Egyre népszerűbb a Diákhitel
Továbbra is nő a hallgatók hitelfelvételi hajlandósága a diákhitel konstrukciók rekordalacsony kamatozásának köszönhetően: júliusban másfélszeresére nőtt a szabad felhasználású Diákhitel1 új igénylőinek száma az egy évvel korábbihoz képest. A kizárólag képzési díjra fordítható Diákhitel2 felvételi aránya közel 20 százalékos növekedést mutat - közölte a DiákhitelKözpont.
Mint írták, a Diákhitel Központ 2019. július 1-től történelmi mélypontra 1,99 százalékra csökkentette a szabad felhasználású Diákhitel1 kamatát. Az eddigi legalacsonyabb kamat érezhetően még népszerűbbé tette a diákok körében a hitelbírálat és fedezet nélkül, havonta maximum 70ezer forintig igényelhető hallgatói hitelt.
Magyar Péter, a Diákhitel Központ vezérigazgatója szerint azért is rendkívül népszerűek a magyar diákhitelek, mert ellentétben a hosszas banki procedúrákkal, a Diákhitel Központ termékei személyes megjelenés nélkül, otthonról, online is igényelhetők. Az elektronikus szerződés népszerűségét jól mutatja, hogy ma már minden második hitelfelvevő hallgató él ezzel a lehetőséggel - tette hozzá.
Magyarországon az utóbbi három évben tapasztalt több mint 30 százalékos bruttó béremelkedés is hozzájárult ahhoz, hogy a diplomát szerző diákok az eddigieknél is könnyebben és gyorsabban, kevesebb, mint hét év alatt törlesszék a felvett diákhiteleket.
Azon diákok, akik 2019. szeptember 16-ig igénylik a hallgatói hiteleket, már október 15-én hozzájuthatnak a megigényelt összeghez, mely a Diákhitel1 esetében a hallgató bankszámlájára, a Diákhitel2 esetében közvetlenül a felsőoktatási intézményhez érkezik - közölték.
-MTI-
A rovat további hírei: Oktatás
DSTV: nyitott nap a Rudasban
2024. dec. 06.
Folytatta az elmúlt évek hagyományát a Rudas középiskola, derül ki a DSTV összegzéséből. Az intézmény képzési programjával, szakmai kínálatával, színes mindennapjaival és gazdag diákéletével nyitott nap keretében ismerkedhettek a továbbtanulók. Hangkép.
DSTV: dózsás kollégák randevúja az iskolában
2024. dec. 01.
Szép esemény színesítette a Dózsa iskola jubileumi tanévét még a nagy csőtörés előtt, derül ki a DSTV összegzéséből. A 45. évforduló apropóján szervezték meg a volt kollégák, pedagógusok találkozóját az intézményben – meghitt délután kerekedett. Hangkép.
DSTV: iskolanyitogatóval csalogattak
2024. nov. 29.
Megtartotta az első iskolanyitogató rendezvényét a BIROK Szabó Magda Tagintézménye, derül ki a DSTV összegzéséből. Farkas Márta intézményvezető elárulta, már most nagyon sokan érdeklődnek az iskola programja és kínálata iránt. Hangkép.
Egyetemre készülsz? Válaszd a Széchenyi gimit!
2024. nov. 27.
A szeptemberben kezdő négyévfolyamos osztályokban négyféle emelt óraszámú és egy általános képzés kínálatából választhatnak a tanulók. A hagyományoknak megfelelően nyolcévfolyamos osztályt is indít a következő tanévben a Széchenyi István Gimnázium. Tételes lista és felvételi információk itt! (X)
DSTV: elsősöket avattak az Aranyban
2024. nov. 27.
Kedves hagyományt folytatott az Arany János Általános Iskola, derül ki a DSTV összegzéséből. Az első osztályosok sikeresen teljesítették a korábbi próbatételeket, így mindannyian részt vehettek az avató ünnepségen, ahol a közösség teljes jogú polgárai lettek. Hangkép.
DSTV: pályaorientáció a Széchenyiben
2024. nov. 26.
Remekül sikerült az immár hagyományos programsor a gimnáziumban, derül ki a DSTV összegzéséből. A diákok rengeteg meghívott egyetem és kar kínálatát ismerhették meg, a bemutatókat a témába vágó előadások is színesítették. Hangkép.
Újfent tarolt a "gpsz"
2024. nov. 25.
Tizennegyedik alkalommal rendezték idén a „gpsz” Informatikai Csapatversenyt a Rudasban. A fiatalon elhunyt kollégájuk emlékére állított versenyen általános iskolások mérették meg magukat – nem meglepő módon idén is számos lelkes csapat szállt harcba a dobogós helyekért.








