Makovits Mirtill egyéni döntős az EYOF-on!
A 25. Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon (EYOF) Bakuban Makovits Mirtill egyéni összetettben a döntőbe jutott!
Megkezdődött Bakuban a tornász lányok számára is az EYOF, mely versenynapon a Magyar Válogatottat két kislány, Makovits Mirtill és Szujó Hanna képviseli, akiket Török Dániel irányít. A mai napon mind a négy szeren bemutatták tudásukat a csapatok, de egyúttal a verseny az egyéni összetett, és a szerenkénti versenyek döntőire egyben válogató is volt. Nagy izgalommal vártuk, hogy hogyan teljesítenek a mieink, akik közül a Dunaferr SE versenyzőjének, Makovits Mirtillnek külön is szurkoltunk. Nem hiába, hiszen Mirtill, és a két fős csapat is szépen teljesített. A magyar csapat az összetett eredmény alapján a hetedik helyen végzett, de ami ennél többet mond, hogy ők ezt az eredményt a három főből álló csapatok ellen érték el, ami természetesen emeli helyezésüknek az értékét. A szép összetett pontszám után az egyéni eredményeket összegezve azt láthatjuk, hogy Makovits Mirtill összes pontszáma, ami 49,45, míg Szujó Hannáé, aki 49,4 pontot gyűjtött elég lett arra, hogy mindketten ott legyenek a holnapi egyéni összetett fináléban. Mindkét kislány a mezőny közepén végzett a 24 főre szűkített döntős kiírásban, ami remek teljesítmény. Török Dániel edző értékelte a teljesítményt:
- Lezártuk ezt a napot, mely végén örömmel jelenthetem, hogy mind a két magyar lány bejutott az egyéni összetett fináléba. A szerenkénti döntőbe sajnos nem sikerült bekerülni, de Mirtill a nagyon szépen kivitelezett talajgyakorlatával második számú tartalékként még ott lehet a fináléban, bár erre kevés az esély. Igazából komolyabb hiba, nagyobb rontás nélkül tornáztak a lányok, melynek nagyon örülünk. Amiért azonban hiányérzet van bennem az az, hogy Mirtillnek a korlát fináléba kerülésre lett volna esélye, de gyakorlatába több pontatlanság is csúszott, így az elúszott. Viszont talajgyakorlata és az ugrása nagyon szépen sikerült. Ma még a gerenda gyakorlatába is voltak hibák, ennek ellenére a középmezőnyben sikerült bekerülnie neki és Hannának is a holnapi egyéni összetett döntőbe. Ott Mirtilltől azt várom, hogy javítsa ki a korláton és gerendán elkövetett hibáit, hiszen akkor a selejtezőben elért helyezésén tudna javítani, ami hatalmas teljesítmény lenne.
A rovat további hírei: Sport
Aranyálomból rémálom
2025. már. 24.
A Gyergyói HK-nak minden, a DAB-nak semmi nem sikerült a finálé utolsó meccsén, így a vendég erdélyiek szerezték meg az U21-es bajnokság aranyérmét.
Biztató formában versenyeztek a magyarok
2025. már. 23.
Mayer Gréta hatodik, míg Szij Emese Ada a hetedik helyen fejezte be az antalyai világkupa szombati döntőjét.
A Kohászé a megyei rangadó
2025. már. 23.
Szoros első félidő után magabiztos, nyolcgólos győzelmet aratott az Alba FKC elleni hazai bajnokin a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia csapata szombaton este.
Az ötödik meccs dönt a fináléban
2025. már. 22.
Nagyot küzdött, de 4-2-es vereséget szenvedett az ezúttal tartalékos DAB a Gyergyói HK ellen az U21-es bajnokság fináléjának negyedik meccsén.
Ezúttal hatig jutott a DFC
2025. már. 22.
Mezőfalván is nagyon sima győzelemnek örülhettek a Dunaújváros FC labdarúgói a Fejér Vármegyei első osztály újabb fordulójában.
Kezdődik a rájátszás az Extraligában
2025. már. 22.
A Dág elleni hazai összecsapással vág neki a Extraliga alsóházi küzdelmeinek a DKSE felnőtt röplabda csapata vasárnap délután öt órától.
Újabb három magyar vk-döntős
2025. már. 22.
Mayer Gréta a második legjobb eredménnyel jutott be a törökországi világkupa gerenda fináléjába.