Az ország nagy részére figyelmeztetést adtak ki
A hőség miatt az ország nagy részére figyelmeztetést adott ki csütörtökre az Országos Meteorológiai Szolgálat.
Az az MTI-hez eljuttatott veszélyjelzés szerint Budapestre, Pest, Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Csongrád, Fejér, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Tolna és Veszprém megyére adták ki a hőség miatti elsőfokú figyelmeztetést. A leghidegebb órákban 13-21 Celsius-fok lesz. A maximumok 29 és 35 fok között alakulnak.
Emellett Borsod-Abaúj-Zemplén, Győr-Moson-Sopron, Heves, Nógrád, Vas és Zala megyére a zivatarveszély miatt ugyancsak elsőfokú figyelmeztetést adtak ki. Azt írták: csütörtök délutántól elsősorban az Északi-középhegység környezetében, illetve a nyugati megyékben fordulhat elő helyenként zivatar. A zivatarokat átmeneti szélerősödés, intenzív csapadékhullás és esetleg kisebb szemű jég kísérheti.
-MTI-
A rovat további hírei: Mozaik
DSTV: nyáron is aktív a Máltai Játszótér
2025. aug. 18.
A városban szerencsére több olyan helyszín és létesítmény is van, amely igencsak népszerű a városlakók körében, derül ki a DSTV összegzéséből. Ilyen a Máltai Játszótér is – a bázis kifejezetten a gyerekeknek és a családoknak kínál lehetőségeket. Nyáron sem pihentek. Hangkép.
Magasnyomású mosóval szinte mindent meg lehet oldani
2025. aug. 17.
A modern háztartások és vállalkozások életében egyre nagyobb hangsúlyt kap a tisztaság és a higiénia. Nem csupán esztétikai kérdésről van szó, mivel a tiszta környezet hozzájárul a jobb közérzethez, a hosszabb élettartamú berendezésekhez és bizonyos esetében az egészség megőrzéséhez is. (X)
Kánikula után esti csobbanás az élményfürdőben (galéria)
2025. aug. 17.
A beszámoló még várat magára, de jöjjenek máris a képek: sokan választották az élményfürdő közösségi kezdeményezését szombaton este – a Holdfényfürdő bulija éjfélig csalogatta a vendégeket, a hangulatról meséljenek a képek!
Bimmer Parádé a Szalki-szigeten (galéria)
2025. aug. 17.
Több mint száz autóval rendezik meg a BMW hagyományos nyári márkatalálkozóját a Szalki-szigeten augusztus 15. és 17. között. A programot többek között kipufogó hangnyomás mérés, autós limbó, felnikitartó verseny, autószépségverseny és szexy autómosás is színezte. A rendezvényt ma még meglátogathatják a márka szerelmesei, a szombati nap hangulatáról pedig meséljenek a képek.
Az antracit ablakpárkány: időtálló elegancia otthona számára
2025. aug. 16.
Az építkezések és lakberendezési projektek világában a technikai kövek egyre népszerűbbek. Miért választják egyre többen ezeket az anyagokat? (X)
Sarokelosztók: hálózati csatlakozás praktikusan
2025. aug. 15.
Az életünket teljes mértékben átszövő elektronika miatt ma már a lehető legváratlanabb helyeken is szükség lehet konnektorra. Nemcsak a nappaliban vagy az irodában, de a konyhában, a műhelyben, sőt akár a garázs sarkában is jól jöhet, ha van hova csatlakoztatni egy fontos készüléket. (X)
Na még egyszer: mindenkit vár a Roller Park Jam!
2025. aug. 15.
Az eseményről már beszámoltunk, legyen ez az utolsó figyelmeztetés: rolleresek, deszkások, bringások, korisok, mindenkit vár az I. Dunaújváros Roller Park Jam vasárnap. Flyer és infóözön itt!








