Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. feb. 26. Edina
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü
Dunaújváros Hetilap

70 százalék fölött a foglalkoztatottság Magyarországon

Közélet
Varga Mihály
munkanélküliség
kormány

facebook megosztás

doszerk - 2019. aug. 28., 12:03

70 százalék fölé emelkedett a foglalkoztatottsági ráta Magyarországon, a munkában állók száma pedig még soha nem volt ilyen magas, már 4 millió 518 ezren dolgoznak hazánkban – jelentette ki Varga Mihály.

A pénzügyminiszter kiemelte: a munkalapú gazdaság megteremtése eredményesnek bizonyult, 2010 óta a foglalkoztattak száma több mint 20 százalékkal nőtt Magyarországon, ezzel hazánk első a régiós rangsorban.

Az elmúlt kilenc évben 3,7 millióról 4,5 millió fölé nőtt a munkában állók száma, amely több mint 800 ezres növekedést jelent, ennek döntő része a versenyszférában valósult meg - ismertette Varga Mihály. Mint mondta: a munkában állók számának bővülése a versenyszférában töretlen, egy év alatt több mint 73 ezerrel nőtt a létszám, miközben a közfoglalkoztatottak száma folyamatosan csökken. Ezzel egyre egészségesebb a foglalkoztatás szerkezete Magyarországon, ez a béremelkedéssel párhuzamosan a gazdasági növekedést is érdemben támogatja.

A 2010-es közel 12 százalékról 3,4 százalékra csökkent a munkanélküliség, ami a nemzetközi összehasonlítást tekintve az ötödik legalacsonyabb az unióban. A kormány célja továbbra is, hogy mindenki, aki képes rá, az dolgozhasson, ezáltal a munkanélküliség mielőbb három százalék alá kerüljön, ezzel valóra válhat a teljes foglalkoztatás.

Varga Mihály emlékeztetett: a magyar gazdaság egyre jobb teljesítménye szinte valamennyi mutatóban visszatükröződik, miközben a foglalkoztatás 70 százalék fölé emelkedett, a keresetek és a fogyasztás folyamatosan bővülnek, míg az ipar, az építőipar és a beruházások szintén jól teljesítenek. A munkanélküliek számának további csökkenését a célzott foglalkoztatási programok, az aktivitást növelő intézkedések, a rugalmas foglalkoztatás elterjesztése és a munkahelyteremtő beruházások növekedése is segítheti.

- kormany.hu -

A rovat további hírei: Közélet

Lomtalanítás: 20 tonna a hét végi mérleg

Lomtalanítás: 20 tonna a hét végi mérleg

2025. okt. 07.

Belvárosi gyűjtőpontokon folytatódott a lomtalanítás a városban múlt szombaton. Az akció ismét sikeresnek bizonyult, a városlakók összesen 20 tonna hulladéktól szabadultak meg a kezdeményezés révén.

A második születésnapját ünnepelte a LEAF kutyás kutató-mentő sportegyesület

A második születésnapját ünnepelte a LEAF kutyás kutató-mentő sportegyesület

2025. okt. 07.

Megalakulása óta egyre aktívabb és sikeresebb a LEAF kutyás kutató-mentő sportegyesület csapata. Az elmúlt hónapokban több szakmai sikernek is örülhetett a közösség, amely immáron a második születésnapját is megünnepelte a múlt hétvégén.

Szépkorúak önkormányzati köszöntése: táblás házat vonzott a Dívák pazar előadása (galériával)

Szépkorúak önkormányzati köszöntése: táblás házat vonzott a Dívák pazar előadása (galériával)

2025. okt. 06.

Minden szempontból tökéletes választás volt az idősek világnapjára időzített önkormányzati előadás: szó szerint zsúfolásig telt a Bartók színházterme, vastaps köszöntötte a Dívák Produkció csodás időutazását szombaton este.

A rózsaszín szalag ereje – közös cselekvésre is buzdított a II. Figyelj rá(n)k!  (galériával)

A rózsaszín szalag ereje – közös cselekvésre is buzdított a II. Figyelj rá(n)k! (galériával)

2025. okt. 06.

Ebben az őszi hónapban a rózsaszín nem csak egy szín a sok közül – egyúttal a mellrák elleni küzdelem jelképe is. A Városháza „C” szárnyában, valamint a téren is ez a tónus dominált múlt szombaton: újra nagy sikert aratott a vendégek körében a II. Figyelj rá(n)k! eseménye. A közösségi kezdeményezés fókuszában most is a megelőzés és az önvizsgálat fontossága állt. 

Emlékezzünk együtt az aradi vértanúkra!

Emlékezzünk együtt az aradi vértanúkra!

2025. okt. 04.

Folytatja az elmúlt esztendők nemes hagyományát, az 1848/49-es forradalom és szabadságharc mártírjainak emléknapján szervez megemlékezést városunk önkormányzata: az ünnepséget a forradalmi emlékműnél rendezik hétfőn délelőtt. Meghívó.

Szépkorúak köszöntése a "Dívák" bemutatójával a Bartókban

Szépkorúak köszöntése a "Dívák" bemutatójával a Bartókban

2025. okt. 03.

Folytatja az elmúlt évek szép hagyományát az önkormányzat, az idősek világnapja alkalmából színházi produkcióval köszöntik városunk szépkorú polgárait – a Dívák című önfeledt komédiázásra a Bartók színháztermében várják a vendégeket szombaton délután. Meghívó itt!

Rangos közösségi elismerés a Hankooknak

Rangos közösségi elismerés a Hankooknak

2025. okt. 03.

A városunk határában üzemelő abroncsgyár Közösségi Hozzájárulás Díjat nyert az I. Magyarországi Koreai Vállalatok CSR díjátadóján – több évtized karitatív tevékenységét ismerték el a kitüntetéssel.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Semmi sem stimmelt a megállított kocsival

  2. Hogyan segíthet a magán egészségügy a legjobb ellátás biztosításában?

  3. Biztosan hozták a kötelezőt

  4. DSTV: a költözés előtt megújul a szobor

  5. Fogadóórát tart Szabó Zsolt

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: a költözés előtt megújul a szobor

DSTV: a költözés előtt megújul a szobor

Embedded thumbnail for DSTV: Caldo Pizza & Étterem

DSTV: Caldo Pizza & Étterem

Embedded thumbnail for DSTV: vízilabdázók köszöntése

DSTV: vízilabdázók köszöntése

Top hírek

  1. Mentőhelikopteres bevetés a Szórádon (frissítve)

  2. Látta? Felismeri? Jelentkezzen mihamarabb! (FRISSÍTVE)

  3. Új bázison folytatja a DunaKosár közössége

  4. Jótékonysági bál az emberek egészségéért (galériával!)

  5. DSTV: idén is sikeres volt a Magda bál

Galéria

IX. Szent Pantaleon Jótékonysági Bál

Kolbászfesztivál (2026)

FitCity Dunaújváros (2026. február)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 7. szám - 2026.02.20.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő