Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. feb. 07. Tódor, Rómeó
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü
Bartók Kamaraszínház és Művészetek háza

Megérkeztek a világsztárok is a maratonra

Kultúra
fesztivál
koncertek
Dunaújváros
Rockmaraton

facebook megosztás

Vass Ádám - 2019. júl. 11., 08:42

Eddig sem volt gyenge a felhozatal, de minden nappal egyre erősebbé válik a névsor az idei Rockmaratonon, nem csoda, hogy a hétvégi bérletek már teljesen elfogytak.

Hihetetlen, de egészen szerdáig kellett várni az első skandináv zenekarra a Rockmaratonon. Talán az utolsó tétel volt a listán, amit ki kellett pipálni, de a második nap végre ez is megtörtént, amikor a Finntroll nevű zenekar a nagyszínpadra lépett és tíz körül oltári bulit csapott. Előtte azonban még történt egy s más, például egy kis ízelítő abból, mekkora tömeg lesz itt hétvégén, ha már most is brutális méretű maratonista gyűlt össze a Szalki-szigeten. És persze velük együtt a hangulat is fokozódott, sokkal jobb a buli, mint eddig bármikor. Ehhez persze kellenek a fellépők is, az elmaradhatatlan Dalriada, Dorothy és Leander Kills alaposan felkorbácsolta a hangulatot már kora este is.

Egy apróbb hiba azonban került a gépezetbe, a francia banda, a Rise of the Northstar a következő cseh és olasz koncertje mellett a rockmaratonos fellépését is lemondta, pótlásukat pedig ilyen rövid idő alatt nem tudta megoldani a fesztivál csapata, ezért az Aréna szokatlanul sokáig volt csendes az esti órákban. Még szerencse, hogy a másik három helyszín tovább dübörgött, és ennek leginkább a Depresszió örülhetett, akik az amúgy is magas érdeklődést egy még nagyobb tömegre cserélték kilenc óra után. Ezt leszámítva minden ment, mint a karikacsapás és a Road, az AWS, az Elevuitie és a Terror is hozta a kötelezőt. Legjobban viszont idén is a Don Gatto csapott oda, reméljük, jövőre marad a hajnali egy órás időpont, ami a legjobban fekszik nekik, de az Aréna helyett már a szaadtéri nagyszínpadon láthatjuk őket, megérdemelnék végre a kiemelt helyszínt.

A mai harmadik napon az Insomnium, Wolfheart és a Paradise Lost dönti le a nagyszínpadot, de a többi helyszínen is olyanok lépnek a közönség elé, mint a Zorall, az Ossian, a Kalapács, a Junkies, a Vesztegzár, vagy a Dying Wish. Erős napnak ígérkezik ez is.

2. Galéria
Rockmaraton
fesztivál
koncertek
Dunaújváros
Szalki-sziget

facebook megosztás

Hihetetlen, de egészen szerdáig kellett várni az első skandináv zenekarra a Rockmaratonon. Talán az utolsó tétel volt a listán, amit ki kellett pipálni, de a második nap végre ez is megtörtént, amikor a Finntroll nevű zenekar a nagyszínpadra lépett és tíz körül oltári bulit csapott.

Sándor Judit
Rockmaraton 2019 - Második nap - fotó: Sándor Judit

doszerk - 2019. júl. 11.

A rovat további hírei: Kultúra

"Jószolis" nyárköszöntő után, évzáró tárlat előtt a Wesley-Da Capo iskola közössége

2025. jún. 08.

Színes, változatos programsorral búcsúzik a tanévtől a Wesley-Da Capo Alapfokú Művészeti Iskola: a diákok szerdán nyárköszöntő zenés, táncos műsorral lepték meg a Jószolgálati Otthon Bercsényi utcai gondozóházát, jövő szerdán kiállításmegnyitót szerveznek.

"Hátsószínpad" – kötetbemutató csalogat

"Hátsószínpad" – kötetbemutató csalogat

2025. jún. 08.

A 96. Ünnepi Könyvhét és 24. Gyermekkönyvnapok alkalmából a dunaújvárosi születésű Aczél Gergő lesz a József Attila Könyvtár vendége jövő kedden – a fókuszban a Hátsószínpad című új kötettel.

DSTV: színes múzeumi kavalkád

DSTV: színes múzeumi kavalkád

2025. jún. 08.

Ismét kipróbálhatták és fejleszthették kézügyességüket azok, akik ellátogattak az Intercisa Múzeum programjára, derül ki a DSTV összegzéséből. Az intézmény munkatársai igyekeztek minél színesebbé tenni a Tavaszi Kavalkád című programot. Hangkép.

Közös énekszóval az összetartozás napján

2025. jún. 07.

Páratlan eseménynek adott helyszínt a Kultik Mozi előtti tér szerda délelőtt. Az összefogást ünnepelték a trianoni békeszerződés napján Dunaújváros valamennyi iskolájának diákjai – Szarka Tamás Kézfogás című dalát énekelték el, nagyszabású közösségi kezdeményezéshez kapcsolódva. 

DSTV: német diákcsapat a papírmúzeumban

DSTV: német diákcsapat a papírmúzeumban

2025. jún. 06.

Érdekes program várt  a Széchenyi gimnázium dortmundi partnerintézményéből érkezett diákokra, derül ki a DSTV összegzéséből. A német gimnazisták ellátogattak a Magyar Papírmúzeumba, ahol még a papírmerítés rejtelmeibe is betekintést kaptak. Hangkép.

DSTV: mindenkit vár a Mikro Fesztivál

DSTV: mindenkit vár a Mikro Fesztivál

2025. jún. 05.

Idén immár negyedszerre szervezi meg a Mikro Fesztivál seregszemléjét a Bartók Kamaraszínház. Az eseménysorozat bemutatóira egész héten várják a közönséget – remek előadások sorával, izgalmas színházi csemegékkel.
 
Hármas évfordulót ünnepel a Zeneakadémia az idén

Hármas évfordulót ünnepel a Zeneakadémia az idén

2025. jún. 05.

Hármas évfordulót, a Zeneakadémia 150., a Kodály Intézet 50., a jazz tanszék 60 éves évfordulóját ünneplik idén – mondta el Farkas Gábor, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem rektora a jubileumi programokat ismertető szerdai sajtótájékoztatón Budapesten.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Eredményes volt a kétfordulós közös játék

  2. DSTV: két győzelem, egy vereség

  3. Közmeghallgatást tartott Dunaújváros önkormányzata

  4. 90 éves a Móricz nyugalmazott tanítónője

  5. A Vasas ellen folytatja a Kohász

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: két győzelem, egy vereség

DSTV: két győzelem, egy vereség

Embedded thumbnail for DSTV: kvíz a kultúráról az MMK-ban

DSTV: kvíz a kultúráról az MMK-ban

Embedded thumbnail for DSTV: birkózó emlékverseny

DSTV: birkózó emlékverseny

Top hírek

  1. 30 napra letartóztatták Mezei Zsoltot (frissítve)

  2. Baleset és teljes útzár Dunaújvárosnál (frissítve)

  3. 90 éves a Móricz nyugalmazott tanítónője

  4. Közmeghallgatást tartott Dunaújváros önkormányzata

  5. Újra élnek a bajnoki remények

Galéria

Majosházi István Emlékverseny (2026)

Magyar Motoros Vízisport Szövetség díjátadó (2026)

Jeges örömök (2026)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 5. szám - 2026.02.06.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő