Harminc új parkoló
Bár még nem készült el teljes egészében, de a lakók már használatba is vették a Gábor Áron utcában épített új parkolókat.
Mint arról korábban is beszámoltunk, a Technikum városrészben, a Gábor Áron utcában, végig az Aprók Háza Tagóvoda udvara mellett huszonegy új, merőleges beállású parkolót alakítanak ki az önkormányzat megrendelésére a szakemberek. Nagy Zoltánné, a 7-es számú választókerület képviselője elmondta, szükség volt rá, igényelték a lakók a bővítést, és az előzetesen elkészített felmérések alapján itt tudtak kialakítani új férőhelyeket. Az óvodakerítés melletti, huszonegy parkolón kívül további kilenc férőhelyet építenek az utca végén, az óvoda bejárata előtti részen.
Itt a terület átalakítása nagyobb munkát igényel, de jó ütemben haladnak ezzel is, az időjárás függvényében körülbelül két-három hét múlva végezhetnek vele. Így összesen harminc új parkoló áll majd az ittlakók rendelkezésére. Ha mindent befejeznek a szakemberek, visszaállítják az eredeti forgalmi rendet. Az Aprók háza óvoda kerítése mellett új járdasor is készült. A parkolók építéséhez természetesen tereprendezés is társul, de ezt majd a kivitelezés végén valósítják meg a szakemberek.
A rovat további hírei: Közélet
Az energiaválság több dologra rávilágított
2025. júl. 23.
A cím magáért beszél – nem is olyan régen az ország legtöbb intézménye egyik napról a másikra azzal szembesült, hogy a hóvégi számla összege a sokszorosára növekedett. A hétköznapokban energiafüggésben élünk, ám gondos tervezéssel, nyugat-európai jó példákkal sokat javíthatunk a helyzeten.
"... jó a gyereknek, jó a mamának és a papának"
2025. júl. 23.
Dunaújvárosban abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy nem kell messzire mennünk, ha kikapcsolódásra vágyunk. Olyannyira nem, hogy a nyári melegben számos lehetőség áll a rendelkezésünkre: működik az élményfürdő, nyitva az uszoda, elérhető a szabadstrand.
Gyászol a város, elhunyt Almási Zsolt
2025. júl. 22.
A város hivatalos honlapján látott napvilágot a megrendítő hír az első szabadon választott polgármester, Dunaújváros díszpolgára haláláról. Nyugodjék békében! A nekrológ mellett Pintér Tamás polgármester személyes hangú búcsúját is közöljük.
DSTV: tájékoztató a pályázatokról
2025. júl. 22.
A beszámoló már szerepelt hasábjainkon, most itt a DSTV összegzése arról, hogy az Európai Unió által finanszírozott pályázatokról tartott sajtótájékoztatót Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs alpolgármester. Mint hangsúlyozta, ezek a források kulcsfontosságúak a város jövője szempontjából.
Városi vadvirágos parcella: az élő példa
2025. júl. 20.
Visszatérő téma hasábjainkon a városi közterek „visszavadításának” gondolata – ezúttal egy, pontosabban rögtön kettő kertvárosi példával szolgálunk. A kiégett gyepes területekkel szemben valódi alternatívát kínál a biodiverz, vadvirágos parcella – máris mutatjuk, hogyan.
Vasmacskák – összefogás a gyári kolóniákért
2025. júl. 19.
Mindig is tudni lehetett, hogy a vasmű területén kolóniákban élnek macskák – gondozásukat az ott dolgozók önkéntesen vállalták. Ellátták őket élelemmel, a szerencsésebbek otthonra is találtak a vasműsök között, a kevésbé szerencsések pedig a gyár területén éltek. A tömeges elbocsátással az négylábúak sorsa kilátástalannak látszik – ám van valaki, aki igyekszik megtalálni a megoldást.
Elhunyt Parádi György – nyugodjék békében...
2025. júl. 19.
Dunaújváros önkormányzata mély megrendüléssel tudatja, hogy életének 80. évében elhunyt Parádi György, városunk Pro Cultura Intercisae díjas zenésze, a Pentele Baráti Kör egykori elnöke.