A Jobbik horrorkoalíciója
A Momentum elnöke szerint a háború elől menekülő bevándorlóknak igenis joguk van belépni Európába, és a kontinensnek kötelessége őket elszállásolni és gondjukat viselni.
Fekete-Győr András a Hír TV kérdésére elmondta: Ha a magyar kormány nem teljesíti ezt az európai kötelezettséget, a migránsok befogadása helyett extra pénzt kellene fizetnie Magyarországnak. Vagyis önként és dalolva szórná az adóforintokat a migráció „kezelésére”.
Mit lehet erre mondani momentán? A hír kommentjei között a legenyhébb megfogalmazás, hogy az említett párt vezetőit nemzetbiztonsági szempontból át kellene világítani. Ennél csak súlyosabb, nyomdafestéket nem bíró véleményeket fogalmaztak meg a bejelentés olvasói. A felháborodás érthető. Egy-egy migráns után az ország büntetése több tízmillió forint lehet. A beláthatatlan számú migráns után milliárdokat kellene fizetnie az országnak az ellenzéki párt tervei szerint.
Hogy is jutott idáig a Momentum? Mióta világossá vált a párt vezetőinek, hogy a kormánypártoktól nem tudnak szavazókat elcsábítani, egyre inkább felszínre tör a Momentum valódi, liberális irányultsága. Noha a párt elnöke többször is visszautasította a vádat, hogy ők lennének az új SZDSZ, a Momentum a kezdetektől nem tudta elrejteni a korábbi liberális párttal való hasonlóságokat. Egyes volt SZDSZ-es politikusok és a párt egykori holdudvarához tartozó személyek tűntek föl az új formáció háza táján. Momentumosként vált ismertté a vidékieket lekezelő írásáról elhíresült Mécs János, a volt SZDSZ-s országgyűlési képviselő, Mécs Imre fia. A szabad demokratákhoz kötődő Radnóti Sándor esztéta fia, Radnóti András is a Momentumnál tűnt föl, emellett Haris Éva, Haris György SZDSZ-közeli vállalkozó felesége is segített a párt indulásakor.
A Momentum politikája is egyre több hasonlóságot mutat az SZDSZ-ével. Az európai uniós választások előtt a Guy Verhofstadt vezette liberálisokkal kötöttek szövetséget, noha a magát centristának nevező Emmanuel Macron pártját is választhatták volna.
További hasonlóság a szabad demokratákkal, hogy a kezdeti heves elzárkózás után a Momentum is nyitni kezdett a baloldal felé. Egy esetleges ellenzéki összefogást firtató kérdésre 2017 elején még azt válaszolta Fekete-Győr András: „Kizárt, senkivel sem fog össze a Momentum.” A DK elnökéről pedig azt mondta: „Nem tudom, hogy Gyurcsány Ferenc mi az istent keres még a politikában. Már igazán eltakarodhatna a közéletből.” Az EP-választások kapcsán 2019-ben viszont már úgy fogalmazott, nem lenne baja vele, ha a képviselőik egy frakcióban ülnének Dobrev Klárával az Európai Parlamentben. Az októberi önkormányzati választásra pedig már számos körzetben megállapodott a Momentum a baloldallal a jelöltállításban, és Budapesten is a baloldal jelöltje, Karácsony Gergely mögé álltak be, Gyurcsány Ferenccel karöltve. Dunaújvárosban pedig a horrorkoalíció tagjai lettek. Így az egykori gárdista, szélsőjobboldali Pintér Tamás támogatására biztatnak. Hogy aztán együtt töltsék föl a dunaújvárosiak pénzét a migránsok bankkártyáira. Tényleg horror!
- Rosdy Tamás -
A rovat további hírei: Közélet
Rengeteg szemét gyűlt össze szombaton a Békében
2024. nov. 11.
Az elmúlt szombaton ismét lomtalanítás volt, ezúttal a Béke városrészben élők szabadulhattak meg a körülöttük felgyülemlett felesleges holmiktól, használhatatlan eszközöktől, régi kacatoktól, évtizedes bútoroktól, idejétmúlt műszaki eszközöktől.
A háborúk áldozataira emlékeztek
2024. nov. 09.
A DSTV hangképes összegzését már láthatták, most itt a beszámoló – a halottak napjának időszakában emlékeztek meg Pentele világháborús áldozatairól.
Devizapiac - Gyengült pénteken a forint
2024. nov. 09.
Gyengült pénteken a forint a kora reggeli jegyzéséhez képest a főbb devizákkal szemben.
Másfélmillió négyzetméteren kell falevelet gyűjteni a város közterein
2024. nov. 08.
Tagadhatatlanul beköszöntött az ősz, jóval hűvösebb a levegő, a reggeleink pedig már fagypont közelében kezdődnek. Ez az az időszak, amikor a falevelek is tömegével kezdenek hullani a fákról, ezzel rengeteg munkát adva a szolgáltatónak.
Pentele hőseire emlékeztek
2024. nov. 08.
Méltó módon, fáklyás megemlékezéssel tisztelgett a város Dunapentele hősei előtt. Az 1956-os forradalom és szabadságharc végsőkig kitartó harcosaira az 156-os emlékműnél emlékeztek csütörtökön este.
Idén már 25. alkalommal díjazták a legjobb virágosítókat (galériával)
2024. nov. 08.
Idén 25. alkalommal hirdette meg az önkormányzat a Virágos Dunaújvárosért elnevezésű versenyt – nyolc kategóriában várták a nevezéseket, de díjazták az "első fecskéket" és a jubiláló virágosítókat is.
Karikó Katalin: be kell mutatni a tudomány eredményeit az embereknek
2024. nov. 08.
Be kell mutatni a tudomány eredményeit az embereknek - jelentette ki Karikó Katalin szerdán a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) Innovációs napján.