Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2025. dec. 28. Kamilla
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü
Dunaújváros Hetilap

A járdát is teljesen felújítják a Vasmű úton

Közélet
Vasmű út
felújítás
fejlesztés
Dunaújváros

facebook megosztás

Molnár Emese - 2019. júl. 05., 16:24

Ezen a héten megkezdték a Vasmű út felújítását. Első ütemben marási munkálatokat végeznek a szakemberek. A felújítás több ütemben zajlik majd, melynek során a járdát is teljesen felújítják és több parkolóhelyet építenek ki az út mellett.

Városunk egyik legforgalmasabb útja a Vasmű út. Még az előző esztendőben az önkormányzat saját forrásból felújította a Városházától a Kossuth Lajos utcáig tartó szakaszát. Aztán Cserna Gábor polgármester bejelentette, kormányzati támogatásból, mintegy egymilliárd forintból folytatódhat a négysávos út felújítása. A tervezési, előkészületi munka után pedig hétfőtől már kitáblázták a forgalmi rend változásokat. Iván László, a 6-os számú választókörzet fideszes képviselője elmondta, a kivitelezést több ütemben fogják elvégezni, hogy lehetőleg minél kevésbé okozzon gondot a közlekedésben. Néhány napja kezdték meg a marási munkálatokat, de szinte már a teljes felújításra kerülő burkolattal végeztek a szakemberek.

Az is jó hír, hogy a kormányzati keretből megújulhat a járdasor is. Mint azt Iván László hangsúlyozta, ez azért is jelentős dolog, mert egyrészt hosszú-hosszú idő után szebb és komfortosabb lesz, másrészt az önkormányzati költségvetésből csak nagyon apránként lehetett volna megcsinálni. Hozzátette, a járdát is szakaszosan újítják fel, ráadásul több parkolóhelyet tudnak kialakítani, és kicserélik a padokat is, tehát látványában is egy teljesen megszépült terület lesz.

Iván László arról is beszélt nekünk, képviselői munkássága során igyekszik megvalósítani minden olyan kérést, igényt, amelyet a körzetlakók jeleznek neki. Emellett olyan nagyszabású, sőt mérföldkőnek nevezhető „ügyek” is megoldódtak önkormányzati és kormányzati együttműködéssel, együttes erővel, mint például az egykori zöld SZTK felújítása, vagy az élményfürdő megvásárlása és újranyitása. - Amikor képviselővé választottak, az egyik nagy álmom volt az egykori zöld rendelő kálváriájának megoldása. Mára felújítottuk, közigazgatási hivatalként működik, és hamarosan az új parkolók is elkészülnek hozzá. Egy másik nagy célkitűzésen pedig a Vasmű út felújítása volt, amelynek szakaszai még két képviselőtársam körzetéhez is tartoznak. Nagyon örülök annak, hogy most eljutottunk idáig, és hogy felújíthatjuk ezt is. Bár vannak, akik azt mondják, hogy nem csinálunk semmit, de ez nem igaz- jegyzete meg a képviselő.

A rovat további hírei: Közélet

Dunaújváros kenyere: mindig jó helyre kerül a felajánlás!

Dunaújváros kenyere: mindig jó helyre kerül a felajánlás!

2025. jan. 09.

A népszerű közösségi akciónak köszönhetően a Cimbora Klub részesült anyagi támogatásban. Az elmúlt negyedévben ismét több mint 8000 kenyeret adtak el, így az 50 forintoknak köszönhetően 402 ezer 550 forintnyi adomány landolt a közösség perselyében. Mostantól a Rosti iskola lesz a kedvezményezett!

Gyászban az egyetem, elhunyt dr. Mudra László

Gyászban az egyetem, elhunyt dr. Mudra László

2025. jan. 09.

A Dunaújvárosi Egyetem közössége mély fájdalommal tudatja, hogy elhunyt dr. Mudra László – az intézmény legendás tanára életének 91. évében távozott az élők sorából. Emléke él.

DSTV: sokan élnek bizonytalanságban

DSTV: sokan élnek bizonytalanságban

2025. jan. 08.

A dunaújvárosi szociális háló intézményei az év minden napján azon dolgoznak, hogy segítsék a bajbajutottakat, derül ki a DSTV évértékelő összegzéséből. Nemes, de nagyon kemény munkát végeznek a szakemberek, akik reményt is adnak a rászorulóknak. Hangkép.

Gyászol a gimnázium, elhunyt Hammerl Ferenc

Gyászol a gimnázium, elhunyt Hammerl Ferenc

2025. jan. 07.

A Széchenyi gimnázium nekrológjával veszünk búcsút a napokban az égi katedrára távozott rubin diplomás pedagógustól, az intézmény volt vezetőjétől. Nyugodjon békében, Tanár úr!

Szorgos és lelkes a véradók közössége

Szorgos és lelkes a véradók közössége

2025. jan. 07.

Egyre többen ismerik fel a véradások fontosságát, mondta a DSTV évértékelő sorozatának összeállításában a Magyar Vöröskereszt Dunaújvárosi Területi Szervezetének vezetője. A tavalyi tervek szépen alakultak, mind többen ismerik fel és vallják: vért adni menő! Hangkép.

Isten hozott, kicsi Nara!

Isten hozott, kicsi Nara!

2025. jan. 06.

Szívmelengető hagyomány Dunaújvárosban, hogy a város első babáját köszönti az önkormányzat. Teian Nara január 2-án látta meg a napvilágot, így ebben az esztendőben őt és szüleit ajándékozta meg Pintér Tamás polgármester a város nevében. Mindenki legnagyobb örömére a baba egészséges, már haza is mehettek a kórházból.

DSTV: véradással búcsúztak az évtől Újtelepen

DSTV: véradással búcsúztak az évtől Újtelepen

2025. jan. 05.

Dunaújvárosban nagyon jól tudják, hogy vért adni fontos dolog, derül ki a DSTV összegzéséből. Még az év végén is, például a Városvédők Újtelepért Egyesület közreműködésével szervezett közösségi óévbúcsúztató alkalmon. Hangkép.
 

  • További hírek

Friss hírek

  1. Dobogós helyek az évzárón

  2. A szilveszteri petárda helyett költsön idén újra kutyatápra!

  3. Újabb bravúrban reménykednek az Acélbikák

  4. DSTV: szorgos közösség a Vasváriban

  5. Eltűnt, nagyon keresik Németh Zsoltot

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: szorgos közösség a Vasváriban

DSTV: szorgos közösség a Vasváriban

Embedded thumbnail for DSTV: évet értékelt Tomanóczy Tibor

DSTV: évet értékelt Tomanóczy Tibor

Embedded thumbnail for DSTV: mézeskalács a múzeumban

DSTV: mézeskalács a múzeumban

Top hírek

  1. Eltűnt, nagyon keresik Németh Zsoltot

  2. Szép gesztus a szenteste előtt

  3. DSTV: a birkózók is elbúcsúztatták az évet

  4. Karácsonykor is előzzük meg a tűzeseteket!

  5. Három pont a fa alá

Galéria

A szeretet lángja is ég

Az öröm rózsaszín gyertyája is fénylik (galéria) - fotó:

Az öröm rózsaszín gyertyája is fénylik (galéria)

DKSE évzáró (2025) - fotó:

DKSE évzáró (2025)

Dunaújváros Hetilap

XIV. évfolyam 50. szám - 2025.12.19.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő