Délidő, éjsötét
Akkor is nyár volt, augusztus. Ifjúkora élményeinek színhelyén csatangoltak a barátokkal. A Lápastói-dűlőben leültek az évszázados csőszharang tövébe. Hallgattak. Fullasztó meleg volt.
Egyszer csak valamelyikük, tán megelégelve a csöndet, a kötélbe kapaszkodott, meghúzta, és a kis harang váratlanul megszólalt, fülsértő zajt adott. Törvénybontó tett volt az: mert a csőszök egykori jeladóját már jó ideje csak évente egyszer, az úrnapi mise és körmenet idején kondították meg. Más időkben gazdái a kijjebb élőknek csak néhány pöndítéssel jeleztek, ezeknek volt pár variánsa, de csak a beavatottak számára volt egyértelmű az üzenet. Kivéve, amikor viharra vagy tűzre kongattak. Ha félreverték, abból mindenki értett mindent. Fölcihelődtek, s indultak, mielőtt valamelyik tanyá-
ból előkerülne egy jóember, hogy rendre szoktassa őket.
Mentek a Király nyárfájához. Annak hűvösében vita kerekedett a legendáról: valóban ott pihent volna meg valamelyik uralkodó? Egyáltalán, él-e a nyárfa egy évszázadot, hogy legalább a legutolsó királyunknak lett volna esélye ott lenni? De tudták, IV. Károly sosem járt a környéken. Aztán hogy a néphit mégis kinek a személyéhez kötötte egykor a nevezetes nyárfát, abban nem jutottak dűlőre, s már nem is fognak. A baráti társaságot szétszalajtotta az idő, egyik-másikról tud csak valamit, de ők is a megye másik sarkába vetődtek.
Hogy miért épp ez az emlék éledt meg a fejében? Ki tudja. Amúgy nosztalgikus napjai vannak, azóta, hogy régi jegyzetei közt bogarászva előjött egy dátum: 1999.augusztus 11. Amikor Magyarország fölött kis időre „meghalt” a nap. Mert teljes napfogyatkozás volt. Akkor valami olyat élt át, amilyet addig életében csak kétszer: a végtelennel való találkozást, a porszemérzést. Az első ilyen a bajor erdőségekben volt. Vendéglátóival gombászni mentek. Beértek egy végesincs-erdőbe. A fák szinte az égig értek, napsugár se tört át a lombokon. Elfogta a szorongás, az egyszerre felemelő és nyugtalanító végtelenérzet.
Eltelt jó néhány év, jött az újabb találkozás az ismeretlennel. A kisgyerekként Nyugatra vetődött művészember egy közös munka végeztével tengeri hajókirándulásra invitálta őt és családját. Már jókora távolságot megtettek, amikor a hajó lassult, a kapitány a motort leállította, hamarosan mozdulatlanság és némaság, teljes szélcsend, sehol egyetlen látható dolog, körös-körül csak a végtelen tenger, átöleli őt valami megmagyarázhatatlan egyedüllétérzet, miközben többedmagával van, de különös mód mindenki egyedül...
Aztán legutóbb az a húsz év előtti augusztus, a hónap 11. napja. A Velencei-tó partján emberek lesik az eget, előkerülnek a fekete üvegű szemvédők, mindjárt szükség lesz rájuk. Idegőrlő a várakozás, de aztán eljön mindennek az ideje: bealkonyul lassan, délidőben. Az ember kezdi elveszíteni valóságérzetét, és ahogy besötétedik, magát is végképp elveszettnek érzi, a mindenség kis porszemének.
Teljes napfogyatkozást legközelebb Magyarországon átélni csak soká, 2081. szeptember 3-án lehet. Az utódoknak.
A rovat további hírei: Kultúra
Minden fronton éles bevetés – tűzoltók vándorkiállítása az Intercisa Múzeumban
2025. jún. 11.
Dupla jubileumot ünnepelnek, a 75 éves intézményes tűzoltóképzéssel és a 85 éves tűzoltózenekarral kapcsolatos vándorkiállítás érkezett az Intercisa Múzeumba. A bemutatott anyag a Katasztrófavédelem Központi Múzeumának gondozásában született – tele izgalmas részlettel.
DSTV: újabb fotókiállítás a Rosti iskolában
2025. jún. 11.
Újra önálló bemutatóval folytatódott a Rosti iskola Tantermi tárlatok című sorozata, derül ki a DSTV összeállításából. Az iskola vendégei – és persze diákjai – ezúttal Szabóné Zsedrovits Enikő fotógyűjteményét láthatják. Hangkép.
Jön, jön, jön Poszeidón Álma – küszöbön az Ambrózia Fesztivál!
2025. jún. 10.
A térség legnagyobb nyárköszöntő kavalkádjának ígérkező eseménysorozatra péntektől vasárnapig csalogatják a közönséget a Duna-parti helyszínen – fantasztikus hangulattal és remek koncertkínálattal! Flyer és linkek itt – kalandra fel, mindenkit vár az Ambrózia Fesztivál!
DSTV: lenyűgöző zenés seregszemle
2025. jún. 10.
Öt iskola növendékei közreműködésével rendeztek nagyszabású koncertet a közelmúltban, derül ki a DSTV összegzéséből. A Bartók színházterme adott otthont az ősbemutatóval koronázott seregszemlének, amely során több százan muzsikáltak együtt. Hangkép.
DSTV: folytatódott a bemutatók sora
2025. jún. 09.
Újabb kiállítást láthatnak a Rosti a Restiben című program látogatói a Vasmű úti egységben, derül ki a DSTV összegzéséből. A bisztró vendégei ezúttal Szalnyikova Dana Makszimovna alkotásait tekinthetik meg az iskola és az étterem együttműködése nyomán. Hangkép.
"Jószolis" nyárköszöntő után, évzáró tárlat előtt a Wesley-Da Capo iskola közössége
2025. jún. 08.
Színes, változatos programsorral búcsúzik a tanévtől a Wesley-Da Capo Alapfokú Művészeti Iskola: a diákok szerdán nyárköszöntő zenés, táncos műsorral lepték meg a Jószolgálati Otthon Bercsényi utcai gondozóházát, jövő szerdán kiállításmegnyitót szerveznek.
"Hátsószínpad" – kötetbemutató csalogat
2025. jún. 08.
A 96. Ünnepi Könyvhét és 24. Gyermekkönyvnapok alkalmából a dunaújvárosi születésű Aczél Gergő lesz a József Attila Könyvtár vendége jövő kedden – a fókuszban a Hátsószínpad című új kötettel.