Dunaújváros Hetilap

A gyűlöletkeltés nagymesterei

doszerk - 2019. szeptember 4. 18:36

A jobbikos Pintér Tamás névtelenül névtelen és arctalan oldalain rágalom és gyűlölet-hadjáratot indított a Fidesz-jelöltjei és támogatottjai ellen - írja az Újvárosi Valóság.

A párás tekintetű Celeb Tomika, először Palkovics Kata független jelöltet vette célba. Háromrészes cikksorozatban taglalták, hogy a cége milyen szörnyűségeket követett el, hogyan emelt árat, bla-bla…

Azért nem részletezzük, hogy minden egyes ostobaság helyett mi a valóság, mert ez nem a kibeszélőshow legújabb adása, ráadásul ennyi blődséget azért nyilván nem volt összehordani. Az igen gazdag fantáziával megáldott emberünk által elmondottakkal lényegében nem is kellene foglalkozni, annyira nívótlan megnyilvánulás ez részéről, hogy már nekünk kellemetlen. De azért egy dolgot nem árt, ha magukba vésnek a dunaújvárosiak: azt sem szabad elhinni, amit Pintér kérdez. Mert az, hogy nettó hazugsághalmazt tálalt eléjük, hogy szemrebbenés nélkül hazudott bele az arcukba egyébként nem méltó egy országgyűlési képviselőhöz. Mert lássuk be: semmi sem igaz az egész rémtörténetből.  Nem árt tudni, hogy 2019 június végén a Dunaújvárosi Kegyelet Bt visszaadta a temető üzemeltetését az önkormányzatnak, közbeszerzési eljárás megindítását kezdeményezték az ügyben. Tehát az új üzemeltető kiválasztásáig vállalta a cég a Dunaújvárosi Temető üzemeltetését, jelenleg még nincs kiválasztva, hogy ki üzemelteti a temetőt. Így aztán semmilyen következtetés ebből adódóan nem állja meg a helyét.  

Az sem meglepő hogy minden olyan hozzászólást, kommentet töröltek a rágalomhalmaz oldalán, akiknek ellentétes információjuk, véleményük van és nem a Pintér-mantrát tolják folyamatosan, hanem a tények ismeretében foglalnak állást az adott kérdésben. Egyébként annak van némi diszkrét bája, hogy Palkovics Katát támogató és a temetőt üzemeltető cég hozzászólást letöröltek, mindenkit kitiltottak, de így tesznek a jobbikos Pintér Tamás oldaláról is. Náluk semmilyen ellenvéleménynek nincs helye. Hiába, ilyenek voltak mindig is a fasiszták módszerei. Egyedül Palkovics Katának engedték meg – a látszat kedvéért – hogy hozzászóljon.

Palkovics Katalin, mint a Dunaújvárosi Kegyelet Kft ügyvezetője ezúton szeretnék reagálni az engem és társaságomat itt ért vádakra. Sajnos természetes, hogy „új indulóként” komoly támadások érnek a gyűlöletkampány jegyében. A korrekt tájékoztatás – ahogyan a bejegyzés írója hirdeti – természetesen nem állja meg a helyét, mivel a leginkább érintett felet, azaz engem meg sem keresett. A cikk arctalan és névtelen írója félinformációkat és komoly csúsztatásokat közöl, mely kifejezetten a lejáratásom céljából született. Úgy gondolom, hogy egy üzleti sérelmet politikai köntösbe öltöztetni több, mint gusztustalan, és nem korrekt.

Információink szerint a rágalmazó oldal egyik üzemeltetője Palkovicsék temetkezési konkurenciája, akik végre elérkezettnek látták az időt, hogy politikai ügyet csináljanak Palkovics Katalin indulásából, s felajánlották szolgálataikat a jobbikos Pintér Tamásnak.

Már a család sem szent számukra

Nem lepődtünk meg, hogy a másik fiatal és most induló képviselő-jelölt is a gyűlöletkampány áldozatává vált. De most kicsit tovább merészkedtek, mint eddig: nem csupán Vass Ádámot, a fiatal, tehetséges újságírót, hanem annak családját mocskolták be. Ezzel is igazolva, hogy akik cselekedni nem tudnak, azok mások lejáratásával próbálnak eredményt, népszerűséget elérni. Olyan sötét és mély gyalázkodásba, gyűlöletkeltésbe fogtak, ami csak a fasisztákra jellemző.

Közben még időnként azt is elfelejtik, hogy legalább a mostani szövetségeseiket ne gúnyolják ki. A baloldali érzelmű emberek valószínűleg felháborodnak azon, hogy jó poénnak tartják ahogy írják „ Munkásököl VASS ököl, oda üt ahova köll”- kezdetű cikküket, amelyben Vass Ádám családját gyalázzák.

