A gyűlöletkeltés nagymesterei
A jobbikos Pintér Tamás névtelenül névtelen és arctalan oldalain rágalom és gyűlölet-hadjáratot indított a Fidesz-jelöltjei és támogatottjai ellen - írja az Újvárosi Valóság.
A párás tekintetű Celeb Tomika, először Palkovics Kata független jelöltet vette célba. Háromrészes cikksorozatban taglalták, hogy a cége milyen szörnyűségeket követett el, hogyan emelt árat, bla-bla…
Azért nem részletezzük, hogy minden egyes ostobaság helyett mi a valóság, mert ez nem a kibeszélőshow legújabb adása, ráadásul ennyi blődséget azért nyilván nem volt összehordani. Az igen gazdag fantáziával megáldott emberünk által elmondottakkal lényegében nem is kellene foglalkozni, annyira nívótlan megnyilvánulás ez részéről, hogy már nekünk kellemetlen. De azért egy dolgot nem árt, ha magukba vésnek a dunaújvárosiak: azt sem szabad elhinni, amit Pintér kérdez. Mert az, hogy nettó hazugsághalmazt tálalt eléjük, hogy szemrebbenés nélkül hazudott bele az arcukba egyébként nem méltó egy országgyűlési képviselőhöz. Mert lássuk be: semmi sem igaz az egész rémtörténetből. Nem árt tudni, hogy 2019 június végén a Dunaújvárosi Kegyelet Bt visszaadta a temető üzemeltetését az önkormányzatnak, közbeszerzési eljárás megindítását kezdeményezték az ügyben. Tehát az új üzemeltető kiválasztásáig vállalta a cég a Dunaújvárosi Temető üzemeltetését, jelenleg még nincs kiválasztva, hogy ki üzemelteti a temetőt. Így aztán semmilyen következtetés ebből adódóan nem állja meg a helyét.
Az sem meglepő hogy minden olyan hozzászólást, kommentet töröltek a rágalomhalmaz oldalán, akiknek ellentétes információjuk, véleményük van és nem a Pintér-mantrát tolják folyamatosan, hanem a tények ismeretében foglalnak állást az adott kérdésben. Egyébként annak van némi diszkrét bája, hogy Palkovics Katát támogató és a temetőt üzemeltető cég hozzászólást letöröltek, mindenkit kitiltottak, de így tesznek a jobbikos Pintér Tamás oldaláról is. Náluk semmilyen ellenvéleménynek nincs helye. Hiába, ilyenek voltak mindig is a fasiszták módszerei. Egyedül Palkovics Katának engedték meg – a látszat kedvéért – hogy hozzászóljon.
Palkovics Katalin, mint a Dunaújvárosi Kegyelet Kft ügyvezetője ezúton szeretnék reagálni az engem és társaságomat itt ért vádakra. Sajnos természetes, hogy „új indulóként” komoly támadások érnek a gyűlöletkampány jegyében. A korrekt tájékoztatás – ahogyan a bejegyzés írója hirdeti – természetesen nem állja meg a helyét, mivel a leginkább érintett felet, azaz engem meg sem keresett. A cikk arctalan és névtelen írója félinformációkat és komoly csúsztatásokat közöl, mely kifejezetten a lejáratásom céljából született. Úgy gondolom, hogy egy üzleti sérelmet politikai köntösbe öltöztetni több, mint gusztustalan, és nem korrekt.
Információink szerint a rágalmazó oldal egyik üzemeltetője Palkovicsék temetkezési konkurenciája, akik végre elérkezettnek látták az időt, hogy politikai ügyet csináljanak Palkovics Katalin indulásából, s felajánlották szolgálataikat a jobbikos Pintér Tamásnak.
Már a család sem szent számukra
Nem lepődtünk meg, hogy a másik fiatal és most induló képviselő-jelölt is a gyűlöletkampány áldozatává vált. De most kicsit tovább merészkedtek, mint eddig: nem csupán Vass Ádámot, a fiatal, tehetséges újságírót, hanem annak családját mocskolták be. Ezzel is igazolva, hogy akik cselekedni nem tudnak, azok mások lejáratásával próbálnak eredményt, népszerűséget elérni. Olyan sötét és mély gyalázkodásba, gyűlöletkeltésbe fogtak, ami csak a fasisztákra jellemző.
Közben még időnként azt is elfelejtik, hogy legalább a mostani szövetségeseiket ne gúnyolják ki. A baloldali érzelmű emberek valószínűleg felháborodnak azon, hogy jó poénnak tartják ahogy írják „ Munkásököl VASS ököl, oda üt ahova köll”- kezdetű cikküket, amelyben Vass Ádám családját gyalázzák.
