Újabb szűk DAB-vereség
Hiába szerzett négy gólt is, szoros vereséget szenvedett Tapolcsányban a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong cspaata.
Hosszabb, közel kéthetes szünet után játszott újra felkészülési mérkőzést a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata, mely ma este hat órától a szlovák másodosztályban szereplő Topolcany HC vendégeként korcsolyázott jégre. A házigazdák tegnap büntetőkkel legyőzték az Újpest gárdáját, szóval nem várt könnyű mérkőzés a mieinkre, s ezt már az első harmadban érzékelhették is jégkorongozóink, mivel a hazaiak már a 6. percben megszerezték a vezetést. Acélbikáink a 17. percben egyenlítettek Kovács Bronson találatával, majd a második felvonás derekán, Somogyi révén már a vezetést is megszerezték (1-2).
Kép: DO-archív
Sokáig azonban nem örülhettek ennek, mert Durco három perccel később egalizált, s bár erre Dansereau válaszolt a 36. percben, az utolsó szó joga a szlovákoké volt, akik Hrudik góljával a 40. percben másodszor is egalizálni tudtak (3-3). A harmadik felvonást sajnos a házigazdák kezdték jobban, s már a 46. percben újra magukhoz ragadták a vezetést, s hiába egyenlített Somogyi a játékrész dereka után nem sokkal, az 52. percben megszerezte ötödik találatát is az ellenfél (5-4). A hátralévő időben nagy energiákat mozgósítottak a Bikák az újbóli egalizálásért, ám hiába hozták le kapusukat is a hajrában, újabb gólt már nem tudtak szerezni, így 5-4-es vereséget szenvedtek. Folytatás holnap este hat órától hazai környezetben a Vasas ellen.
Topolcany – DAB 5-4 (1-1, 2-2, 2-1)
Gólszerzőink: Somogyi 2, Kovács B. 1, Dansereau 1.
A rovat további hírei: Sport
Még jókor jött a balhorog?
2025. aug. 20.
Háromgólos vereséget szenvedett a FEHA19 elleni felkészülési találkozón a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata.
DSTV: Bimmer Parádé a szigeten
2025. aug. 19.
Zúgó kipufogók, perzselő abroncsfelület, kiváló hangulat és fanatikus jókedv – meg persze rengeteg, messziről felismerhető kék-fehér BMW logók. Idén is nagyot ment a Bimmer Parádé, amelynek a Szalki-sziget adott otthont a mögöttünk hagyott hétvégén. A szervezők remek programokkal készültek, amely keretében a családosok és az igazi fanatikusok is találtak maguknak elfoglaltságot. Hangkép.
Szentesen kezdi a bajnokságot a DFVE
2025. aug. 19.
Idegenben, a Szentes ellen vág neki az OB I-es pontvadászatnak a DFVE női vízilabda csapata, mely első hazai bajnokiját a III. Ker. TVE ellen játssza szeptember utolsó napjaiban.
Szoros siker a NEKA otthonában
2025. aug. 19.
Fáradtan is nagyot küzdött és egygólos, 28-27-es győzelmet aratott a NEKA otthonában lejátszott felkészülési találkozón a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt csapata.
Minden éremből jutott a fiataloknak
2025. aug. 18.
Egy első, egy második és egy harmadik helynek örülhettek a DKKA kézilabdázói a hetedik alkalommal megrendezett Horváth Nikolett Emléktornán a mögöttünk hagyott hétvégén.
BMW-sek randevúja a szigeten (galériával)
2025. aug. 18.
Szokás szerint remek hangulatban rendezték meg a BMW-sek hagyományos nyári márkatalálkozóját, a Bimmer Parádét a Szalki-szigeten, ahol csütörtöktől vasárnapig várta számtalan izgalmas program a résztvevőket.
Újabb döntetlen, ezúttal idegenben
2025. aug. 18.
Hiába vezetett ismét két góllal, az Érd elleni mérkőzést követően ezúttal a Dombóvár ellen ért el 2-2-es döntetlent a Dunaújváros FC labdarúgó csapata az NB III-as pontvadászatban.