Légy szíves!
Kikerült a Petőfi iskola mellé az a hatalmas, szív alakú gyűjtőpont, ahová az adománynak szánt kupakokat várják. A gyűjtő Lassingleitner Fruzsina képviselőnek köszönhetően került ki, mint mondta, a városban több helyen várható még ehhez hasonló.
Kedd délelőtt egy új helyen várják az adományokat a Római városrészben, méghozzá a Petőfi iskola mellett egy mutatós, nagyméretű, szív alakú gyűjtőben. Lassingleitner Fruzsina képviselő elmondta, a környezettudatos nevelésnek kiemelten fontos szerepe van, az újrahasznosítás a jövő legnagyobb kihívása, melyet minden településnek meg kell oldani, ez pedig csak akkor lehet sikeres, ha az itt élő embereket is bevonjuk ebbe a tevékenységbe.
Úgy fogalmazott, ezt a szemléletmódváltást már érdemes gyerekkorban elkezdeni, ezért választotta a szív alakú gyűjtő helyszínéül a Petőfi Sándor Általános Iskola melletti területet. Mint mondta, a visszajelzések egyértelműen pozitívak, ezért a város több pontján is tervezik még ehhez hasonló gyűjtők telepítését bárki számára, akinek szüksége van a támogatásra.
A rovat további hírei: Közélet
Újabb 90 éves polgárt ünnepeltek városunkban
2024. okt. 27.
Folytatódott a szépkorúak köszöntése városunkban: Szeleczki Józsefet, Józsi bácsit 90. születésnapja alkalmából köszöntötte a város vezetése. Szántó Péter önkormányzati képviselő otthonában látogatta meg az ünnepeltet.
Ismét téli időszámítás vasárnap hajnaltól – egy óra plusz, álomszuszékok!
2024. okt. 25.
Aki örül a bónusz ajándékba kapott egy órának, azt most is elkeserítem, így vagy úgy, de mindenképpen borítja a már beállt életritmust. Küszöbön a téli időszámítás!
Ismét együtt tesznek a zöldebb, élhető jövőért városunkban
2024. okt. 25.
Szakmai egyeztetés és párbeszéd helyszíne volt a Városháza annak kapcsán, hogy Dunaújvárosban is elkezdődött a Life projekthez köthető munka. A program legfontosabb pilléreiről Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs alpolgármester beszélt.
Megkezdte munkáját az új közgyűlés
2024. okt. 24.
A júniusi önkormányzati választás utáni első rendes ülését tartotta városunk újonnan megválasztott közgyűlése csütörtökön délelőtt. A képviselők összesen 37 témában hoztak döntést, a legnagyobb érdeklődés a Béke városrészi postanyitás kérdését kísérte.
A négyszer megünnepelt születésnap
2024. okt. 24.
Zorinácz Józsefné Ilona néni szeptember 25-én ünnepelte a 90. születésnapját, először. Azóta ugyanis több alkalommal megülték a kerek évfordulót a családdal, az önkormányzati köszöntés már a negyedik volt az összejövetelek sorában.
Közösen búcsúztak a legendás tanártól
2024. okt. 24.
A közelmúltban állt az égi katedrára Fejős Ádám, akitől a volt pályatársak, egykori diákok közösen búcsúztak a Rudas középiskolában. A dunaújvárosi oktatási szféra legendás alakja volt, emléke örökké él.
"A mi dolgunk, hogy tovább vigyük a lángot" (galériával)
2024. okt. 23.
Méltó módon, együtt tisztelgett a hősök előtt Dunaújváros az 1956-os forradalom és szabadságharc kitörésének 68. évfordulóján. Ez alkalomból elsőként a temetői kopjafánál koszorúzással emlékeztek, majd a Bartók Kamaraszínházban ünnepélyesen átadták a Dunaújvárosért díjat, amelyet idén Petrás Gábor érdemelt ki.