Mi már ettünk…

2019. július 14. (vasárnap) 10:58 - Várkonyi Balázs

Anyja szavait sosem felejti: a szegénységet nem kell szégyellni; csak viselni nehéz. Szegények voltak. És ő ezt nehezen viselte.

A falujából sokakat kitelepítettek Németországba. Szüleit nem, tán azért, mert csak az édesapja volt sváb. De elvettek tőlük földet, jószágot, mindent. Ő már ezután, ebbe a nincstelenségbe született.

Apjával a városba jártak misére, ne legyen az is még fekete pont. Egy téli napon történt… – Édesapámnak is fázik a keze? – Ezzel a szomorú kérdéssel indult a soha be nem fejezett beszélgetés. Az apa dermedten állt meg, most figyelt fel arra, hogy a gyermek vacog, kis kabátkáját alig tudta összehúzni magán, szűk volt neki. A Franci kisasszonyé volt az nemrég, tőle kapta, miután a sajátját a szénhordó legény leemelte a szárító kötélről, és mint egy szellem, eltűnt vele. Új kabátra nem tellett, kapóra jött tehát a Franci könyöradománya.

Megállt a férfi. Szólni nem tudott, csak megfogta a gyerek kezét, rálehelt, gyömöszkélte, a hasához szorította, hogy ott melegedjen, és azt mondta a maga sváb nyelvén, imádkozzunk. Valami olyasmibe kezdtek, mint a mi szép fohászunk, a Most segíts meg, Mária. Nem értek a végére. Egyszer csak elbődült a férfi. Ordításnak tűnt… pedig zokogás volt az. Visszafojthatatlan. És sírtak, ketten, ott, a Rókus kápolna mögött. Nem jött arra senki idegen, Istennek hála.

A fiúcska aztán fölemelte kis kezét. Gyűrött zsebkendőjével szép lassan, türelemmel törölgetni kezdte apja arcát. Közben az ő könnyei is potyogtak. Az apa, ahogy megnyugodott kissé, széthajtotta nyűtt kabátjának két szárnyát. Magához ölelte a kisfiút, körbekerítette, szorosan fogta. Lassan indultak el, ügyetlenül lépegetve a kétszemélyessé tett köpönyegburokban. És eltűntek a hópehelyfüggöny mögött.

Már kicsit idősebb volt, amikor egy nap csak úgy, minden átmenet nélkül azt mondta barátjának, a szomszéd Stefinek: Soha többé nem fogom odacseszni az asztal közepére a szuszogót.

– Mert odacseszted? – kérdezte Stefi. – Miért?

– Nem bírtam már ránézni. Annyiszor ettem…

Szuszogó – jött ki a hang a száján, sok év után visszaemlékezve. Ez olyan krumplifőzelék-féle volt, sok liszttel dúsítva, paprikás zsírral följavítva, szegények étele. A tűzhelyen, ahogy főtt, puffogó hangokat adott, innét kapta a nevét. Egy este, amikor már elege lett belőle, két kezébe fogta a tányért, fölemelte, és az asztalra vágta. A tányér szétcsattant, a kulimász meg folyt a viaszkos vásznon. Szülei megkövülten néztek. Később a fiú látta, ahogy a spájzban összekapaszkodva sírnak. A ritka napokon, amikor hús jutott a tányérjára, csak egyedül evett. Kérdezte apját-anyját, miért nem tartanak vele, az volt a válasz: mi már ettünk. Mindig ezt mondták. Később ez gyanús lett neki, Hogy is ettek volna, mielőtt a gyermekük jól nem lakik…

A rovat további hírei: Napraszóló

DunaújvárosMesélPontHu: A 15 éves város

DunaújvárosMesélPontHu: A 15 éves város

2020. január 17. (péntek)

Várostörténeti kalandozás htomi blogján - a poszt az Igaz Szó című lap 1965-ös írását eleveníti fel. Nagyra törő tervek és persze pártállami frázisok - ezzel együtt is kötelező! Dunaújváros mesél!

Mesél a múlt – a cél a közös várostörténeti kalandozás!

Mesél a múlt – a cél a közös várostörténeti kalandozás!

2020. január 15. (szerda)

Hallottak, hallottatok már arról, hogy a Vasgyár legendás vezére, Borovszky Ambrus hintón járta be a gyárat, és alkalmanként  a városba is kihajtatott? Itt a bizonyíték! És itt az idő, hogy közös várostörténeti kalandra csalogassunk minden lokálpatriótát! 

Dr. Senki újra támad: Az ifjú vándor nem pihen (1.)

Dr. Senki újra támad: Az ifjú vándor nem pihen (1.)

2020. január 09. (csütörtök)

"Mintha tegnap lett volna... mármint nem 2019, ahogy január elsején szokták mondani, hanem 1999, amikor a VIVÁ-n Jennifer Lopez- Waiting for tonight c. dala szólt a tévében Kareszék nappalijában a Váci (sugár)úton szilveszterkor, mi meg egyszer csak - óriási petárdazaj közepette - átzúgtunk a 2000-es évbe, és azt hittük, minden más lesz." Nagy visszatérés dr. Senki blogján!

Dunaújváros kedvence 2019: az MMK a befutó!

Dunaújváros kedvence 2019: az MMK a befutó!

2020. január 03. (péntek)

A Munkásművelődési Központ intézménye (és csapata) lett a befutó a DunaújvárosMesélPontHu blog immár hagyományos évzáró online szavazásán – és lett így a Dunaújváros Kedvence 2019 cím büszke birtokosa. Meggyőző fölény a hajtás után!

A margón túl

A margón túl

2019. november 29. (péntek)

„Vénséges ház, a kertben hozzáillő vén fák. Az árnyas szegletben pad, kihozzák a papa gondolkodószékét is. Családi tanácsot ülnek.”

Oroszlán, jöttek érted!

Oroszlán, jöttek érted!

2019. november 24. (vasárnap)

Ment a már ismert úton. Igyekezett nem eltévedni, csak párszor járt apjával a városban, így a kitaposott „ösvényt” választotta most is. Legendabéli ismerősöket keresett. Persze sosem voltak ismerősei, hiszen rég elmentek már, amikor ő még nem is ismerte a várost, olyannyira, hogy még meg sem születhetett, a fölmenői is csak kisgyerekek voltak akkor.

Levélre várva

Levélre várva

2019. november 17. (vasárnap)

A férfi kezébe vette a könyvet. Belelapozott. Ahol kinyílt, olvasta. A véletlen ezt a mondatot lökte szeme elé: „Hegedűmet az oroszok ellopták, nem volt kedvem tovább folytatni a hegedülést, helyette zongorázni tanultam.”