Orbán: demokrácia igen, liberalizmus nem
A tőkés piacgazdaság kereteit, a demokratikus jogi és politikai intézményeket fenn kell tartani, de a társadalmi szerveződés módját meg kell változtatni, vagyis "demokrácia igen, liberalizmus nem" - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök szombaton Tusnádfürdőn.
A kormányfő a 30. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor (Tusványos)rendezvényén tartott előadásában kiemelte: amikor 2010-ben arra kellett felelni, hogy a megörökölt problémák megoldása elképzelhető-e a liberális demokrácia keretein belül, azt válaszoltuk, hogy ezeken a kereteken belül nincs jó válasz, mást kell létrehozni. Újragondoltuk, új elvi alapokra helyeztük a közösség és az egyén egymáshoz való viszonyát - mutatott rá.
Közölte: a liberális rendszerben egyének egymással versengő halmaza a társadalom, nincs nemzet, legfeljebb politikai nemzet. Ehhez képest az illiberális vagy nemzeti nézőpont szerint a nemzet történetileg és kulturálisan meghatározott közösség, amelynek tagjait védelmezni kell, fel kell készíteni a világban való közös helytállásra, és az az egyéni teljesítmény érdemel elsősorban elismerést, amely a közösség javát is szolgálja - sorolta a miniszterelnök.
Magyarországon létrejött egy illiberális állam, egy valódi állam- és politikaelméleti modell, egy sajátos kereszténydemokrata állam - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök Tusványoson szombaton.
A magyar miniszterelnök előadásában rámutatott: az a tétel, hogy minden demokrácia szükségszerűen liberális és a kereszténydemokráciának liberálisnak kell lennie, egész egyszerűen nem igaz.
Hozzátette: a liberális demokrácia addig volt életképes, amíg a keresztény alapjait el nem hagyta. Addig, amíg a személyes szabadságot és a tulajdont védte jótékony hatással volt az emberiségre.
Ugyanakkor amikor elkezdte felszámolni azokat a kötelékeket, amelyek az embert a valósághoz élethez kötik, megkérdőjelezte a nemi identitást, leértékelte a vallási identitást, fölöslegesnek minősítette a nemzeti kötődést, tartalma radikálisan megváltozott - fejtette ki a miniszterelnök, aki kiemelte: a mögöttük hagyott 20, 30 évnek Európában ez a korszelleme. Orbán Viktor beszélt arról is, hogy amikor támadják, kritizálják őket a liberális demokrácia hívei, akkor nem vitatkoznak, hanem a gyűlölet szól a bírálókból.
Fotó:MTI
Az illiberális politika értelme a keresztény szabadság
A miniszterelnök kijelentette: "a keresztény szabadságért dolgozó politika arra törekszik, hogy megvédjen mindent, amit a liberálisok elhanyagolnak, elfelejtenek és megvetnek". Kijelentette: "az előttünk álló 15 évet azzal fogjuk eltölteni, az lesz a nemzedéki küldetésünk, hogy szembeforduljunk a liberális korszellemmel, és a liberális internacionalizmussal". Megjegyezte: "a pálya ugyan feléjük lejt, de a mi oldalunkon van az, amit szépnek, szabadnak és igazságosnak lehet mondani, és keresztény szabadságként foglalhatunk össze".
Jövőre két újabb akciótervre lesz szükség
Ha jövő év tavaszán beigazolódik az európai gazdaság kilátásaira tett helyzetértékelésünk, 2020 tavaszán egy második gazdaságvédelmi akciótervre lesz szükség, ősszel pedig egy harmadikra is - mondta Orbán Viktor. A kormányfő hangsúlyozta: az akcióterveknek a versenyképességet kell javítaniuk. A miniszterelnök a közeljövőről szólva kitért rá: Magyarországnak lesznek csatái jogállamisági kérdésekben is, "ide jó idegek kellenek" azért, hogy "ne nevessük el magunkat", és ezzel "ne sértsük meg partnereinket".
További fontos kérdésnek nevezte, hogy mi történik a Fidesz és a KDNP tagságával az Európai Néppártban (EPP). Ehhez egyelőre várni kell, hogy az EPP-ben tisztuljon a helyzet, a néppárt eldöntse, milyen jövőt szán magának, és erre az EPP őszi kongresszusán kerülhet sor - vélekedett.
-MTI-
A rovat további hírei: Közélet
Tömeges "városjárás" a megelőzés és a segítségnyújtás jegyében (galéria)
2025. szep. 21.
Átütő sikerrel ért véget a Richter Egészségváros dunaújvárosi programja a Városháza téren szombaton. Több ezer szűrővizsgálatot végeztek el, a prevenciós program révén pedig a dunaújvárosiak összefogásával több mint 15 millió forint adományban részesült a Szent Pantaleon Kórház-Rendelőintézet.
Összetartó közösség a tisztább városért (galériával)
2025. szep. 20.
Vannak olyan rendezvények, amelyen örülnek a résztvevők annak, ha nem döntenek súlyrekordot. A pénteken megrendezett közösségi szemétszedés szerencsére ilyen volt.
Dolák-Saly Róbert vendégeskedett a városban – a humorban tényleg nem ismer tréfát
2025. szep. 19.
Út a gimnáziumi ökörködéstől az abszurd humor színpadáig – fanyar iróniával és megkapó öniróniával, némi muzsikával és drámai felhangokkal; a népszerű előadó volt a Dunaújvárosi Estek sorozatának vendége csütörtökön.
"...hogy az intézmény stabilan működjön"
2025. szep. 19.
A Bartók Kamaraszínház évadnyitó előadásán – pontosabban az Ahogy tetszik című Shakespeare-bemutató csütörtöki főpróbáján – vett részt Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs ügyekért felelős alpolgármester, aki komoly bejelentéssel is szolgált az alkalom apropóján.
Sok lehetőség rejlik a Generációk Házában
2025. szep. 19.
Középiskolás diákokkal találkozott Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs ügyekért felelős alpolgármester az Almási Zsolt teremben csütörtökön. A városvezető fontosnak tartja, hogy a fiatalok is megoszthassák gondolataikat a város jelenét és jövőjét illetően.
Hamarosan kezdődik a fűtési szezon városunkban – és már igényelhető a pótfűtés
2025. szep. 19.
A távhőszolgáltató DVG Zrt. tájékoztatja a fogyasztókat, hogy a 157/2005. (VIII. 15.) Kormányrendelet szabályozza a fűtési időszakot, amely szeptember 15-én el is kezdődött, és következő év május 15-én ér véget. Ettől a naptól a távfűtési rendszereknek bekapcsolható állapotban kell lenniük. Tájékoztató.
Továbbra is támogatják az álláskeresőket
2025. szep. 18.
Már nem az első állásbörzét tartották meg a Városháza „C” szárnyában a napokban. A vasmű válságát követően nagyon sokan kerültek nehéz helyzetbe – a városvezetés ahogy és ahol csak tudja, támogatja az érintetteket.