Eltelhetett két fertályóra. A messziről érkező zaj erősödött, és a kiskanásznak úgy rémlett, mintha lódobogás keltené azt. Igaz, addig csak néhány lónak volt a közelében, de amikor ügettek, hallotta a paták alól zajt. Elképzelte, milyen az, amikor sokan vannak együtt. Mint a csatában. Néha álmodozott arról, milyen lenne a huszárélet. Most is elképzelte. És nem sejtette, milyen közel van ahhoz, hogy álmai huszárjait láthassa, ráadásul egy valóságos ezredre valót. De minthogy túl nagy bátorság nem szorult belé, így azt mondta magában: jobb a békesség. És szépen hazahajtotta a gazda disznait a pentelei portára.

Pedig ha tudta volna! Ha megsejti, hogy ezúttal nem valami portyázó török lovascsapat érkezik, akkor cseppet se fél. És akkor esélyt kap, hogy tanúja legyen az ifjú király, II. Lajos seregének felvonulására. Végignézhette volna, ahogy a falutól délre, a fennsíkon a sereg megáll, a rangidős brigadéros táborhelyet jelöl, lemálháznak, elsőbb is a lovakról gondoskodnak, majd építenek egy éjszakára való táborhelyet. És igen, azt is hallhatta volna a kiskanász, ahogy az esti tüzeknél a huszárok vad énekbe kezdenek. Lehetett az hangos, mert nem hallgathatta ki az ellenség, hisz az épp arrafelé tartott, ahová ők is: oda, ahol a Duna nagy kanyart vesz Mohácsnál.

Hagyjuk el most a kis álomképet. Kövessük helyette Brodarics István kancellár, szerémi püspök leírását. Abból megtudhatjuk, hogy Lajos király Ercsi felől érkezett seregével Pentele földjére. Ott éjszakára megpihentek. Másnap hajnalban sátorbontás, készülődés. A király közben fogadja az erdélyi vajda, Szapolyai János követét. A tárgyalásuk témája mi más lehetett volna: a hadak egyesítése a török veszedelem semlegesítésére. Aztán a vezér kiadja a parancsot. Kürtjszó sivít föl. És elindulnak a végzetes útra…

Ezen a hétvégén a pentelei fennsíkra ismét lovasok érkeznek. Nem valamiféle nagy sereg, ám sok mérföldön, hosszú utakon edződött kitartó társaság, s a huszárhagyományok ismerői, hiszen a Rády József Huszárbandérium tagjai. Végigjárják a táborhelyeket, ahol öt évszázaddal ezelőtt a csatára készülő sereg a hosszú útja során megpihent. Újvárosban a legendaőrző Lajos-köveknél emlékeznek a hajdani hősökre és áldozatokra, a tragikus sorsú, gyermekkirályként egy lepusztult országot öröklött II. Lajosra, akinek egyszerre kellett megküzdenie a korona megszerzéséért ellene szövetkezőkkel, a nemzetközi pénzhatalommal és a hódító törökkel… És aki húszévesen leckét kapott hitszegésből, árulásból; mert Szapolyai a seregével Szegednél vesztegelt, eszében sem volt segítséget nyújtani.

Az uralkodó, amíg lehetett, harcolt a rettenetes túlerővel. Ahogy a történetíró lejegyezte: „… egészen a legelsőkig nyomult, és ott hősiesen küzdött az ellenséggel.” Ám a hullámsírja végül a Csele patak lett.