A raktáros asszony, Börzseyné határozott léptekkel tartott a „Rómaiban” az egyik kövérház felé. Ott nyílott meg a Delikátesz bolt. Először nem tudta azonosítani a delikátesz-miféleséget, de az igen olvasott Dani kolléga fölvilágosította: finomságok üzlete, különlegességek boltja. Bár ő a szokásos kenyér-vaj-tej-párizsi beszerzőútjaira volt hitelesítve – semmi luxus, csak ami az egyszerű munkásasszonynak kell –, most mégis úgy gondolta, neki is kijár valami finomság.
Amúgy nem volt éppen „egyszerű” munkásasszony, mondogatta, hogy neki ott az ipszilon a neve végén, igaz, nem tudta, miért van az ott, mert megboldogult férjura a legkevésbé sem tűnt nemesi származéknak. Módos ember se volt, nem is hagyott rá mást, csak a nevét. Börzseyné – szigorúan ipszilonnal! – ment tehát a boltcsodát megszemlélni. Nem csalódott. Akaratlanul is a kis rozzant sarki boltot hozta ellenpéldaként, annak közelében telt az ifjúkora Solton, de nosztalgia ide vagy oda, a Delikátesz rögtön rommá verte az emlékeiben élő kis sarki rozzantat…
Jó napot, Manci néni! – A köszöntés kizökkentette az emlékidézésből. Meg az árulkodó szájtátásból is, amit próbált volna eltüntetni, mert semmiképp sem akarta, hogy az látsszék rajta, mintha el lenne ájulva a sok különlegességtől, amit ő addig együtt sosem látott. Csak nem fog ezeknek az urizálóknak behódolni, ő marad a maga kis egyszerű világában, neki elég a kenyér-vaj-tej-párizsi, a főzésre is ritkán beszéli rá magát, egymaga van, nincs, akire főznie kellene, meleg ételt az üzemi konyhán kap, hétvégére is onnét visz haza. – Köszönöm, kedveském, csak körülnézek – válaszolta a „mit tetszik parancsolni” kérdésre a pult túloldalán mosolygó eladónak, akit ismert, a szomszédasszony keresztlánya, Vica. Kedves teremtés – gondolta. Visszamosolygott.
A pult túloldalán a leány már a másik vevőhöz fordult, avval is kedves volt, Tiringer néni, az üzletvezető sokszor elmondta, ez egy különleges bolt, a vevőt is különleges udvariassággal kell fogadni. Ha nem mondja, a lány akkor is kedves lett volna, nem azért, mert tanulta, hanem az udvariasság lett beléoltva. A Munkásszövetkezet volt a bolt gazdája, s annak főnöke, Gyula bácsi nagy gondot fordított az ifjú eladócsapat kiválasztására. Nemhiába. A fiatalok boltja – mondogatták a vevők egy idő után, és Vica büszke volt erre.
Amikor készült a nagy feladatra, az éjjeliőr, Kalácska doktor segített neki, hogy megismerje a kávé- meg teakülönlegességeket, Darjeelinget, Liptont. A ritka fűszerek, pezsgőfajták dolgában is sokat ért a doktor segítsége. Jó ember volt, a lány úgy gondolta, hogy valami professzor lehetett, mielőtt a városba vetődött, de erről nem beszélt az öreg, annyit mondott egyszer: Recskről csak ide vezetett út…
Vica, a kétgyermekes asszony mosolyogva emlékszik a régvolt időkre. Hát persze, a nosztalgia nagy úr. A fiatalságélmény meg emlékek szépítője. Az egykori kis eladólány épp negyvenöt éve, 1974. szeptember 27-én kezdte meg szolgálatát az akkor nyílott Delikáteszben.
