Délidő, éjsötét

2019. augusztus 11. (vasárnap) 9:56 - Várkonyi Balázs

Akkor is nyár volt, augusztus. Ifjúkora élményeinek színhelyén csatangoltak a barátokkal. A Lápastói-dűlőben leültek az évszázados csőszharang tövébe. Hallgattak. Fullasztó meleg volt.

Egyszer csak valamelyikük, tán megelégelve a csöndet, a kötélbe kapaszkodott, meghúzta, és a kis harang váratlanul megszólalt, fülsértő zajt adott. Törvénybontó tett volt az: mert a csőszök egykori jeladóját már jó ideje csak évente egyszer, az úrnapi mise és körmenet idején kondították meg. Más időkben gazdái a kijjebb élőknek csak néhány pöndítéssel jeleztek, ezeknek volt pár variánsa, de csak a beavatottak számára volt egyértelmű az üzenet. Kivéve, amikor viharra vagy tűzre kongattak. Ha félreverték, abból mindenki értett mindent. Fölcihelődtek, s indultak, mielőtt valamelyik tanyá-
ból előkerülne egy jóember, hogy rendre szoktassa őket.

Mentek a Király nyárfájához. Annak hűvösében vita kerekedett a legendáról: valóban ott pihent volna meg valamelyik uralkodó? Egyáltalán, él-e a nyárfa egy évszázadot, hogy legalább a legutolsó királyunknak lett volna esélye ott lenni? De tudták, IV. Károly sosem járt a környéken. Aztán hogy a néphit mégis kinek a személyéhez kötötte egykor a nevezetes nyárfát, abban nem jutottak dűlőre, s már nem is fognak. A baráti társaságot szétszalajtotta az idő, egyik-másikról tud csak valamit, de ők is a megye másik sarkába vetődtek.

Hogy miért épp ez az emlék éledt meg a fejében? Ki tudja. Amúgy nosztalgikus napjai vannak, azóta, hogy régi jegyzetei közt bogarászva előjött egy dátum: 1999.augusztus 11. Amikor  Magyarország fölött kis időre „meghalt” a nap. Mert teljes napfogyatkozás volt. Akkor valami olyat élt át, amilyet addig életében csak kétszer: a végtelennel való találkozást, a porszemérzést. Az első ilyen a bajor erdőségekben volt. Vendéglátóival gombászni mentek. Beértek egy végesincs-erdőbe. A fák szinte az égig értek, napsugár se tört át a lombokon. Elfogta a szorongás, az egyszerre felemelő és nyugtalanító végtelenérzet. 

Eltelt jó néhány év, jött az újabb találkozás az ismeretlennel. A kisgyerekként Nyugatra vetődött művészember egy közös munka végeztével tengeri hajókirándulásra invitálta őt és családját. Már jókora távolságot megtettek, amikor a hajó lassult, a kapitány a motort leállította, hamarosan mozdulatlanság és némaság, teljes szélcsend, sehol egyetlen látható dolog, körös-körül csak a végtelen tenger, átöleli őt valami megmagyarázhatatlan egyedüllétérzet, miközben többedmagával van, de különös mód mindenki egyedül...

Aztán legutóbb az a húsz év előtti augusztus, a hónap 11. napja. A Velencei-tó partján emberek lesik az eget, előkerülnek a fekete üvegű szemvédők, mindjárt szükség lesz rájuk. Idegőrlő a várakozás, de aztán eljön mindennek az ideje: bealkonyul lassan, délidőben. Az ember kezdi elveszíteni valóságérzetét, és ahogy besötétedik, magát is végképp elveszettnek érzi, a mindenség kis porszemének.

Teljes napfogyatkozást legközelebb Magyarországon átélni csak soká, 2081. szeptember 3-án lehet. Az utódoknak. 

A rovat további hírei: Napraszóló

Viharűzők napja

Viharűzők napja

2019. június 26. (szerda)

Ma végre nem a szél meg a zivatar keseríti az emberek életét, „csak” a hőség: a Közép-Dunántúl, a főváros körzete és az Alföld egy része lakói részesednek az extra melegből, de tulajdonképpen az egész országra érvényes a hőségriasztás.

A ferde tengely

A ferde tengely

2019. június 23. (vasárnap)

Szeles napok jártak mostanában mifelénk is; mint szinte mindenfelé az országban. De a heves zivatar elkerült bennünket, így persze a jég is, ami kevésbé szerencsés helyeken néhol akár dió nagyságú volt, s pusztított.

Váratlan jelenés

Váratlan jelenés

2019. június 16. (vasárnap)

Mint egy szertelen tigriskölyök, négykézláb vágtat a kórház folyosóján egy lány. Gyorsasága valószerűtlen, nyomában két ápolónő, iparkodniuk kell, hogy utolérjék. Megtörténik. Nincs harag, inkább mosoly jár a meghökkentő produkcióért. A lányt az ágyába fektetik, megnyugtatják. Aztán mennek más teendőik után.

Az ipar arisztokratái

Az ipar arisztokratái

2019. március 31. (vasárnap)

Öreg ház szülővárosomban, a Vörösház sarkával átellenben: itt, a Kossuth utca legelején élt valaha egy kivételes tudású mesterember, Forgó Mihály. Megbecsült polgár volt. Misztikus esztendőben, éppen két évszázad fordulópontján született, 1900-ban. Nyolcvanöt év adatott neki.

Hucek megjavult!

Hucek megjavult!

2019. március 24. (vasárnap)

Két vödör és egy lapát találkozása a 9061. sz. raktárkezelővel – nagy gondolatok ihletője lehet! És a rejtélyes „9061. sz.” azonosítót viselő férfi nem okoz csalódást. A Dunai Vasmű Építője újság 1951. február 13-ai számában olvasom: „Két vödröt és egy lapátot találtam. Ezekkel a szavakkal állított be egy elvtárs a minap hozzám”. Így indítja Uj István raktárkezelő hosszú fejtegetését, amit a vödör- és lapátlelet érlelt meg benne.

CB 40 19, a csodaautó

CB 40 19, a csodaautó

2019. március 16. (szombat)

Állt a haverjával a vadonatúj Moszkvics mellett, ragyogott rajta a nap. Milyen színű lehet? Nem kérdezte meg, titkolta, hogy színtévesztő, különösképp azóta, hogy az újságban olvasott egy hirdetést: Középkorú asszony férjhez menne… „Kis testi hibával” jeligére a Kiadóba. Úgy hitte, a színtévesztés is „kis testi hiba”, így nem beszélt róla. Biztosan világoskék a kocsi, gondolta, és lezárta magában a színkérdést. Amúgy is sokkal jobban izgatta, hogy az autóba bele kéne ülni.

Rangon aluli…

Rangon aluli…

2019. március 10. (vasárnap)

Ötvenes férfi támaszkodik az autójára, telefonál. Feltűnően ideges, mindegyre az órájára pillant. Látom, a bal első gumi lapos. Van pótkerék? Hogyne lenne! – válaszol önérzetesen. Ajánlkozom, szívesen segítek, hiszen ismerősök vagyunk, ez a legkevesebb. Á, nem, köszöni, van ember, majd „az” megcsinálja. Megyek a dolgomra.