Délidő, éjsötét

2019. augusztus 11. (vasárnap) 9:56 - Várkonyi Balázs

Akkor is nyár volt, augusztus. Ifjúkora élményeinek színhelyén csatangoltak a barátokkal. A Lápastói-dűlőben leültek az évszázados csőszharang tövébe. Hallgattak. Fullasztó meleg volt.

Egyszer csak valamelyikük, tán megelégelve a csöndet, a kötélbe kapaszkodott, meghúzta, és a kis harang váratlanul megszólalt, fülsértő zajt adott. Törvénybontó tett volt az: mert a csőszök egykori jeladóját már jó ideje csak évente egyszer, az úrnapi mise és körmenet idején kondították meg. Más időkben gazdái a kijjebb élőknek csak néhány pöndítéssel jeleztek, ezeknek volt pár variánsa, de csak a beavatottak számára volt egyértelmű az üzenet. Kivéve, amikor viharra vagy tűzre kongattak. Ha félreverték, abból mindenki értett mindent. Fölcihelődtek, s indultak, mielőtt valamelyik tanyá-
ból előkerülne egy jóember, hogy rendre szoktassa őket.

Mentek a Király nyárfájához. Annak hűvösében vita kerekedett a legendáról: valóban ott pihent volna meg valamelyik uralkodó? Egyáltalán, él-e a nyárfa egy évszázadot, hogy legalább a legutolsó királyunknak lett volna esélye ott lenni? De tudták, IV. Károly sosem járt a környéken. Aztán hogy a néphit mégis kinek a személyéhez kötötte egykor a nevezetes nyárfát, abban nem jutottak dűlőre, s már nem is fognak. A baráti társaságot szétszalajtotta az idő, egyik-másikról tud csak valamit, de ők is a megye másik sarkába vetődtek.

Hogy miért épp ez az emlék éledt meg a fejében? Ki tudja. Amúgy nosztalgikus napjai vannak, azóta, hogy régi jegyzetei közt bogarászva előjött egy dátum: 1999.augusztus 11. Amikor  Magyarország fölött kis időre „meghalt” a nap. Mert teljes napfogyatkozás volt. Akkor valami olyat élt át, amilyet addig életében csak kétszer: a végtelennel való találkozást, a porszemérzést. Az első ilyen a bajor erdőségekben volt. Vendéglátóival gombászni mentek. Beértek egy végesincs-erdőbe. A fák szinte az égig értek, napsugár se tört át a lombokon. Elfogta a szorongás, az egyszerre felemelő és nyugtalanító végtelenérzet. 

Eltelt jó néhány év, jött az újabb találkozás az ismeretlennel. A kisgyerekként Nyugatra vetődött művészember egy közös munka végeztével tengeri hajókirándulásra invitálta őt és családját. Már jókora távolságot megtettek, amikor a hajó lassult, a kapitány a motort leállította, hamarosan mozdulatlanság és némaság, teljes szélcsend, sehol egyetlen látható dolog, körös-körül csak a végtelen tenger, átöleli őt valami megmagyarázhatatlan egyedüllétérzet, miközben többedmagával van, de különös mód mindenki egyedül...

Aztán legutóbb az a húsz év előtti augusztus, a hónap 11. napja. A Velencei-tó partján emberek lesik az eget, előkerülnek a fekete üvegű szemvédők, mindjárt szükség lesz rájuk. Idegőrlő a várakozás, de aztán eljön mindennek az ideje: bealkonyul lassan, délidőben. Az ember kezdi elveszíteni valóságérzetét, és ahogy besötétedik, magát is végképp elveszettnek érzi, a mindenség kis porszemének.

Teljes napfogyatkozást legközelebb Magyarországon átélni csak soká, 2081. szeptember 3-án lehet. Az utódoknak. 

A rovat további hírei: Napraszóló

Ünnepidőben

Ünnepidőben

2019. augusztus 19. (hétfő)

Jól van, fiam, nem haragszunk, nem haragszunk. – Mi sem, felség, mi sem, felség. Egy fordulat a király és a furfangos juhász párbeszédéből. Az eltüsszentett birodalom című mesejátékban figyelt föl rá a keresztfiam. Nem hagyta nyugodni a dolog: ilyen pimaszul lehetett beszélni egy királlyal?

Ez már a nyárutó?

Ez már a nyárutó?

2019. augusztus 04. (vasárnap)

Bizony, ez már az – hangzott a kérdésre az atyai válasz. A gyermek amúgy tudta, hisz a térdére fektetett színes lapban éppen a hónapok régies neveiről olvasott: Augusztus – egyenlő Kisasszony hava, Új kenyér hava, Nyárutó.

Halló, Vasedény?

Halló, Vasedény?

2019. július 28. (vasárnap)

Egy legendaképző mondat a kabarévilágból: „Jó napot kívánok, Weiner elvtársat keresem.” Így indul a legismertebb telefonparódia. A színpadon Kern András, a nélkülözhetetlen kellék egy telefon, azon át jönnek a hangok: akárhány, az mind Kerné, ez az ő mesterségtitka. Az elején még nyugodt, mintha nem tudná, mi vár rá. És kezdetét veszi az ötperces őrület.

Réka örömkönnyei

Réka örömkönnyei

2019. július 21. (vasárnap)

Önfeledten szökdécselt az utcán, valamit énekelt, de nem lehetett kivenni, mit, dalát szétszabdalta a szökdécselés, a hajában két masni egyfolytában lebegett, olyan volt a jelenet, akár egy látomás, mintha gyerekfilm elevenedne meg.

Mi már ettünk…

Mi már ettünk…

2019. július 14. (vasárnap)

Anyja szavait sosem felejti: a szegénységet nem kell szégyellni; csak viselni nehéz. Szegények voltak. És ő ezt nehezen viselte.

Mint a mókus…

Mint a mókus…

2019. július 07. (vasárnap)

Az úttörő vidám. Volt, valamikor. Épp annyira volt vidám, mint aki odafönt tanyázik, a fán: a mókus. Csak hát a nevelő szándékkal megírt szöveg – Mint a mókus fenn a fán, / Az úttörő oly vidám – csapdát is rejt, s a cinikus közbeszédben rögtön megjelent a gúnyszó, a buzgómócsing szinonimája: mintamókus…

A „Jézuskéve” emléke

A „Jézuskéve” emléke

2019. június 30. (vasárnap)

Széles búzatábla aranylik. Idős gazda szemléli. Közelebb lép, kezébe vesz egy kalászt, kiperget pár szemet. Körmével kettéroppant néhányat. Ha látja, hogy kellően lisztes, adja a parancsot: aratáskezdet ekkor.