Több mint 15 ezer diák műszaki és informatikai képzésekben tanul tovább

2019. július 30. (kedd) 7:55 - doszerk

Több mint 6400-an folytathatják tanulmányaikat informatikai területen, 2016 óta itt 35 százalékos bővülés mutatható ki a felvételt nyertek számában. A legtöbb jelentkezőt felvett képzések összes dobogósa, az első tíz helyezett fele mérnöki vagy informatikusi képzés 2019-ben.

Az alap- és osztatlan, nappali, állami ösztöndíjas képzések közül mérnökinformatikusnak vették föl a legtöbb jelentkezőt (2069 fővel). Ebben az összevetésben második a gépészmérnöki (1462 fő), harmadik a programtervező informatikusi (1442), ötödik a gazdaságinformatikusi (1227) és hatodik a villamosmérnöki (1073) képzés.

A „Fokozatváltás a felsőoktatásban” című stratégiában kiemelt szakirányok népszerűségét mutatja, hogy jelen vannak a legmagasabb ponthatárok teljesítésével elérhető képzések élmezőnyében is. A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem mechatronikai mérnöki képzése 440 ponttal az első, vegyészmérnöki képzése 418 ponttal a hatodik, de az első tízbe tartozik a Pázmány Péter Katolikus Egyetem molekuláris bionika mérnöki és a Budapesti Corvinus Egyetem gazdaságinformatikusi képzése is.

A kormány arra törekszik, hogy a szakképzést a mérnökképzés előszobájává fejlesztve támogassa a fiatalok műszaki irányú pályaválasztását. A minisztérium az Oktatási Hivatalon keresztül idén is értesíti a felsőoktatásba felvételt nem nyert jelentkezőket, hogy a középiskola elvégzése után a szakképzés számos területén van lehetőség továbbtanulásra és biztos megélhetést jelentő szakma elsajátítására. Így azok a fiatalok, akik ebben a tanévben nem jutottak be a felsőoktatásba, megtalálhatják helyüket és megalapozhatják jövőbeli elképzeléseik megvalósítását. Fontos esélyteremtő intézkedésként 2015 óta a felnőttek számára iskolarendszerben a második szakma elsajátítása ingyenes. A szakképzés után érdeklődők bővebb információkat találhatnak egyebek mellett a képzési kínálatról is a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal oldalán és a helyi szakképzési centrumok honlapjain.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) határozott célja, hogy a munkaerő-piaci igényekhez igazodva egyre több fiatal kezdje meg tanulmányait és szerezzen diplomát a műszaki és informatikai felsőoktatási képzésekben. A magyar gazdaság növekedésével, a hazai vállalkozások versenyképességének fokozása érdekében egyre nagyobb szükség van jól képzett mérnökökre. A gazdaság egyik húzóágazataként működő infokommunikációs területen is fokozott kereslet mutatkozik a felkészült szakemberek iránt. Az iparág szinte határtalan lehetőségeket kínál a versenyképes és naprakész tudással rendelkező diplomások számára. A piaci igényekhez igazodó képzettséggel rendelkezők többet keresnek, a magasabb bérek javítják az életminőséget, a fogyasztás élénkítésével hozzájárulnak a gazdasági növekedés fenntarthatóságához.

-OPH-

A rovat további hírei: Oktatás

Átalakul a szakképzés

Átalakul a szakképzés

2019. november 20. (szerda)

Teljesen átalakul a szakképzés jövőre: változik az iskolák megnevezése, a képzés hossza, az oktatók jogállása, a diákok a cégeknél munkaviszony keretében vesznek részt a gyakorlaton, az általános iskolát be nem fejezőket pedig „dobbantóprogram” segítségével próbálják meg szakmához juttatni. A szülő kötelessége lesz gyermekét 18 éves koráig vagy egy részszakma megszerzésig taníttatni.

„GPSZ” kilencedszer, a Gárdonyi először

„GPSZ” kilencedszer, a Gárdonyi először

2019. november 19. (kedd)

Kilencedik alkalommal adott otthont a Dunaújvárosi SZC RUDAS Közgazdasági Szakgimnáziuma és Kollégiuma a „GPSZ” névre keresztelt informatikai vetélkedőnek, amelyet városi és városkörnyéki általános iskolások csapatai számára szerveztek meg.

Hétfőn kezdődnek a középszintű szóbeli érettségik

Hétfőn kezdődnek a középszintű szóbeli érettségik

2019. november 14. (csütörtök)

Befejeződtek az emelt szintű szóbeli érettségik, hétfőtől elkezdődnek a középszintű vizsgák országszerte - közölte az Oktatási Hivatal (OH) csütörtökön az MTI-vel.          

Eredményes konferencia a Tudományos Héten

Eredményes konferencia a Tudományos Héten

2019. november 14. (csütörtök)

A Dunaújvárosi Egyetemen javában zajlik a Tudományos Hét, és mint mindig, ilyenkor tartják a házi Tudományos Diákköri Konferenciát is, ami előválogatónak is számít az országos rendezvényre.

Nem lehet pótolni az atomenergiát

Nem lehet pótolni az atomenergiát

2019. november 14. (csütörtök)

Nem lehet pótolni az atomenergiát, mert alaperőművekre szükség van a hálózati ingadozások kiküszöböléséhez - jelentette ki az Eötvös Loránd Tudományegyetem tudományos főmunkatársa az M1 aktuális csatornán szerdán.

Idén is jelentősen bővül a diákhitelt felvevők száma

Idén is jelentősen bővül a diákhitelt felvevők száma

2019. november 13. (szerda)

Folyatódik a tendencia, idén is jelentősen bővül a diákhitelt felvevők száma - közölte a Diákhitel Központ vezérigazgatója szerdán a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

A karbonmentes energiáé a jövő

A karbonmentes energiáé a jövő

2019. november 12. (kedd)

Szakmai nappal, plenáris és szekcióülésekkel kezdődött a Tudomány Hete programsorozat a Dunaújvárosi Egyetemen. A IV. East-West Cohesion konferencia fókuszában idén a karbonmentes energia állt, amelynek fontosságáról hétfőn délelőtt tartottak sajtótájékoztatót a felsőoktatási intézmény könyvtárában.