nyújtott támogatásért.

(MTI)

A rovat további hírei: Belföld

Vírus: már 623 fő az azonosított fertőzöttek száma – és 5 beteg hunyt el

Vírus: már 623 fő az azonosított fertőzöttek száma – és 5 beteg hunyt el

2020. április 03. (péntek)

Újabb magyar állampolgároknál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 623 főre nőtt a hazánkban azonosított fertőzöttek száma. Elhunyt újabb 5 idős krónikus beteg, emellett 43 főre emelkedett a gyógyultak száma is.

Járvány: 585 főre nőtt az azonosított fertőzöttek száma, egy beteg elhunyt, 42 gyógyult

Járvány: 585 főre nőtt az azonosított fertőzöttek száma, egy beteg elhunyt, 42 gyógyult

2020. április 02. (csütörtök)

Újabb magyar állampolgároknál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 585 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt egy idős beteg, míg a gyógyultak száma 42 főre emelkedett.

Járvány: 525 főre nőtt az azonosított fertőzöttek száma – 4 idős beteg hunyt el (FRISSÍTVE!)

Járvány: 525 főre nőtt az azonosított fertőzöttek száma – 4 idős beteg hunyt el (FRISSÍTVE!)

2020. április 01. (szerda)

Újabb magyar állampolgároknál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 525 főre nőtt a hazánkban azonosított fertőzöttek száma;  az elhunytak száma 20 főre emelkedett, négy idős, krónikus betegséggel küzdő, ember halt meg. Frissítés: megjelent a megyei mutatók vírustérképe - Fejérben 

Közzétették a koronavírus-fertőzésben elhunytak korát, nemét és alapbetegségeit is

Közzétették a koronavírus-fertőzésben elhunytak korát, nemét és alapbetegségeit is

2020. március 31. (kedd)

Nyilvánossá vált annak a 16 elhunytnak a kora, neme és alapbetegsége is, akik az elmúlt időszakban veszítették életüket Magyarországon koronavírus-fertőzés miatt.

Nincs szükség új lakcímkártyára a kijárási korlátozás miatt

Nincs szükség új lakcímkártyára a kijárási korlátozás miatt

2020. március 31. (kedd)

Nem szükséges új lakcímkártya készítése abban az esetben, ha a kijárási korlátozás időtartama alatt nem az állandó, bejelentett lakcímen tartózkodunk.

Vírus: 492 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma és elhunyt egy újabb beteg

Vírus: 492 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma és elhunyt egy újabb beteg

2020. március 31. (kedd)

Újabb magyar állampolgároknál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 492-re nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma és elhunyt egy újabb több krónikus betegséggel küzdő 59 éves beteg. Az elhunytak száma ezzel 16 főre nőtt. Emellett 34 főről 37 főre nőtt a gyógyultak száma is.

Vírus: 447 az azonosított fertőzöttek száma – két újabb idős beteg halálozott el

Vírus: 447 az azonosított fertőzöttek száma – két újabb idős beteg halálozott el

2020. március 30. (hétfő)

447 főre nőtt a hazánkban azonosított fertőzöttek száma, miután újabb magyar állampolgároknál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19); az elhunytak száma már 15 fő.