A lakók már birtokba is vették az új parkolóhelyeket
Pénteken a Technikum városrészben a Gábor Áron utcában és a Vörösmarty Mihály utcában visszaállt az eredeti forgalmi rend a 21 új parkolóhely építési munkálatainak lezárultával.
A Gábor Áron utca forgalma újra egyirányú lett az Esze Tamás utcától a Bercsényi Miklós utca felé. A Vörösmarty utcában pedig a Bercsényi utcától az Esze Tamás utca irányába lehet haladni. Pénteken Cserna Gábor polgármester és Nagy Zoltánné, a körzet fideszes önkormányzati képviselője a helyszínen tekintette meg az elkészült parkolókat, melyek építésének idejére forgalomkorlátozás volt érvényben az adott területen. Cserna Gábor elmondta, hogy örül annak, hogy a nagyléptékű városi fejlesztések mellett, mint az uszoda felújítása, a Vasmű út teljes korszerűsítése vagy korábban a Járási Hivatal kialakítása és az élményfürdő újra üzembe helyezése mellett folyamatosak a városban a kisebb fejlesztések is, mint a parkoló és járdaépítések.
Nagy Zoltánné elmondta, hogy a lakók részéről nagy igény volt itt az új parkolókra, 21 új férőhelyet sikerült kialakítaniuk. Ezeket a lakók már birtokba is vették, a járda kiépítése most van folyamatban. Mint mondta körzetében ezen kívül a Táncsics utcában épültek még új parkolók, továbbá a Bocskai úton cserélték újra a lépcsőházak előtt a még terméskőből épült hatvan éves lépcsősorokat. Az Eötvös utcánál zajlik a járdafelújítás, tehát a fejlesztési folyamatok, munkák nem állnak le. A képviselő elmondta, hogy a lakók kérésének megfelelően a jövőben a volt Bánki iskola udvarán álló, ma már elhanyagolt külső területeket mindenképpen szeretné megóvni és a lakók rendelkezésre bocsátani, hogy ott sportolhassanak vagy bármilyen szabadidős tevékenységet folytathassanak.
Fotók: Zsedrovits Enikő/Dunaújvárosi Hírlap
A rovat további hírei: Közélet
Új élet a régi Bánkiban – közösségi kertet hoznak létre az udvaron
2025. júl. 25.
Az Új Esély Központ fontos szerepet tölt be a dunaújvárosi szociális szférában – mentális betegséggel és szenvedélybetegségekkel küzdő ellátottakat gondoz. Számos módszer adódik a problémák kezelésére, többek között a természetben töltött idő is nagy segítség lehet. A régi Bánki udvarán különleges projekt kezdődik – az Új esély közösségi kerttel segítik a városlakókat.
Folyamatos együttműködésben a fejlődésért
2025. júl. 24.
Személyesen üdvözölte Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs alpolgármester Vass Zoltánt, a Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara nemrég megválasztott elnökét. A találkozó középpontjában a város gazdasági helyzete és a kitűzött célok álltak. A megbeszélás híre és az elnöki interjú itt!
Az energiaválság több dologra rávilágított
2025. júl. 23.
A cím magáért beszél – nem is olyan régen az ország legtöbb intézménye egyik napról a másikra azzal szembesült, hogy a hóvégi számla összege a sokszorosára növekedett. A hétköznapokban energiafüggésben élünk, ám gondos tervezéssel, nyugat-európai jó példákkal sokat javíthatunk a helyzeten.
"... jó a gyereknek, jó a mamának és a papának"
2025. júl. 23.
Dunaújvárosban abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy nem kell messzire mennünk, ha kikapcsolódásra vágyunk. Olyannyira nem, hogy a nyári melegben számos lehetőség áll a rendelkezésünkre: működik az élményfürdő, nyitva az uszoda, elérhető a szabadstrand.
Gyászol a város, elhunyt Almási Zsolt
2025. júl. 22.
A város hivatalos honlapján látott napvilágot a megrendítő hír az első szabadon választott polgármester, Dunaújváros díszpolgára haláláról. Nyugodjék békében! A nekrológ mellett Pintér Tamás polgármester személyes hangú búcsúját is közöljük.
DSTV: tájékoztató a pályázatokról
2025. júl. 22.
A beszámoló már szerepelt hasábjainkon, most itt a DSTV összegzése arról, hogy az Európai Unió által finanszírozott pályázatokról tartott sajtótájékoztatót Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs alpolgármester. Mint hangsúlyozta, ezek a források kulcsfontosságúak a város jövője szempontjából.
Városi vadvirágos parcella: az élő példa
2025. júl. 20.
Visszatérő téma hasábjainkon a városi közterek „visszavadításának” gondolata – ezúttal egy, pontosabban rögtön kettő kertvárosi példával szolgálunk. A kiégett gyepes területekkel szemben valódi alternatívát kínál a biodiverz, vadvirágos parcella – máris mutatjuk, hogyan.