A jobbikos Pintér a baloldali érzelmű embereket gúnyoltatja ki, a munkásokat alázza meg. Ez is azt mutatja, hogy a baloldali embereket a fasiszta szellemiségű jobbikos Pintér és bandája, csak ki akarja használni, de közben kinevetik, kigúnyolják, meggyalázzák őket. Vass Ádám felháborodva adott ki közleményt arról, hogy mennyire alantas és szánalmas módszerrel próbálják őt lejáratni, a családját állítva a célkeresztbe. 

Mindeközben Pintér Tamás a rendőrség ajtajában fotóztatja magát. Hogy ő ám feljelentést tett, mert bántják…Pedig csak arról szóltak a hírek, hogy személyesen összefüggésbe hozható egy bűncselekmény elkövetőjével. Ami egyáltalán nem rágalom, hiszen az ügy már bírósági szakaszban van.

Hobbi szinten jelent fel másokat, de mindegyik alaptalannak bizonyult

Pintér Tamásnak már több mint negyven feljelentése volt Dunaújváros a „szeretett városa” ellen, ahogy olvastuk Cserna Gábor polgármester közleményében, s eddig mindet elvesztette.

Ha kicsit másik oldalról nézzük a dolgot, legalább ebben kiéli a tenni akarását, ha már a képviselői munka nem gyümölcsöző számára. Szegény Tomikát egyébként nem szabad bántani, mert akkor bizony elszalad a rendőrbácsikhoz, hogy védjék meg. Az persze mellékes, hogy mindeközben a hordája tobzódik a gyűlölködés és gyűlöletkeltés mocskában.

És csak tényleg néhány kérdés, amire még sosem sikerült választ kapnunk. Drága Tomika-rajongó jobbikosok, mutassatok már egyetlen méternyi járdát, amit Pintérnek köszönhetünk. Hol van valami, amit ő hozott ide a városba? Hol van bármi is, ami előremutat? Nos?Mit tett ő eddig?

- ujvarosivalosg.hu -

A rovat további hírei: Közélet

Profi futópad a lánglovagok szolgálatában

Profi futópad a lánglovagok szolgálatában

2025. nov. 14.

Nem is olyan régen döntött arról a közgyűlés, hogy egy professzionális sporteszközt adományoznak a dunaújvárosi tűzoltók számára. A futópad megérkezett, az ünnepélyes és kiváltképp jó hangulatú átadó pedig csütörtök délután volt.

Dunaújváros zöld elkötelezettsége: EUCF és DIMOP projektek a fenntartható jövőért

Dunaújváros zöld elkötelezettsége: EUCF és DIMOP projektek a fenntartható jövőért

2025. nov. 14.

Újabb mérföldkőhöz érkezett az elmúlt hónapokban a város zöld és fenntarthatósági elkötelezettsége: két kiemelt projektet sikereiről is szó esett. Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs ügyekért felelős alpolgármester szerint mindkét program — az EUCF és a DIMOP — jelentősen hozzájárul a város energiahatékonyságának növeléséhez, valamint a fenntartható városi működés kialakításához.

Közgyűlés: a kórház melletti parkolók építésének szerződéseiről is döntöttek

Közgyűlés: a kórház melletti parkolók építésének szerződéseiről is döntöttek

2025. nov. 13.

Városunk közgyűlése ma délelőtt tartotta november havi ülését. A testület 24 napirendről nyílt, míg 3 témáról zárt ülésen határozott. Jó hír, hogy már a kórház körüli parkolók építése is napirenden volt, sőt, a kivitelezés szerződéséről is határozat született.

Kezdődik a karácsonyi csodavárás időszaka

Kezdődik a karácsonyi csodavárás időszaka

2025. nov. 13.

Az első gyertya meggyújtásával kezdetét veszi az év egyik legszebb és legmeghittebb időszaka, és ezzel együtt a Városháza téri "Adventi Forgatag" is megnyitja kapuit a karácsonyi vásárral. Több héten át színpadi produkciók, ünnepi díszbe öltöztetett főtér és téli finomságok várják a forgatagba kilátogatókat.

Segítsünk a baracsi tűzoltóknak!

Segítsünk a baracsi tűzoltóknak!

2025. nov. 13.

A tönkrement régi tűzoltóautó helyett egy újabbat, megbízhatóbbat szeretnének vásárolni a baracsi tűzoltók, s ebben most bárki segíthet nekik!

Fontos munkák zajlanak a Szalki-szigeten

Fontos munkák zajlanak a Szalki-szigeten

2025. nov. 12.

Településünk egyik ékköve a szabadstrand és környéke – a területen rengeteg fa található, ám az évek során közülük sokan elöregedtek és megbetegedtek. Jelenleg is tart a balesetveszélyessé vált példányok kivágása.

Hála és köszönet a közösségnek – díjátadó koronázta a szociális munka napját

Hála és köszönet a közösségnek – díjátadó koronázta a szociális munka napját

2025. nov. 12.

Polgármesteri és intézményvezetői köszöntő, szép műsor, és az intézményi tradícióknak megfelelően díjátadó színesítette az Útkeresés Segítő Szolgálat ünnepi eseményét, amelyet a szociális munka napja alkalmából rendeztek a zeneiskola kamaratermében kedden délelőtt.