Az ősz első napjaiban lehűl az idő
Az ősz első napjaiban lehűl az idő. Jövő hétvégén néhol már 20 fokig se melegszik a levegő - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből.
Hétfőn kezdetben északnyugaton, majd délkelet, kelet kivételével másutt is kialakulhat zápor, zivatar. Több helyen megerősödik, a Dunántúlon néhol, valamint zivatar környezetében viharossá fokozódik a szél. A legalacsonyabb hőmérséklet 12-21, a legmagasabb hőmérséklet általában 28-35, északnyugaton 24-27 fok között valószínű.
Kedden elszórtan - legkisebb eséllyel északnyugaton és délkeleten - fordulhat elő eső, zápor, néhol zivatar is. A Dunántúlon és a Zemplén környezetében időnként viharossá fokozódik a szél. A minimumhőmérséklet 12-19, a maximumhőmérséklet 19-31 fok között alakul, a tartósan csapadékos középső tájakon lehet a hűvösebb.
Szerdán napos időre lehet számítani, csapadék nem valószínű. A leghidegebb órákban 8-16 fok lesz. Napközben 22-28 fokig melegszik a levegő. Csütörtökön nagyobb eséllyel a Dunántúlon lehet zápor, zivatar. A minimumhőmérséklet 9-16, a maximumhőmérséklet 23-29 fok között valószínű.
Pénteken elszórtan alakulhat ki zápor, zivatar. A legalacsonyabb hőmérséklet 12-18, a legmagasabb hőmérséklet 20-26 fok között alakul. Szombaton növekszik a csapadék esélye. A minimumhőmérséklet 12-18, a maximumhőmérséklet 20-26 fok között valószínű.
Vasárnap több helyen fordulhat elő zápor, zivatar. A legalacsonyabb hőmérséklet 12-18, a legmagasabb hőmérséklet 19-25 fok között valószínű - olvasható az előrejelzésben.
-MTI-
A rovat további hírei: Mozaik
Parázsos varázslatok a Szalki-szigeten (frissülő galériával)
2025. máj. 24.
Füst, illat- és ízorgia, barátságos légkör, nagy buli – ahogy az elmúlt években mindig, a gyermeknap előtti szombat a Parázs-Varázs nagy közösségi sütögetéséé a Szalki-szigeten. Az időjárás a kegyeibe fogadta a vendégeket, a hangulatra sem lehet panasz – képtárunk tegnap este a Parázs-Varázs koncertprogramjának fotóival, most pedig az Ökonap felvételeivel frissült! (FRISSÍTVE!)
A kurkumapor egészségügyi előnyei és használata
2025. máj. 24.
Egyre többször találkozhatunk a hírekben a kurkuma csodálatos hatásaival. De vajon ez az ősi fűszer tényleg aranyat ér? Az utóbbi években a kurkuma - különösen annak por formája - nemcsak a konyhában, de az egészségmegőrzés minden területén nagyobb figyelmet kapott. (X)
DSTV: ismét várt a bazár
2025. máj. 24.
Újra sikeres volt a Tökmag Bazár közösségi kezdeményezése a Munkásművelődési Központban, derül ki a DSTV összegzéséből. A kinőtt gyerekholmik, cipők, ruhák, már nem használt játékok ismét gazdára találtak – minden résztvevő örömére. Hangkép.
Gyermeknapi ÖKO-kavalkád a Szalki-szigeten
2025. máj. 23.
"Minden egyes cselekedet számít!" ezzel a mottóval rendeznek ÖKO-napot a Szalki-szigeten vasárnap. A gyereknapi sokadalom célja és tétje a környezettudatos magatartás terjesztése – sok-sok játékkal, interaktív akcióval! Csalogató programok itt!
Olasz minőségű cipők a munkába és a hétköznapokra
2025. máj. 23.
A megfelelő férfi cipő megtalálása nem egyszerű folyamat, az alkalomhoz passzoló darab kinézete ugyanis sok mindentől függ. A hatalmas kínálat pedig tovább nehezíti a problémát. (X)
Kinőve, belenőve, túlnőve: a gyerekszandál méretének megválasztása
2025. máj. 23.
Amikor egy gyerkőc szandálját a kezünkbe vesszük, akkor első pillantásra nem biztos, hogy bármit különösnek találunk. Egy apró cipő, amin általában egy kisebb szám található, de ez sokszor nem mond sokat a szülők számára. (X)
Színes és változatos gálával jubilált a Rudas középiskola (galériával)
2025. máj. 22.
Nívós eseménnyel ünnepelte fennállásának 50. tanévét a DSZC Rudas Közgazdasági Technikum és Kollégium intézménye. Az alkalomból nagyszabású gálaműsorral várták a vendégeket a Bartók színházba kedden este – méltó módon emlékezve az iskola fél évszázados történetére.