A jobbikos Pintér a baloldali érzelmű embereket gúnyoltatja ki, a munkásokat alázza meg. Ez is azt mutatja, hogy a baloldali embereket a fasiszta szellemiségű jobbikos Pintér és bandája, csak ki akarja használni, de közben kinevetik, kigúnyolják, meggyalázzák őket. Vass Ádám felháborodva adott ki közleményt arról, hogy mennyire alantas és szánalmas módszerrel próbálják őt lejáratni, a családját állítva a célkeresztbe.
Mindeközben Pintér Tamás a rendőrség ajtajában fotóztatja magát. Hogy ő ám feljelentést tett, mert bántják…Pedig csak arról szóltak a hírek, hogy személyesen összefüggésbe hozható egy bűncselekmény elkövetőjével. Ami egyáltalán nem rágalom, hiszen az ügy már bírósági szakaszban van.
Hobbi szinten jelent fel másokat, de mindegyik alaptalannak bizonyult
Pintér Tamásnak már több mint negyven feljelentése volt Dunaújváros a „szeretett városa” ellen, ahogy olvastuk Cserna Gábor polgármester közleményében, s eddig mindet elvesztette.
Ha kicsit másik oldalról nézzük a dolgot, legalább ebben kiéli a tenni akarását, ha már a képviselői munka nem gyümölcsöző számára. Szegény Tomikát egyébként nem szabad bántani, mert akkor bizony elszalad a rendőrbácsikhoz, hogy védjék meg. Az persze mellékes, hogy mindeközben a hordája tobzódik a gyűlölködés és gyűlöletkeltés mocskában.
És csak tényleg néhány kérdés, amire még sosem sikerült választ kapnunk. Drága Tomika-rajongó jobbikosok, mutassatok már egyetlen méternyi járdát, amit Pintérnek köszönhetünk. Hol van valami, amit ő hozott ide a városba? Hol van bármi is, ami előremutat? Nos?Mit tett ő eddig?
- ujvarosivalosg.hu -
A rovat további hírei: Közélet
Magdi néni a 90 évesek táborába lépett
2025. júl. 30.
Újabb szépkorú dunaújvárosi polgárt köszöntettek a napokban: Uhrin Ferencné, Magdi néni nagy családja körében ünnepelte a 90. születésnapját. Barta Endre alpolgármestert és az önkormányzat jókívánságait gyermekei, unokái, dédunokái körében fogadta az ünnepelt.
Boldog születésnap, szép családi körben
2025. júl. 29.
Újabb szépkorút köszöntött az önkormányzat – Barta Endre alpolgármester Varga Mária Magdolnát, Marika nénit 95. születésnapja alkalmából látogatta meg otthonában. Az ünnepelt egy szelet torta mellett szívesen mesélt életéről és mindennapjairól.
DSTV: gondos tervezés
2025. júl. 27.
A héten már készült egy összeállításunk az energiaválság nyomán arról, hogy milyen fejlesztések-átalakítások szükségesek ahhoz, hogy csökkentsük az energiafüggésünket. A téma apropóján felkerestük Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs alpolgármestert is. Hangkép.
Közeleg az iskolakezdés, érkezik a segítség
2025. júl. 26.
Még javában tart a nyár, ám a nehéz körülmények között élők számára ez egyben azt is jelenti, hogy közeleg az iskolakezdés. Pontosabban közeledik egy olyan esemény, amely nagy, s talán egyre nehezebb teher a családok számára. Érkezik azonban a segítség – a közösség összefogásával.
Új élet a régi Bánkiban – közösségi kertet hoznak létre az udvaron
2025. júl. 25.
Az Új Esély Központ fontos szerepet tölt be a dunaújvárosi szociális szférában – mentális betegséggel és szenvedélybetegségekkel küzdő ellátottakat gondoz. Számos módszer adódik a problémák kezelésére, többek között a természetben töltött idő is nagy segítség lehet. A régi Bánki udvarán különleges projekt kezdődik – az Új esély közösségi kerttel segítik a városlakókat.
Folyamatos együttműködésben a fejlődésért
2025. júl. 24.
Személyesen üdvözölte Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs alpolgármester Vass Zoltánt, a Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara nemrég megválasztott elnökét. A találkozó középpontjában a város gazdasági helyzete és a kitűzött célok álltak. A megbeszélás híre és az elnöki interjú itt!
Az energiaválság több dologra rávilágított
2025. júl. 23.
A cím magáért beszél – nem is olyan régen az ország legtöbb intézménye egyik napról a másikra azzal szembesült, hogy a hóvégi számla összege a sokszorosára növekedett. A hétköznapokban energiafüggésben élünk, ám gondos tervezéssel, nyugat-európai jó példákkal sokat javíthatunk a helyzeten.