Mi már ettünk…
Anyja szavait sosem felejti: a szegénységet nem kell szégyellni; csak viselni nehéz. Szegények voltak. És ő ezt nehezen viselte.
A falujából sokakat kitelepítettek Németországba. Szüleit nem, tán azért, mert csak az édesapja volt sváb. De elvettek tőlük földet, jószágot, mindent. Ő már ezután, ebbe a nincstelenségbe született.
Apjával a városba jártak misére, ne legyen az is még fekete pont. Egy téli napon történt… – Édesapámnak is fázik a keze? – Ezzel a szomorú kérdéssel indult a soha be nem fejezett beszélgetés. Az apa dermedten állt meg, most figyelt fel arra, hogy a gyermek vacog, kis kabátkáját alig tudta összehúzni magán, szűk volt neki. A Franci kisasszonyé volt az nemrég, tőle kapta, miután a sajátját a szénhordó legény leemelte a szárító kötélről, és mint egy szellem, eltűnt vele. Új kabátra nem tellett, kapóra jött tehát a Franci könyöradománya.
Megállt a férfi. Szólni nem tudott, csak megfogta a gyerek kezét, rálehelt, gyömöszkélte, a hasához szorította, hogy ott melegedjen, és azt mondta a maga sváb nyelvén, imádkozzunk. Valami olyasmibe kezdtek, mint a mi szép fohászunk, a Most segíts meg, Mária. Nem értek a végére. Egyszer csak elbődült a férfi. Ordításnak tűnt… pedig zokogás volt az. Visszafojthatatlan. És sírtak, ketten, ott, a Rókus kápolna mögött. Nem jött arra senki idegen, Istennek hála.
A fiúcska aztán fölemelte kis kezét. Gyűrött zsebkendőjével szép lassan, türelemmel törölgetni kezdte apja arcát. Közben az ő könnyei is potyogtak. Az apa, ahogy megnyugodott kissé, széthajtotta nyűtt kabátjának két szárnyát. Magához ölelte a kisfiút, körbekerítette, szorosan fogta. Lassan indultak el, ügyetlenül lépegetve a kétszemélyessé tett köpönyegburokban. És eltűntek a hópehelyfüggöny mögött.
Már kicsit idősebb volt, amikor egy nap csak úgy, minden átmenet nélkül azt mondta barátjának, a szomszéd Stefinek: Soha többé nem fogom odacseszni az asztal közepére a szuszogót.
– Mert odacseszted? – kérdezte Stefi. – Miért?
– Nem bírtam már ránézni. Annyiszor ettem…
Szuszogó – jött ki a hang a száján, sok év után visszaemlékezve. Ez olyan krumplifőzelék-féle volt, sok liszttel dúsítva, paprikás zsírral följavítva, szegények étele. A tűzhelyen, ahogy főtt, puffogó hangokat adott, innét kapta a nevét. Egy este, amikor már elege lett belőle, két kezébe fogta a tányért, fölemelte, és az asztalra vágta. A tányér szétcsattant, a kulimász meg folyt a viaszkos vásznon. Szülei megkövülten néztek. Később a fiú látta, ahogy a spájzban összekapaszkodva sírnak. A ritka napokon, amikor hús jutott a tányérjára, csak egyedül evett. Kérdezte apját-anyját, miért nem tartanak vele, az volt a válasz: mi már ettünk. Mindig ezt mondták. Később ez gyanús lett neki, Hogy is ettek volna, mielőtt a gyermekük jól nem lakik…
A rovat további hírei: Kultúra
"Jószolis" nyárköszöntő után, évzáró tárlat előtt a Wesley-Da Capo iskola közössége
2025. jún. 08.
Színes, változatos programsorral búcsúzik a tanévtől a Wesley-Da Capo Alapfokú Művészeti Iskola: a diákok szerdán nyárköszöntő zenés, táncos műsorral lepték meg a Jószolgálati Otthon Bercsényi utcai gondozóházát, jövő szerdán kiállításmegnyitót szerveznek.
"Hátsószínpad" – kötetbemutató csalogat
2025. jún. 08.
A 96. Ünnepi Könyvhét és 24. Gyermekkönyvnapok alkalmából a dunaújvárosi születésű Aczél Gergő lesz a József Attila Könyvtár vendége jövő kedden – a fókuszban a Hátsószínpad című új kötettel.
DSTV: színes múzeumi kavalkád
2025. jún. 08.
Ismét kipróbálhatták és fejleszthették kézügyességüket azok, akik ellátogattak az Intercisa Múzeum programjára, derül ki a DSTV összegzéséből. Az intézmény munkatársai igyekeztek minél színesebbé tenni a Tavaszi Kavalkád című programot. Hangkép.
Közös énekszóval az összetartozás napján
2025. jún. 07.
Páratlan eseménynek adott helyszínt a Kultik Mozi előtti tér szerda délelőtt. Az összefogást ünnepelték a trianoni békeszerződés napján Dunaújváros valamennyi iskolájának diákjai – Szarka Tamás Kézfogás című dalát énekelték el, nagyszabású közösségi kezdeményezéshez kapcsolódva.
DSTV: német diákcsapat a papírmúzeumban
2025. jún. 06.
Érdekes program várt a Széchenyi gimnázium dortmundi partnerintézményéből érkezett diákokra, derül ki a DSTV összegzéséből. A német gimnazisták ellátogattak a Magyar Papírmúzeumba, ahol még a papírmerítés rejtelmeibe is betekintést kaptak. Hangkép.
DSTV: mindenkit vár a Mikro Fesztivál
2025. jún. 05.
Idén immár negyedszerre szervezi meg a Mikro Fesztivál seregszemléjét a Bartók Kamaraszínház. Az eseménysorozat bemutatóira egész héten várják a közönséget – remek előadások sorával, izgalmas színházi csemegékkel.
Hármas évfordulót ünnepel a Zeneakadémia az idén
2025. jún. 05.
Hármas évfordulót, a Zeneakadémia 150., a Kodály Intézet 50., a jazz tanszék 60 éves évfordulóját ünneplik idén – mondta el Farkas Gábor, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem rektora a jubileumi programokat ismertető szerdai sajtótájékoztatón Budapesten.